Az ízek, imák, szerelmem: Nyugat-Dunántúl című program, amelyet újságíróknak mutatott be be a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatója, Tama István, Pannonhalmán kezdődött. A Szent Márton Miskovits-hegyen épült, 996-ban alapított apátság késő román-kori gótikus bazilikáját monostor veszi körül. A templom belső terét most újítják fel, környezete már megújult. Jövőre lesz 210 esztendeje annak, hogy 1802-ben megkezdődött itt a középiskolai oktatás – természetesen csak fiúk számára. Ma 320 diák tanul a híresen magas színvonalú iskolában. Nyolcvanan lakják az idősek otthonát. Könyvritkaságokban gazdag könyvtárát kutatók látogathatják.
A megújulás jegyében hozták létre a Viator éttermet, amelynek üvegfalán át gyönyörűséges kilátás nyílik a tájra, és konyháját olyan séf vezeti, aki azelőtt Michelin-csillagos étteremben működött. Válogatott ínyencségeinek egyike a krémleves mellé tálalt kis, kocka alakú, vajpuha, rántott marhafartő.
Az apátságot korszerű biomassza-erőmű látja el energiával. A környező földeken pedig gyógynövényeket termesztenek. A vendégek a teaházban kóstolhatják meg, mi mindent ad a természet.
Szombathely világhírű történelmi nevezetessége az Iseum, Isis istennő szentélye. Hajdan itt vezetett a Borostyánkőút. Saváriát (a mai Szobathelyt) Claudius császár alapított 43-ban, és itt telepítette le az „apollóni” légió veteránjait, akik sokáig őrizték a római hagyományokat. A finom bor szeretetét és Isis istennő tiszteletét is. A legújabb kutatásokat is bemutató kiállítást a jövő tavasszal nyitják meg, de addig is sok látnivalót kínál a múzeum.
Az utóbbi időkben vált egyre népszerűbbé a város a zarándokok körében. Úgy tartják, hogy itt született Szent Márton, egy római katonatiszt fia. Maga is katonáskodott, ám egy hideg téli napon – a legenda szerint – Amiens városkapujában megosztotta köpenyét egy didergő koldussal. Azért csak a fél köpenyét adta oda, mert a másik fele felett a császár rendelkezhetett. Ebből a jócselekedetéből indult keresztényi életútja; sokfelé járt, Tours püspökévé választották, ám ő a baromfiólba bújt a tisztség elől. Azt tartják, a libák gágogása árulta el, hol van. Erre vezetik vissza a Márton napi libaevés hagyományát. A szent emlékét sokfelé látni Szombathelyen. A Szent Márton Látogatóközpontban, ahol részletesen meg lehet ismerni a szent életútját, még a csipkefüggönyöket is libák díszítik (kép, balra).

Kőszeg sok mindenre büszke. A régi várra, hangulatos utcáira, s mostanában Natúrparkjára is. A helyi kézművesek, a városlakók, ki-ki mivel tud, hozzájárul ahhoz a képhez, amely bemutatja, mennyi minden terem meg ezen a tájon. Bakos György, a Natúrpark elnöke az egyik ódon házban él. Egy híján húsz négyzetméternyi boltja, a Műhelygaléria, csupa helyben készült tárgyat árul. Minden októberben megrendezik a „Natúrpark ízei” nevű gasztronómiai fesztivált.
Nem túl messzire van Sopronhorpács. Egyike azon ritka településeknek, ahol áll még a románkori templom. A XII. században épült. Faragott kőkapuja azért is különleges, mert a lébényi románkori templom boltíve négylépcsős, a jákié hatlépcsős, a sopronhorpácsié hétlépcsős, ami nagy ritkaság.
Ahogy közeledik az utazó Sopronhoz, talál egy új gyárépületet, bár az egyáltalán nem látszik gyárnak. Ez a Harrer Csokoládéműhely. Tulajdonosa és vezetője Harrer-Abosi Beatrix, soproni lány volt, aki átjárt a szomszédos Ausztriába. Jó munkáról és jó férjről álmodott. Mindkettőt megtalálta egy ottani cukrászdában. Harreréknak most már van cukrászdájuk a határ két oldalán. Két és fél éve épült a műhely, ahol üvegfal mögött készülnek a torták és különleges csokoládék.

A vendégek mindent láthatnak, és naponta legalább két alkalommal részt vehetnek egy-egyórás csokoládékóstoláson. Olyankor a háziasszony vagy valamelyik munkatársa bemutatja a csokoládé születését a kakaóbabtól a legfinomabb készítményekig. Mindenből adnak apró kóstolót, megtapasztalható, milyen a mexikói, a paraguay-i vagy más tájról való kakaóbabból készült csoki. Az alapanyagokat Svájcból, Franciaországból és Belgiumból hozzák, és itt ízesítik saját receptjeik szerint; 15-féle étcsokoládét dolgoznak fel.
Akik Sopronban járnak, most is megcsodálhatják a belvárost, bár a Tűztornyot még mindig tatarozzák. És megnézhetik a fővárosban már nagy sikerrel játszott azokat az előadásokat, amelyeket az Operettszínház társulata mutat be a Sopron MKB Arénában. Decemberben a Szabó Magda regénye alapján készült Abigél van műsoron.
A közeli Sopronbánfalvára is egyre többen látogatnak el. Ez az a különleges kolostor, amelyet Kovács Gábor alapítványa mentett meg a pusztulástól, s amely ma, felújítva különleges szellemi, lelki megnyugvást és kikapcsolódási lehetőséget ad a világi látogatóknak is.
A régióban a különböző programokat egy-egy téma köré építették. A Termál szezonnyitót mindig változó helyszínen, általában október végén, november elején rendezik meg. A Bankjegyek és fizikusok programját, a régió nevezetességeit a forint bankjegyeken látható személyek és épületek alapján fűzték össze. Mátyás király szálláshelye Sopronban, a nagycenki Széchenyi kastély, a Szent István alapította Pannonhalmi Főapátság és Deák Ferenc söjtöri és kehidai emlékhelyei kapcsolódnak hozzá. Sikeres a fizikusokhoz kötődő emlékhelyek túrája. Jedlik Ányos győri háza, az Eötvös-inga kísérleteinek Ság-hegyi helyszíne és Öveges professzor Zala megyei szülőháza adott alkalmat a körútra.
A Nyugat-Dunántúl – Nyugodt Dunántúl című program a régió gyógy- és wellness-fürdőkhöz kapcsolódó szállodáinak csomagajánlatait népszerűsíti november–március között. A Tökös hétvégéken, októberben a legnépszerűbb esemény az Őrségi Tökfesztivál. A régió bővelkedik kiváló gasztronómiai programokban az ősszel: a nagykanizsai Dödöllefesztivál, a Natúrpark Ízei Fesztivál Kőszegen, a velemi Gesztenyeünnep, a zalaegerszegi Mézfesztivál és a borvidékek szüreti rendezvényei után a már említett Tökfesztivál programja élénkíti az október elejei kínálatot.
A Natúrparkok hétvégéjén van lehetőség a kőszegi gesztenyekóstolásra, a soproni kelta túrára, barangolásra az Őrállók útján és lovas kocsikázásra a Sokoró Natúrparkban. A „Vízöntő hava” a gyógy- és termálfürdők lehetőségei mellett kedvezményes szállodai csomagajánlatokat is kínál a vendégeknek.
Must kell pihenni címmel a soproni szállodák, a boros gazdákat képviselő Bormarketing Műhely Kht. és a soproni Tourinform iroda összefogásával olyan akció indult, amely az ősz folyamán lehetőséget nyújt a helyi borok megismerésére.
A tavasszal pedig a Virágzó Dunántúl várja a látogatókat. Bük, Győr, Ivánc, Szombathely, Gelse, Sopron és Lipót első helyezést ért el a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben. Emellett meg lehet csodálni például a rododendron virágzását a Jeli arborétumban.

