„A MagyarBrands Bizottság többszörösen is büszke lehet a program fejlődésére. Először is a múlt éveket jóval meghaladó számú márkának nyújthatjuk át a kitüntető címet, mégpedig egy önálló MagyarBrands díjátadó eseményen. Minderre stílusosan a Nemzeti Színházban kerül sor, ami külön emeli a program presztízsét, és remélhetőleg megalapozza annak jövőbeli sikeres fejlődését” – jelentette ki Wiszkidenszky András, a MagyarBrands program elnöke.

A Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága és vezetői mind nagyobb szükségét látták, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a hazai termékekre, ezért 2010-ben megalapították a MagyarBrands programot, amely 2011-ben másodszor tette közzé a vezető hazai márkák listáját.
A MagyarBrands célja olyan magyar vonatkozású márkák díjazása, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselő lehetnek hazánkban és határaikon kívül is. A MagyarBrands márkához kapcsolt értékek – a megbízhatóság és a minőség – kézzel fogható előnynek számítanak a magyar és a nemzetközi piacon; általuk a termékek vonzereje és elismertsége is növekszik a vásárolók szemében.
A MagyarBrands címet elnyert márkák a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védjegy-adatbázisából és a címre pályázó magyar márkákból kerülnek ki. A MagyarBrands program szakértői egy komplex mutatószámot hoztak létre mindazon szempontok összegzéséből, amelyek közrejátszanak abban, hogy egy márkáról azt mondhatjuk, hogy hazai és sikeres. A MagyarBrands-mutató hétféle szempontot mérő indikátor súlyozott átlaga.
Az értékelési szempontok:
- Tradíció
- Tulajdon
- Menedzsment
- Foglalkoztatás
- Reputáció
- Identitás
- Ismertség
A MagyarBrands programról illetve a 2012-i pályázati felhívásról a www.magyarbrands.hu oldalon talál információt.

