A nagy csapat.A Rolling Stones együttes alapító tagjai: Mick Jagger és Keith Richards (ének, gitár és több más hangszer), Brian Jones (több mint egy tucat pengetős, billentyűs és fúvós hangszeren játszott), Bill Wyman (basszusgitár), Mick Avory, majd nagyon rövid idő után Charlie Watts (dob), valamint Ian Stewart (zongora). Ma már csak Jagger, Richards és Watts az együttes tagja. Brian Jones 1969-ben tisztázatlan körülmények között elhunyt, már előtte bejelentette kilépését. Bill Wyman 1993-ban távozott, helyére Daryl Jones állt. A hetvenes évek közepén csatlakozott Ron Wood gitáros.  
       
Charlie Watts dobos a jubileumi könyvet nézegeti.A fiúk legelső kislemeze, a Come On 1963 júniusában, a The Roling Stones című első albuma 1964-ben jelent meg. Több, mint 200 millió lemezüket adták el a világon. A zenekar a rock and roll halhatatlanja, a Rolling Stone magazin minden idők 100 legnagyobb előadójának listáján a negyedik. Számtalan első helyezést vagy „dobogós” helyet ért el a listákon. 107 kislemez, 29 stúdiólemez, 14 koncertalbum és több tucat válogatás, számos video, dvd készült az együttessel, az együttesről. A magyar televízió 2008-ban bemutatta a Shine Alight című RS-koncertfilmet, amelyet Martin Scorsese rendezett.      
        
A Rolling Stones az ötven évet nem játszotta végig, voltak több éves szünetei. A legaktívabb időszaka a hatvanas-hetvenes évek volt, 2000 óta újra kitűnő koncerteket adtak Jaggerék. Budapesten, a Népstadionban 1995-ben és 2007-ben léptek fel óriási sikerrel. Az, hogy meddig fut még a szekér, nagy kérdés. A tagok életkorából sejthető, hogy közel a „teljes fegyverletétel”. (Jagger és Richards jövőre tölti be a hetvenet, Charlie Watts túl van rajta, Ron Wood csak kevéssel fiatalabb náluk.)
         
Néhány emlékezetes dalcím: (I Can’t Get No) Statisfaction, Honky Tonk Woman, (és ugyanez a Z’Zi Labor meg a Veresegyházi Asszonykórus előadásában). Jumpin Jack Flash, Start Me Up.

A Rolling Stones tagjainak – főleg fiatalabb korukban – jócskán voltak nagy viharokat kavaró drogos és nőügyeik. A korántsem makulátlan Beatlesszel szemben őket kiáltották ki a „rossz fiúknak”
         
Ma már csak emlék...A mostani évfordulóra a Rolling Stones megjelentette a The Rolling Stones: 50 című könyvet, mely itthon mától kapható, miután a magyar változat egy időben jelenik meg az eredeti angollal; a hazai kiadást a ShowTime Budapest gondozta.  
       
Az együttes és a Thames &Hudson kiadó az elmúlt hónapokban a Daily Mirror-ral együttműködve állította össze az emlékezetes jubileumi kötetet a zenekar ötven évéről. A könyvhöz a Daily Mirror rendelkezésre bocsájtotta rendkívül gazdag Rolling Stones-fotógyűjteményét. A fényképek többségét eddig nem láthatta a közönség. A történelmi felvételeket a zenekar válogatta és kommentálta. A fotókat Gered Mankowitz, Jean-Marie Périer, Dezo Hoffman, Michael Cooper, Terry O’Neill, Bent Rej és Philip Townsend készítette. Townsend arról is ismert, hogy az ő nevéhez fúződnek az RS első fényképei.
       
Mick Jagger a könyvhöz írott előszavában felidézte: amikor 1961-ben először találkozott Keith Richardsszal, azonnal tudta, hogy mindketten szeretik a jó zenét, mint ahogy azt is, hogy nemcsak hallgatni akarják, hanem csinálni is. A hatvanas és hetvenes évek fordulójára az együttes nagyobb lett, mint ahogy azt bármelyikük a kezdeteknél el tudta volna képzelni. A könyv sok olyasmit felidézett számára, amit már elfelejtett. A könyvbe itt bele is lehet lapozni.