Hazánkban is egyre népszerűbb az elektronikus számlázás, amelynek gazdaságossága mellett nagy előnye, hogy a serkenti a vállalkozások fizetési hajlandóságát, hiszen kétszeri fizetési felszólítás után a fizetési meghagyás – ha a kötelezett ellentmondással nem él – azonnal végrehajtható. Szőnyi György, a Számlaközpont ügyvezetője szerint az elektronikus számla terjedése egyértelmű Magyarországon is. 

A fizetési határidő kitűzésekor a vállalkozások három legfontosabb szempontja a vevő pénzügyi stabilitása (48%), a vállalat által alkalmazott átlagos fizetési határidő (42 %), és az adott ügyfél alkupozíciója (41%) – derül ki egy tavalyi, magyarországi felmérésből. A fizetési hajlandóság nem feltétlenül készpénzkérdés, sokkal inkább a pénzügyi megbízhatóság és a piaci versenyképesség egyik ismérve. 

Ma Magyarországon a számláknak mintegy felét késve fizetik, aminek a vége gyakran a nem fizetés. A fizetési morál javításában egyértelműen nagy a jogalkotó szerepe, ezért is fontos a közjegyzők elektronikus fizetési meghagyási jogosítványa, amit előzetes egyeztetés nélkül, három napon belül kibocsáthat. Amíg a fizetési folyamat nem válik a számlakibocsátó oldaláról teljesen nyomon követhetővé, addig nem lehet áttörésre számítani. A késedelmes és nem fizetések kivédésében előny lehet az elektronikus számla, ami nemcsak gazdaságos, de a követelés a gyorsabb ügymenetnek köszönhetően a várakozási idők leteltével azonnal végrehajthatóvá válik. „Magyarországon elsőként a közüzemi szolgáltatók éltek az elektronikus számlázás lehetőségével, de már a középvállalatok is alkalmazzák, és a jövőben más piaci ágazatokban is népszerűvé válik. Az általunk megkérdezett kis- és közepes vállalatok ötöde azonnal érdeklődővé válik, amint megérti a megoldás követeléskezelésre gyakorolt pozitív hatását” – mondja Szőnyi György, a pécsi székhelyű elektronikusszámla-kibocsátó Számlaközpont Kft. ügyvezetője.  

Az elektronikus számlázás elterjedésének alapvető feltétele, hogy a papír alapú számlák mellett az elektronikus számlák befogadása egyre nagyobb teret nyerjen. Annak ellenére, hogy a számviteli törvény kimondja: az elektronikus számla egyenértékű a papír alapúval, a könyvelők nagyobb része még alig-alig találkozott vele. Ha a könyvelő nincs teljesen tisztában az elektronikus számlázás könyvelési folyamatával, addig ellehetetlenítheti – különös tekintettel a kkv-k esetében – annak bevezetését is, pedig a vélt félelmek ellenére saját munkáját is könnyíthetné vele. 

Az elektronikus számlázásnak rengeteg előnye van, a gazdaságosság csak az egyik szempont. Az olcsóbb „üzemeltetés” egyértelműen a megoldás jellegének köszönhető, hiszen az online küldés miatt se postai, se nyomtatási költséggel nem kell számolni. Ugyanakkor az igazi előny mégsem ebben, hanem a számla kézbesítésének és befogadásának kikerülhetetlenségében és a hozzá kapcsolódó gyorsabb ügyintézésben rejlik. „A számlaküldés másodpercek alatt lezajlik és az átvételt a rendszer rögzíti, így a kibocsátó azonnal jelzést kap a státuszáról.

Késedelmes fizetés esetén a felszólítás is ugyanígy küldhető, sőt, a várakozási idők leteltével a követelés a jogerőre emelkedés három napja után azonnal végrehajtható” – teszi hozzá Szőnyi, majd így folytatja: „Tapasztalataink szerint a társaságok azért is érdeklődnek a rendszer iránt, mert javítja a likviditási helyzetüket. Különösen igaz ez ott, ahol olyan rendszert telepítettünk, amin keresztül a vevőknek lehetőségük van bankkártyával online módon kifizetni számláikat, anélkül hogy postán kellene sorban állniuk”.