Októberben a gabonafélék termelői ára 45,7%-kal volt magasabb, mint 2009 azonos időszakában. A búza felvásárlási ára április óta folyamatosan növekszik, októberben 50 300 forint/tonna volt. Ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára augusztus óta csökken, a tárgyhóban 36 200 forint/tonnára.

Az ipari növények termelői ára hatodával nőtt, ezen belül az olajnövények ára 30,1%-kal volt magasabb, mint 2009 októberében. 

A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 56,7, illetve 10,7%-kal emelkedett. A zöldségek árai eltérő irányba változtak: a zöldpaprika és a paradicsom ára számottevően növekedett, ugyanakkor az ebben a hónapban tetemes mennyiségű csemegekukorica ára csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A gyümölcsök termelői ára októberben 74,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt, de a szőlő ára is csaknem másfélszeresére nőtt. 

A vágóállatok termelői ára 2010 tizedik hónapjában 4%-kal volt magasabb a 2009. azonos időszakinál. A vágósertés ára 2,0%-kal csökkent, a vágómarháé és a vágóbaromfié 27, illetve 5,7%-kal nőtt. A vágómarha ára január óta folyamatosan emelkedik, októberben több mint 10%-kal drágult szeptemberhez képest, elsősorban a külföldi kereslet hatására.

Az előző év azonos időszakához képest az idei októberben az állati termékek árai hatodával magasabbak voltak, ezen belül a tyúktojás ára 4,3%-kal csökkent, a tej ára 21,7%-kal nőtt.

2010. január–októberben minden megfigyelt növényi termékcsoportban növekedtek az árak.
A gabonafélék ára 25,2%-kal haladta meg a 2009. azonos időszakit. 

A gyümölcsöknél 47,4, a friss zöldségeknél 26,6%-os áremelkedés figyelhető meg. Ha összességében nézzük az eddigi hónapokat, akkor a zöldségek közül csak a sárgadinnye és az uborka ára nem érte el a tavalyi szintet, a paradicsomé és a petrezselyemgyökéré viszont jelentősen meghaladta azt.

A vágóállatok termelői ára 3,6%-kal csökkent, ezen belül a vágósertés és a vágóbaromfi ára 8,3, illetve 0,6%-kal esett vissza, a vágómarháé 5,7%-kal növekedett. Az állati termékek ára 9,5%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.