Az Invitel az MTI érdeklődésére közölte, az adó elveiről értesültek, a kormányzattal és a szolgáltatókkal több kérdést
illetően egyeztetést folytatnak. A cég csak az egyeztetések lezárultát követően, a részletek pontos ismeretében tud
nyilatkozni. Az MTI megkereste a konvergenciaprogram-t, a Vodafone Magyarországot és a Telenor Magyarországot is, választ azonban egyelőre egyik cég sem küldött.
A konvergenciaprogram szerint a távközlési szolgáltatási adót a költségvetés egyensúlyának biztosítása végett a tervek szerint már az év közepén bevezetnék, 2012-ben a kormány várakozásai szerint 30 milliárd forintot, 2013-tól pedig 52 milliárd forint többletbevételt eredményezne éves szinten.
A program indoklása szerint az adó illeszkedik a kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és az indirekt adók
súlyának növelését célzó politikájába. Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adót az Egyesült Államok számos
tagállamában alkalmaznak, Európában pedig Máltán.
Az adó telefonhasználat esetén általánosan minden megkezdett perc és elküldött sms, illetve mms után 2 forint lesz a
tervek szerint.

