Érdeklődésünkre az évtizedek óta ünnepelt énekes, zeneszerző és basszusgitáros elmondta: idei koncertjének apropója a közeli múltban megjelent új lemeze, amelynek címe: Így fogadj el igazán. „Hat dalt játszunk el a lemezről” – ígérte. Valamennyinek az egyik szerzője Demjén, a Légy a fény!-t egyedül jegyzi. A 11 dal tovább szerzői Závodi Gábor és Menyhárt János (aki a címadó dal zeneszerzője is). Závodi Gábor szerint jellegzetes Demjén-album született. Már maga Rózsi is bajban van, amikor arról faggatjuk, hányadik évzáróra is készül a BS-ben. 

„Pontosan nem is tudom, talán a tizenötödikre vagy tizenhatodikra? 1991-ben kezdtük, majd a régi Sportcsarnok leégése után néhány koncert kimaradt” – mondja.  

– Melyik volt a legemlékezetesebb közülük?   

– Két bulit is említenék, az ötvenedik és a hatvanadik születésnapit, akkor sok meglepetésben volt részem kollégáim és barátaim jóvoltából – emlékezik.   

– A hat új dalon kívül mire számíthatunk még? Esetleg pályakörképet kapunk? 

– Az új dalok bemutatása mellett természetesen játszunk a régebbi repertoárból is. Teljes pályakörképre nem vállalkozhatunk az időhiány miatt – magyarázza. 

– Milyen hosszú lesz a koncert, hány szám hangzik el előreláthatólag? 

– Körülbelül két- két és fél órát zenélünk. Harmincöt-harminchat dalt fogunk játszani. Tekintettel kell lennünk az utolsó metró indulására is. (Rózsinak igazán van miből válogatni, dalainak száma több száz.)      
– Meglepetésre készül-e?

– Ha lenne is meglepetés, akkor sem árulnám el a poént – mondja  nevetve. – Az lenne igazán a meglepetés, ha mindenki ott lenne, mint tavaly – teszi hozzá.

– Kik zenélnek, várható-e vendég énekes, vendég zenész? 

– Ez alkalommal nem lesznek vendégek, mivel sok dalt kell viszonylag rövid idő alatt eljátszanunk. (Az utóbbi években sem voltak vendégzenészek koncertjein – a szerk). Nagyon sok koncert lesz az ünnepek alatt, s nyilván mindenki a sajátjára készül. December 30-án Závodi Gábor és Vass Attila lesznek a billentyűsök, Menyhárt János és Kovács Barna gitározik, Solti János és Vincze Tamás lesznek az ütősök. Lesz vokál is: Bársony Attilával és Demeter Györggyel – foglalja össze a fellépőket. (Valamennyiükkel évek óta együtt dolgozik, Závodi és Menyhárt régóta szerzőtársa.)   

– Bár az évzáró koncert még előttünk van, kérem, értékelje a most elmúló évet?

– Minden szempontból sikeres, nagyon jó évet zárunk. Nagyon sok koncertünk volt, tavalyi cd-nk, A lelkünk most is vágtat, aranylemez lett. Két elismerést is átvehettem ebben az évben: a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és Budapest Főváros Díszpolgára címmel tüntettek ki.

Demjén Ferenc a terveiről nem kívánt beszélni. „Egyelőre még teljesíteni kell” – mondta. Sok évtizedes pályafutása alatt szólóéveiben húsz lemezt készített, számtalan koncertet adott. A V’Moto-Rock, a Bergendy, a Sakk-Matt, a Tűzkerék a Meteor, a Liversing, a Dogs és a Számum együttes énekese, basszusgitárosa, zeneszerzője és szövegírója volt.