A tények szerint nagyon is életrevaló kezdeményezésnek máris legalább két és fél millió kuncsaftja van. Nem véletlenül: alapvető emberi tulajdonság, hogy szeretünk olcsón és jó minőségű terméket vásárolni.

BB-ék ma újítottak: Piactér néven megnyitották második portáljukat. A két ötletgazda és cégtulajdonos, Heller Gábor és Kaprinay Zoltán szavai szerint itthon, sőt nemzetközileg is teljesen új modell az első magyarországi közösségi piactér, ahol mindenekelőtt kis és még kisebb vállalkozások kínálhatják kedvezményesen portékáikat és szolgáltatásaikat. Ha valaki, mondjuk, kis tételben készített fém–textil ruhadíszítőket, ékszereket, vagy éppen saját kiadású útikönyvét szeretné eladni, a Piactéren megteheti. A lényeg: járjon jól a reménybeli vevő és persze az eladó se fizessen rá. Mert ha ez utóbbi történnék, az üzletelésnek sem lenne értelme.
Ha viszont a piactérre kattintó érdeklődő rájön: ez az a bolt, ahová érdemes betérnie (még ha virtuálisan is), akkor legközelebb is fölkeresi, miáltal az eladó (esetünkben kézműves, iparművész, világjáró riporter…) biztonságos körülmények között, hivatalosan jut bevételhez.
Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítója ma újságíróknak elmondta, hogy a jó fél éves fejlesztő munka után nyitották meg az új felületet, a Piacteret azok számára, akiknek eddig nem volt lehetőségük, mindenekelőtt „tehetségük” (azaz pénzük) piacra lépni a termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Mostantól több milliós vevőkörnek kínálhatják őket, ráadásul a legegyszerűbben, a legolcsóbban és a leggyorsabban.
Az Infovilág munkatársának kérdésére a házigazdák elmondták, hogy a Bónusz Brigád és a Piactér kínosan ügyel a jó hírére, tisztességére: a társaság munkatársai (köztük jól képzett újságírók is) a többi között a nyilvánosan is elérhető cégjegyzék alapján ellenőrzik az eladókat, továbbá azt, hogy valóban rendelkezésükre áll-e a fölkínált termék, jogosultak-e a szolgáltatásra stb. A portálon csakis engedménnyel kínált, igazoltan értéket képviselő, tiszta forrásból származó portéka jeleníthető meg, és a fizetés is szigorú elszámolással, számla ellenében történik. Mi több, ha bárki eláll a vásárlástól, azaz meggondolta magát, és ezért „vissza kívánja vinni a terméket a boltba”, a törvényesen előírt nyolc napon túl is, az ügylet nyélbe ütése utáni 14. napig megteheti.
A BB társalapítója, Heller Gábor arra emlékeztetett, hogy számos alkalommal előfordult: a közösségi vásárlás értékesítési szabályai alapján nemet kellett mondaniuk bizonyos termékekre, szolgáltatásokra, amelyek nem jelenhettek meg az első portálon, a Bónusz Brigádon. Ennek oka lehetett: túl szűk réteget érintő terméket kínáltak; nem tudtak, vagy nem akartak a Brigádban eddig megszokott, időnként meghökkentően nagy árkedvezményt adni. A Piactér révén most mintegy háromezer mikro- és kisvállalkozás jutott „üzlethelyiséghez és pulthoz”.
A Piactér gondozói több lehetőséget is kínálnak partnereiknek; a kulcsszó általában a (Bónusz Brigád munkadíját fedező, tisztes nyereséggel járó) jutalék. Ha alacsonyabb, akkor csak a Piactér weboldalán jelennek meg, ha nagyobb, akkor személyre szabott hírlevélben is népszerűsítik az eladót és termékét, mi több, feltűnő formában a BB főoldalán is megjelennek.
Előzmények az Infovilág hírportálon:
Bónusz Brigád, a hivatásos alkusz – egy év alatt jó milliárdos forgalom

