A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bérfelmérés alapján az országos bruttó átlagfizetés 2011-ben Magyarországon 212 600 forint volt. A legtöbbet a fővárosi munkavállalók kapták: az ottani átlagbér 263 ezer forint.
A 200 ezer forintos határt Budapesten kívül tavaly mindössze három megye lépte túl: Komárom-Esztergom megyében 212, Fejérben 208 400, Győr-Moson-Sopronban pedig 204 500 forint az átlagfizetés. Ezeket a béreket megközelíteni csupán a Vas megyei (197 500 forint), a Pest megyei (195 200 forint), valamint a Veszprém- (191 200 forint) és Heves megyei (190 300 forint) fizetések tudták.
Továbbra is Békés és Nógrád megye az ország legrosszabbul fizető régiója: az előbbiben 158 900, utóbbiban pedig 150 400 forint a bruttó átlagfizetés.
Az ország többi megyéjében átlagosan 160–170 ezer forint körül mozogtak a bérek.
Tavaly 2010-hez képest a legnagyobb növekedést Fejér megye érte el, ott ugyanis átlagosan 8%-kal növekedtek a bérek, így ez a régió az ország harmadik legjobban fizető megyéjévé léphetett elő. Éves szinten 7%-kal növekedtek Veszprém megyében is, 6%-os volt a növekedés Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében, Hajdú-Bihar megyében pedig 5%-os emelkedés volt mérhető.
Nyolc százalékkal csökkentek az átlagfizetések Nógrád megyében.
A cégnagyság szerinti összehasonlítás is tartogat érdekességeket: az talán nem meglepő, hogy akár kis- és középvállalkozásról, akár multinacionális cégről beszélünk, minden esetben a budapesti bérek a legmagasabbak.
A nagyvállalatok országszerte is jobban megfizetik a dolgozóikat: a 250–1000 főt foglalkoztató cégek esetében ugyanis Győr–Moson–Sopron, Zala, Pest, Vas, Fejér, Komárom–Esztergom, Veszprém, Somogy, Hajdú–Bihar, Bács–Kiskun és Tolna megyében is 200 ezer forintot meghaladó átlagbérek mutatkoztak. A cégeknél szintén Nógrád megye az utolsó átlag 170 ezer forintos fizetéssel.
A legalább 50 alkalmazottal dolgozó közepes vállalkozások esetében már csak a budapesti és Pest megyei bérek lépik túl a 200 ezer forintos határt.
A kevesebb, mint 20 munkavállalóval működő cégek esetében a legtöbbet a Győr–Moson–Sopron (170 ezer forint), a Hajdú–Bihar (167 ezer), Fejér (163 ezer) és Komárom–Esztergom megyei (161 ezer) munkaadók adják, a többi megyében 130-140 ezer forint közötti összeget fizetnek átlagosan.

