Az új Epson nyomtatók nevében az „L” (large) is arra utal, hogy a patronokba szokatlanul sok (pontosan 70 milliliter) festéket töltöttek, miáltal az első két géppel 4000 fekete-fehér és 6500 színes A4 oldal nyomtatható, az L800 jelű fotónyomtatóval pedig 1800 darab 10×15 cm-es színes kép.
Eredeti ötlettel igyekszik meghódítani az Epson a magyar piac egy sajátos szeletét. A maxitartályos célnyomtatóit, az L-sorozat ma bemutatott három tagját azoknak szánja, akik inkább költenek egyszer jóval többet gépükre, mint amennyibe kerülnek manapság az áruházak polcain százával sorakozó, meghökkentően olcsó, más márkájú társaik. Csakhogy az olcsó általában drága, mivel jól megkérik a tintasugaras nyomtatók festékpatronjainak az árát. Aki rendszeresen használja az ilyen olcsónak látszó gépeket, néhány tartálycsere után rádöbben az ősi igazságra.
A mai bemutató brit és magyar szakemberei hangoztatták: az Epson tisztában van azzal, hogy Európának ezen a részén nem csupán az átlagos vásárló, hanem a közületi is, tehát az egészségügy, az oktatásügy, a közigazgatás, a kis- és közepes vállalkozások nagyon is szoros (mostanában különösen, már-már a működést veszélyeztető) büdzsével kénytelenek kiegyezni. A szigorú költségvetés megköveteli az előre tervezhető kiadásokat. Nos, az Epson két dokumentum-nyomtatója erre nagyon is alkalmasnak látszik: sokak nyomtatási igényeit képes egyetlen (a gyári eredeti) tankolással kielégíteni. A biztosan kinyomtatható mennyiség ismeretében viszonylag könnyű kiszámítani, hogy végül is kell-e még egy vagy több festékkészletet vásárolni. Az L800-ast bizonyára a kis fényképészeti vállalkozások fogadják majd örömmel, már csak azért is, mert ehhez a készülékhez nem a szokásos négy, hanem hat színpatron jár – a fotók, cd-k, dvd-k minőségét javítandó. Az Infovilág érdeklődésére adott válaszból kiderült, hogy egy-egy kép nem egészen tíz forintba kerül.
Alighanem azt is számításba vette az Epson, hogy mindenekelőtt Európa kevésbé működő felében (nem is szólva Ázsiáról) külön iparág alakult ki a nyomtató-festékpatronok utántöltésére. A szükség, a szegénység gerjesztette igyekezet az 1950-es évekre emlékeztet, amikor a golyósirón luxusnak számított, és élelmes töltőtolljavító ezermesterek szakosodtak golyóstollbetétek újratöltésére – több-kevesebb sikerrel, az eredeti gyári minőséget meg sem közelítő eredménnyel… Miként az újra töltött golyósirónok is folyattak, maszáltak, akként a tintasugaras nyomtatók újra töltött patronjai sem érik el a gyári minőséget; örülhet a takarékoskodó, hogy nem rokkan bele a gépe. Hasonlóképpen kockázatos az utángyártott (tehát hamisított) festékpatronok használata is.
Éppen ezért a célszerűség előbb-utóbb arra sarkallja a tintasugaras (és persze a lézer-) nyomtatók használóit, hogy jól fontolják meg a festékpatron-beszerzést. Az Epson L-sorozatú masináinak tervezői egy szellemes megoldással helyezték el a hagyományosnál ötször-hatszor nagyobb tartályokat az egyébként a klasszikus társaiknál nem nagyobb gépekben: a nyomtatóra erősített, könnyen nyitható külön dobozban. A kazettában lévő tartályok az eredeti patronokból egyszerűen feltölthetők az Epson gyors tintatöltési technológiájával (Fast Ink Top-up, FIT), és a festéket vákuum továbbítja a fúvókákhoz. Az Epson nem akadályozza meg a nem saját gyártású festékek utántöltését, viszont nem is célszerű bizonytalan eredetű és minőségű kutyulmánnyal helyettesíteni az eredetit. Az oktalan takarékosság eredménye ugyanis a garancia elvesztése.
Az Infovilág szerkesztőjének érdeklődésére a házigazdák elmondták, hogy az L-sorozat nyomtatói a jövő hónaptól érkeznek Magyarországra, és csakis a néhány szerződött nagykereskedő és a vele kapcsolatban álló kiskereskedők kínálatában jelennek meg. A nagy áruházak polcain tehát senki se keresse őket. Az árukról annyit, hogy a 100-as és 200-as ötven-, illetve hatvanezer forintba kerül majd (az árfolyamtól függően), a fotónyomtató ára viszont nem éri el százezret. Az első kettőnek az árában benne van egy-egy színes (tehát három) és két fekete tintapatron. Az L800-ashoz természetesen mind a hat színből jár egy-egy egység. Azt sem árt tudni, hogy a külön megvásárolható eredeti festékeket is megfizethető (két-háromezer forint) áron kínálják, továbbá: egy-egy oldal kinyomtatása fekete-fehéren 50 fillérbe, színesben 1 forint 20 fillérbe kerül. A ma bemutatott nyomtatók csak a számítógéppel összekötve (vezeték nélkül nem) működnek.

