Az eredetileg német nyelven megírt, és Ausztriában tavaly októberben nagy sikerrel fogadott munka pár hónap alatt eljutott a politikai irodalom iránt érdeklődő, magyar olvasó kezébe – a Kossuth Könyvkiadó égisze alá tartozó Noran Libro jóvoltából. A média képviselői mellett jelen voltak a bemutatón néhány ország budapesti diplomáciai testületének tagjai, valamint a hazai értelmiség és közélet számos képviselője, például Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Debreczeni József, Bíró Kriszta, Dés László, Harsányi László, Kocsis András Sándor és sokan mások.
Závada igen szellemes megközelítéssel indított. Milyen meghökkentő volna, ha a régi korok hagyományához híven – mondjuk – „királydrámaként” dolgozná fel a kortárs irodalom politikusaink életét és tevékenységét?! – fejtegette az író. Ezt, persze a jövőben még megteheti bárki… Napjaink krónikása, publicistája inkább interjúkban, elemzésekben teszi meg ugyanezt, olyan kérdéseket felvetve, hogy mi történt egyáltalán 1990 és 2010 között Magyarországon?
Hogyan és miért lett ez az ország – amelyre a hetvenes-nyolcvanas években a fél világ úgy tekintett, mint a kommunista világ úttörő reformerére, a gazdaság-átalakítók példaképére és a szabadságjogok oázisára – ma Közép-Európa beteg embere? Hogyan és miért lett hazánk a gazdasági élet válsággóca s egyszersmind egy erős jobboldali radikális párt melegágya?
Závada Pál ezt követően fejezetenként elemezte a művet, amely Nagy Imre és társai 1989. június 16-i újratemetésével indít (ez egyben a „szereplők” bemutatására is jó alkalom). Könyvében Lendvai Pál górcső alá veszi a felemás rendszerváltás utáni miniszterelnököket, kormányokat, elemzi az elmúlt húsz évet. E fejezetek közé iktatja fejtegetéseit olyan fontos témákról, mint péládul a magyar antiszemitizmus gyökerei, egy könnyen elcsábítható nemzet küldetéstudata, a diszkrét sajtócézárok hatalma, romák és zsidók a szélsőjobb célkeresztjében stb. A szerző szembesíteni akarja az olvasót a kudarcokkal, az átélt traumákkal, vagy olyan tévedésekkel is, mint amikor a kormányzat egyenlőségjelet tesz a nemzeti azonosság(tudat) és az állampolgárság közé.
A magyar kiadás nem csupán hű fordítása a német nyelvű műnek, de egy magyarul írt, tizennegyedik fejezettel is bővült, amely a Fidesz tavalyi választási győzelmét követő időszakról szól. A többi között olyan személyes megállapítással, mint Kis Jánosnak a Népszabadság január 24-i számában írt cikkére reflektálva: „A balliberális gondolkodók optimizmusával ellentétben szerintem semmi sem mutat arra, hogy belátható időn belül balról komoly veszély fenyegetné az Orbán-rezsimet”. Erre a pótlólagos fejezetre Kőrösi P. József is rákérdezett. A szerző úgy válaszolt, hogy a dolgok olyan sebességgel változnak, hogy elképzelhető, a most készülő angol nyelvű kiadás is bővül egy további, legfrissebb fejezettel. Lendvai Pál a saját életén végigtekintve jelezte, hogy ő nem „magyarszakértő”, bár a történelem és munkája bizonyos értelemben mégis Kelet-Európa avatott ismerőjévé léptette elő. Ebben az országban egyszer a zsidósága miatt érte atrocitás, majd internálták, börtönbe vetették, s bár idővel külszolgálati tevékenységgel is megbízták, végül is üldöztetése miatt emigrált, és lett választott hazája Ausztria. Eközben végigtekintette 1969 óta megjelent 15 kötetét és azt, hogy ki mindenki vezette be, vagy értékelte ezeket a munkákat. Magára vonatkoztatva Kosáry Domokos történészt, akadémikust idézte, aki szerint mindig a kézenfekvő, közhelyszerű igazságokat kell elsősorban megkérdőjelezni. Göncz Árpád jellemzését találónak érezve pedig arra utalt, hogy ő hol békaperspektívából, hol madártávlatból, kívülről és belülről látja és láttatja a dolgokat. Önmagát pedig úgy aposztrofálta: „én egy magyar származású osztrák demokrata vagyok”.
Paul Lendvai Az eltékozolt ország című munkájára recenzió formájában rövidesen még visszatérünk, ám elöljáróban máris leszögezhetjük: lehet őt szeretni és nem szeretni, de pártállástól és világnézettől függetlenül ostobaság volna gondolkodás nélkül semmibe venni mindazt, amit írt. A nyugati világ ugyanis méltán értékeli Lendvait a Kelet-Európát elemző legrangosabb, legfigyelemreméltóbb publicisták között, akár tetszett/tetszik, akár nem bizonyos hazai kormánytényezőknek.
