A rendezvényen a már megszokott páros – Fesztbaum Béla és Novák Gyurcsi – kalauzolásával külföldi és hazai Down-szindrómás társulatok és művészek mellett olyan hírességeket is felvonultató előadások lesznek, mint a Pa-Dö-Dő “Csomagot kaptam” koncert, Presser Gábor fellépése, a szatmárnémeti Cserey Csaba interaktív, világjáró dob-túrája.

A színpadon a nap folyamán sorra váltják egymást a jobbnál-jobb programok; mesél Berecz András, fellépnek a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékei, valamint Balogh Sándor: A brémai muzsikusok – zenés mesejátéka is látható lesz, amelyben közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvósegyüttese, vezényel: Balogh Sándor, mesélő: Kerekes József a Vígszínház művésze, ének: Hábetler András. A fellépések között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói által készített animációs filmek láthatók.

A színpadon kívül a IV. Down-világnapra látogató gyerekek és családjaik élvezhetik a legózást, kifestethetik arcukat, gyurmázhatnak marcipánnal, hajtogattathatnak lufifigurákat bohócokkal, játszhatnak az alagsorban, miközben lépten-nyomon artisták szórakoztatják őket. Kézműves foglalkozás, festés, babzsákfotelek, könyv- és hangoskönyvvásár, Down-shop, Szegedi Katalin grafikus, illusztrátor kiállítása, cukorkavásár is várja az érdeklődőket. A Down-dada szoba, baba- és gyermekhordozási tanácsadás, fotózás, játszótér, játékvásár is egész nap rendelkezésre áll a színház területén. A karzaton Mese-műhely várja a gyerekeket olyan grafikus-illusztrátor művészekkel, mint Agócs Írisz, Endrődi Katalin, Glaser Kati, Baranyai András, Kismarthy-Lechner Zita és Nagy Dia.

A Down-világnapi rendezvényt a Down Egyesület szervezi. Az e

gyesületet olyan szülők alapították, akik egy vagy több Down-szindrómás gyermeket nevelnek, s céljuk, hogy felhívják a társadalom figyelmét a korai fejlesztés lehetőségére és hangsúlyozzák a fogyatékkal élő gyermekek társadalomba való beilleszkedésének fontosságát.