Nézzük az első elemet, a presztízst! A név jól cseng, ebben nincs semmi hiba. A szakmában semmi, de semmi nem árnyékolja be ezt a tekintélyt és hírnevet. A kiváló svájci szakemberek nemrég belekezdtek egy számukra ismeretlen terület meghódításába. Az okostelefon, szerintem, olyan köztes eszköz, amelyik nem feltétlen presztízstermék – bár lehet, hogy szerénységem rosszul ítéli meg. Ha használom, akkor eszköz, és nem presztízstárgy, ha pedig presztizstárgy, akkor viszont mutogatni illik, sőt, kell, hogy nekem ilyen van. A karóra a karon mindig látszik. Az okostelót viszont elő kell venni. Ettől pedig könnyen válhat bunkofonná – attól függ, hogy ki hogyan veszi elő. Nos aki ilyen készüléket vesz, birtokol, annak ezt meg kell tanulnia.

A tervezők mindent megtettek azért, hogy a készülék a megjelenése minden szemet magára vonzzon. Az avantgard technológiával összesimuló az avantgard megjelenés jellemzi ezt a készüléket. A méret nagyjából adott: egy szokásos 3,4 hüvelykes kijelzős androidos készülék esetében a kis lapos burkolatot kellett oly módon figyelemfelhívóra készíteni, hogy kőkeményen elegáns legyen. A letisztult formákat már elhasználták az olcsó készülékek, ezért itt egy technokrata keretbe foglalt krokodilbőr bevonatot húztak a masinára. Szerintem pompásan sikerült. A nemes fémkeret (316L jelű hipoallergén orvosi rozsdamentes acélból, tükörfényesre polírozva) a markáns csavarokkal nagyszerűen keretezi a készüléket. A fogása elsőre nagyon sarkos volt, de hamar rájöttem, hogy ez a telefon ettől az ami, a sarkos, majdnem éles élektől. Ezt a telefont markolni sajátos érzés, nem csak valami van a kezünkben, ami kicsúszik. Ez benne van a kezünkben, nem csúszik ki, eggyé válik a gazdájával, emeli a presztízsét. A krokodilbőr bevonat a hátlapon időnként helyet ad a szintén fémes kereteknek – közte az 5 megapixeles kamerának. Elöl a hallgató perforációja mellé simul egy rombusz keretbe a másodlagos VGA-kamera. Csakhogy a telefonon van egy rendszeridegen elem is, miután az alsó része valami bakelitszerű anyagból készült. Ez lehet, hogy az esést próbálja tompítani – ha mégis kicsusszanna a kezünkből, vagy a rádióhullámokat engedi ki a fémházból. Ám ezt esztétikusabban is megoldhatták volna egy a krokodilos rész alatt elhelyezkedő fémmentes betéttel. Ez valahogy nem jött össze.

Amitől ez a mestermű nem csupán „egy” okostelefon, hanem egy TAG Heuer okostelefonja, az a „felhúzógomb”. Ilyen ugyanis más okostelón nincs! Mit kell egy ilyen készüléken felhúzni, hiszen akkuról jár?

Az átvételkor a cég munkatársai arról biztosítottak, hogy az akku fel van töltve. Mint utólag kiderült, ők fel is töltötték, de az akku önmagától lemerült egy nap alatt! Mire hazaértem egy csepp dolgozni vágyó töltés sem volt benne. Én is töltöttem egy éjszakát, használtam, majd a készülék fél napot pihent. Az akku ettől alapállapotba helyezte magát. Egy ilyen készülékbe az „abszolút megbízhatóság” jegyében egy jó minőségű akkut is választhattak volna, netán a telefon alapfogyasztásával van valami baj. Esetleg, amikor elalszik, akkor valami még erősen dolgozik benne? Netán azok, akik már próbálgatták, lestrapálták? Ezt viszont a tápellátást vezérlő automatikának nem szabadna engednie. Egy olcsó okos is bírja egy napig. Ez valahogy nem jött össze.

Végül kiderült a felhúzó gombról, hogy az oldallapon levő ajtócskát lehet kinyitni vele. Az ajtó úgy nyílik és záródik, mint egy óramű – nem véletlenül. Alatta lapul a sim- kártya foglalata, a 8 GB-os miniSD memóriakártya és a mini USB-csatlakozó (a csatlakozón keresztül tölthetjük az aksit, és a memóriát is elérjük), továbbá a reset gomb. A sim-foglalatba a kártyát be lehet tenni, de szakítottak a tervezők azzal a gyakorlattal, hogy a kártya benyomása után kilöki azt – így legalább nem ugrik el messzire. Ám valahogy ki kell szedni onnan, ezért a cég emblémájával díszített elegáns, rozsdamentes acélcsipeszt mellékelnek hozzá. Ez is jelzi a gyártót és ezzel növeli az eleganciát. Így lehet egy láthatatlan rúgó helyett egy látható emblémahordozót elhelyezni a csomagban.

A csomagról is szót kell ejteni. Nem holmi kis papírdobozban veszi át tulajdonosa luxustelót. Egy méretes, elegánsan barna doboz őrzi a masinát. A doboz fedelét eltávolítva elénk tárul a LINK és előre billen a doboz fala, ami szabaddá teszi a két diszkrét fiókot. Az egyikben a dokumentáció, a másikban a kellékek helyezkednek el: töltő, kábel és a már megénekelt csipesz. Megadják a módját, diszkréten elegáns.

Szerverünk USB-portjáról egyetlen éjszaka vidáman feltöltötte magát a masina, így reggel nekiláthattam az ismerkedésnek. Mint a neves operációs rendszerrel rendelkező berendezések, ez is nehezen ébredt fel. Jó ideig a TAG Heuer elegáns nyitóképe volt látható, majd végül az Android is megmutatta magát a 480×800 képpontos kijelzőn, amit egy Gorilla Glass alá rejtettek. A kijelző kétujjas érintéseket is feldolgoz (multitouch). A gépben a 2.2-es verzió dolgozik, némi svájci honosítással. A TAG Heuer LINK modell 2011 júliusában debütált, ugyanekkor jelent meg az Android 3.2-es változata. Jelenleg a LINK-re még nincs frissítés, pedig ma már a 4.0-ás forgalmazása is küszöbön áll. Lehet, hogy az avantgard technológia és az abszolút megbízhatóság azt a kompromisszumot szülte, hogy egy jól bevált oprendszert tesznek rá, mert az biztosan működik.

Gyanús volt számomra, hogy a készülék átadója megemlítette a Reset gomb létét. Minek az? Másnapra kiderült. A készülék az egyik kikapcsolásakor, miután engedélyeztem a kikapcsolást, csak várt, csak várt. Egy darabig én is, de eluntam. Egy tekerés a felhúzó gombon, ajtócska fel és egy a környezetbe illőkis feketefelület megnyomása után végre rádöbbent a készülék, hogy mit is kell tennie. Oppá!

Visszatérve az Androidra, szomorúan tapasztaltam, hogy magyarul nem tud, pedig anyanyelvünk „beleszerelése” egy Android-változatba fillérekbe kerül a telefonhoz képest. Más gyártóknál már találkoztam magyar változattal, tehát létezik. Persze, az is lehet, hogy a vevők inkább a cirill változatot keresik. A többi része mondhatni androidos, illetve TAG Heuer-es, hiszen itt-ott belejavítgattak a svájci mérnökök. Egy kis ikoncsere, egy kis kezelőprogram és programválogatás. Ami figyelemre méltó, az a védelem. Bár ez Kaspersky tervezés, de végül is a svájciak álmodták bele: a készülék eltulajdonítás esetén figyelhető és távolról meg is bénítható, azaz ha valaki sim-kártyát cserél benne, akkor életképtelenné válik. Nem próbáltam ki. Ezt a masinát érdemes figyeltetni, hiszen nem kis pénzébe kerül a gazdájának.

Gyorsan vissza is adtam, nem cipeltem tovább ezt a 200 grammos telefont, amiről súlyánál fogva mindig tudtam, hogy még megvan. Az én két telefonom együtt sincs ilyen nehéz! A méregdrága csodafon  inkább arra való, hogy irigyeket, csodálókat szerezzek magamnak. Ajánlom tehát mindazoknak, akik ilyesmire vágynak, és megvan ehhez a szükséges „tehetségük”.