A zenekartól kapott tájékoztatás szerint a három helyszín egyúttal különböző produkciókat, hangulatot ígér. A New Orleansban például különleges nőnapi műsorral kedveskedik a csapat. Az alapzenekar – Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (nagybőgő) – tagjain kívül az egész esti műsort a Budapest Bárban éneklő lányok – Németh Juci, Rutkai Bori és Behumi Dóri – adják a zenekar eddig megjelent lemezeinek anyagából válogatva.

Három nappal később, március 13-án a Katona József Színházban a Tánc című koncertszínházi produkciót mutatja be a zenekar egymás után két előadáson, 19 és 21,30 órától. Az előadás ötlete 2009-ben, a Volume 2. Tánc című lemez megjelenését követően született. A Pál Kálmán által rendezett darab játéktere a Budapest Bár öltözője, ahol titkos esti találkára gyűlnek muzsikusok és énekesek. A burleszkszerű és abszurd, ugyanakkor elképesztően pimasz, laza és könnyed előadás egy mulatói estet varázsol a nézők elé a múlt század békeéveiből. A bemutató óta nagy sikert arató produkció idén utoljára látható Budapesten, utána a Budapest Bár nem játssza az előadást. A fantasztikus, koncerttel ötvözött mintegy kétórás színházi élmény nemrégiben megjelent az együttes első DVD-jén
is.

Március 20-án az A38 Hajóra várja a zenekar a bulizni és táncolni vágyókat. A Lonely Planet által a világ legjobb bárjának választott A38 Hajón, amely a zenekaregyik budapesti törzshelye, 20 órakor kezdődik a koncert. Kiss Tibor kivételével fellép az összes énekes: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Rutkai Bori, Németh Juci, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Szűcs Krisztián és Keleti András. Kezdődjön a tavasz, érjen véget a tél – ne feledjük, ezek a dalok már nehezebb perceken is átsegítették nagyanyáinkat, szüleinket, talán nekünk is jót tesznek ezekben a viharos időkben. A Budapest Bár igazi koncertélményt kínál az A38 Hajóra érkezőknek.

A fiatalabbak körében is rendkívül sikeres Budapest Bárnak eddig négy albuma jelent meg. Az első és a Hoppá címet viselő negyedik szimpla, a Tánc című második album és a Zene című harmadik dupla. A koncertsikereknek
is köszönhetően a Budapest Bár valamennyi albuma platinalemez, s kelendő a dvd is, amelyen a koncertszínházi előadáson kívül a Magyar Televízió 2010-i felvétele látható.