A tájékoztatón jelen volt Szigeti Ferenc rockzenész, a Karthágó együttes vezetője, a Rockakadémia ötletgazdája, Andor Edit operaénekes, a Théba igazgatónője, Tóth Csaba, az új oktatási intézményt támogató Roland East Europe Kft. hangszergyártó cég ügyvezetője. Megjelent a leendő tanárok közül Jankai Béla billentyűs (Prognózis, Dinamit), Gidófalvy Attila billentyűs (Karthágó, Lord), Alapi István gitáros (Edda), Takáts Tamás énekes (Karthágó), Donászi Tibor dobos (P. Mopbil, Edda, TRB), Zsoldos Béla ütőhangszeres, a Zenekadémia docense, Rozsonits Tamás, a Universal Music Kft. munkatársa.
Andor Edit elmondta, hogy az általa vezetett Théba (Budapest, VII., Rákóczi út 54.)a harmincévi zeneoktatási tapasztalattal és háttérrel állt a kezdeményezés mellé. és ad helyet a Rockakadémiának. A rockkurzusra jelentkezők emellett látogathatják a Théba egyéb foglalkozásait, a többi között a beszédtechnikai, a tánc- és színészmesterségre felkészítő óráit. Meggyőződése, hogy az iskola fejlesztése szempontjából a könnyűzenei képzés hasznos lehet. A Théba rendelkezik az otatási tapasztalatokon kívül a szükséges engedélyekkel is, s így a jelentkezők számára OKJ-jegyzék szerinti szakvizsgát is kínál. A Théba Művészeti Szakközépiskola http:/theba.infoénekesek, zenészek, színészek, rendezők, dramaturgok, képzőművészek, táncosok, filmes szakemberek felkészítésével foglalkozik 1981 óta. Takáts Tamás kifejtette: az áprilisban kezdődő képzés fiatalok számára kaput nyithat a szakmába. A most formálódó magyar Rockakadémiához hasonló intézmények működnek már nyugat-európai országokban; csak Angliában
14 városban.
Szigeti Ferenc elmondta: kétéves képzésről van szó, amely háromhónapos szemeszterekből áll, elvégzése OKJ-s szakvizsgát ad. Hangsúlyozta, hogy a Rockakadémia más, hasonló profilú intézményeknél életszerűbb képzést kínál olyan módszerekkel, amelyeket másutt nem alkalmaztak. A zenei hangszer-szekciók szakóráin kívül, lesznek szervezett zenekaripróbanapok, összpróbák, stúdiógyakorlat-napok, valamint az akadémia nyílt koncerteket, bemutatókat, ismertetőket szervez közönség előtt. Így a Rockakadémia nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is oktatja, bemutatja a rockzene értékeit, hagyományait és újdonságait. Szigeti egyébként a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején szervezte a Rock Gyermekei Tábort Tokajban, amely évekig sikeresen működött. Nemcsak zenész és zenekarvezető, hanem sokéves kiadói, rádiós és televíziós tapasztalatokkal rendelkezik, zenei rendezőként és producerként is dolgozott.
Az iskolába sikeres felmérő, illetve felvételi szintvizsga után lehet jelentkezni 16 éves kortól. A tandíj kurzusonként 90 ezer forint, azaz három hónapra, három kurzusra egyben fizetve, kedvezménnyel: 240 ezer forint.

