Szilveszter éjjelén az Amadinda együttes és Presser Gábor zenéje tölti meg a Művészetek Palotájának hangversenytermét. Útjára indul a „zenevonat”, vidáman zakatolva hegyen-völgyön át, bebarangolva a zenetörténet kimeríthetetlenül gazdag és változatos korszakait. Reneszánsz madrigálok, Johann Sebastian Bach orgonazenéje, Maurice Ravel zseniális kompozíciói, afro-amerikai ritmusok és dallamok és Presser dalai követik egymást
A hagyományos óévbúcsúztató, az új évet köszöntő koncert egyik legfőbb vonzereje, hogy nagyrészt olyan produkciók hangzanak el, amelyek eddig ritkán, vagy soha nem voltak hallhatóak, köztük olyanok is, amelyeket nagy valószínűséggel kizárólag egyszer, ezen a koncerten vesznek a műsorra. A közönség egy évtizede tartó érdeklődésére jellemző, hogy a koncertek évről-évre telt házak előtt zajlanak, sokan már hetekkel-hónapokkal az újabb koncert előtt megváltják a helyüket.
Az első rész programját az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból állítják össze. Az előadásnak ez a része az est vendégének produkcióival egészül ki. Első alkalommal az idén megszólal a hangszerek királynője, az orgona. Az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje, az óévi utolsó pillanatokat az Amadinda gongjainak zúgása jelzi.
A koncert első felét percre pontosan meg kell tervezni, hiszen tilos lemaradni az éjfél pillanatáról, a második rész már jóval kötetlenebb, időtartama függ a közönség akaratától is. A második rész a megismételhetetlen pillanatoké lesz. Az új év első produkciója egy Strauss-polka, majd színpadra lép az est másik házigazdája, Presser Gábor. Az éjszakai vonatozás örökzöld Presser-dalokkal és az erre az alkalomra újra hangszerelt LGT-számokkal ér a végállomásra.

