A kiállítás létrehozásához használt technika a plasztináció. Lényege, hogy az emberi szöveteket alkotó sejteket folyékony szilikonnal töltik fel, a szövetek így megőrzik eredeti rugalmasságukat és állagukat. A test minden alkotóeleme – a csontoktól az izmokon át az egyes szervekig valósághű állapotban mutatható be ezzel a módszerrel. A plasztináció hosszú, aprólékos munka, egyes teljes alakos kiállított preparátumok akár évekig készülhetnek.

Az eljárást a Heidelbergi Egyetem két tanársegéde dolgozta ki, a módszert 1985-ben szabadalmaztatták, akkor rendezték az első kamarakiállítást az egyetemen. A két tudós az 1990-es években indította el nagy utazókiállítását, amelyet Berlinben, Londonban, New Yorkban, majd az Egyesült Államok és Európa számos nagyvárosában bemutattak. Budapesten 2008-ban már látható volt, akkor háromszázezren voltak kíváncsiak rá.

Az új látványosságokkal gazdagított tárlaton kilenc galérián több mint 160, különleges eljárással preparált emberi test, illetve testrész látható. Háromdimenziós, valósághű képet kapnak a látogatók az emberi testről www.azemberitest.hu és működéséről. Egyszer istenigazából nézzünk magunkba! – hangsúlyozta Hegedűs László, a kiállítást szervező cég ügyvezetője.

A plasztinációs eljárás fejlődésének köszönhetően sokkal színesebb, látványosabb lett a tárlat. Pontosan feltárul milyen folyamatok játszódnak le az emberben, ha sportol, ha rendszertelenül étkezik, dohányzik. A kiállítás megtekintése ilymódon életmódváltásra is ösztönöz. Megtudható ugyanis, hogy milyen rombolást végezhetnek a káros szenvedélyek – hallhatták a sajtótájékoztató résztvevői.

A különleges tárlat az embert akarja bemutatni magának az embernek, megdöntve számos tévhitet, kiemelve fontos tudnivalókat. Ezt a kiállítást mindenkinek ajánlják kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül. A világon mindenütt az iskolai csoportok alkotják a látogatók jórészét, hiszen a látottak könnyen beépíthetők a tananyagba – fogalmazott Hegedűs László.