A jeles nap tiszteletére tartott sajtótájékoztatón Mosányi Emőke, az intézmény igazgatója elmondta: az ingyenes szűréssorozatra jelentkezhetnek mindazok, akik úgy érzik, gondjaik vannak beszéd- és nyelvhasználatukkal, gyermekük nyelvfejlődésével. A Fővárosi Beszédjavító Intézet első alkalommal március 6-án nyitott napon, majd ezt követően minden páros hét péntekén szűréseken várja az érdeklődőket.
Az intézetben évente több száz gyermek, felnőtt beteg és közvetve családja is segítséget kap. Mint az igazgató asszony elmondta, a rászorulók itt juthatnak hozzá az országban a legtöbb szakszerű ellátáshoz: fogadnak pöszéket, hadarókat, dadogókat, diszfóniásokat, mutistákat, nyelvlökéses nyelőket, megkésett beszédfejlődésű pácienseket, diszgráfiásokat, diszlexiásokat és diszkalkúliásokat is. Kezelnek más, ritka logopédiai problémákkal küzdő betegeket is, nem feledkeznek meg a beszéd csiszolásáról, a beszédtechnikáról sem.
– Szervezeti átalakítással, a személyi feltételek javításával elértük, hogy évről évre több rászorulót fogadhatunk – mondta Mosányi Emőke. Erre azért van szükség, mert a kommunikáció szerepének felértékelődésével egyre több gyerek marad le: képtelen a világ által diktált kommunikációs tempót követni. A kommunikációs zavarral küszködők száma az országban tízezrekre tehető, és az érintettek vagy családtagjaik nem is tudják, hogy problémájukra van gyógyír: csak a megfelelő szakemberekhez kell fordulniuk. Ezért is különösen fontos a logopédia európai napjának rendezvénysorozata.
A Fővárosi Beszédjavító Intézet a magyar logopédia napjának eseményeiről élő videóban számol be itt.

