A szegedi, XVII. dél-magyarországi transzplantációs szimpóziumon neves szakemberek mutatták be a transzplantáció folyamatát: a várólistákra felkerüléstől a legkorszerűbb műtéti eljárásokon át a szervátültetéssel járó esetleges szövődményekig.

Öt év óta rendszeresen megszervezik a transzplantációs nyílt napot, ahol a jelenleg művesekezeléssel élő betegek találkozhatnak a szakorvosokkal, az élődonoros veseátültetésen átesett betegekkel és a szervek adományozóival. A cél, hogy minél többen ismerkedjenek meg az élődonoros transzplantáció lehetőségeivel és előnyeivel. E módszer hosszú távú eredményei lényegesen jobbak, mintha a szervet agyhalott betegből ültetnék át. A donorhiányból adódó – sok esetben hosszú – várakozási idő pedig minimálisra rövidül: csupán a szükséges vizsgálatok elvégzésének idejéig tart.

A vesedonorok hiánya ma is nagy probléma Magyarországon – és annak ellenére, hogy 2010-ben már 67 kórház adott donorjelentést, mintegy száz intézmény, az összes hazai, intenzív osztállyal rendelkező kórház alkalmas lenne erre. A tanácskozás egyik legtöbb kérdést felvető témája az Eurotransplanthoz csatlakozás volt. A kétlépcsős csatlakozási folyamat első szakasza a részleges csatlakozás, amely a transzplantációra váró gyerekek, a sürgős esetek és az immunológiailag érzékeny betegek számára biztosít nagyobb eséllyel megfelelő donorszervet. Számukra a nagyobb, több ország populációjára vonatkozó mintából jobb eséllyel lehet találni minden szempontból megfelelő szervet.

A második lépcsőben már minden várólistás magyar beteg számára megvan a lehetőség, hogy az Eurotransplant valamely tagországából jusson szervhez. Magyarország teljes jogú tagja akkor lesz a szervezetnek, ha eleget tud tenni a jogi feltételek rendezésének, a labor-akkreditációnak és az adatszolgáltatási kötelezettségnek.

Sok beteg számára azonban a transzplantáció nem valós alternatíva: itthon a jelenleg művese-ellátásra szoruló betegek csak 16-18 százaléka alkalmas a transzplantációra, vagy meri vállalni az operációt, így a többséget fel sem veszik a várólistára. Számukra továbbra is a hetente többszöri művesekezelés az életben maradás egyetlen esélye.Orvosok szerint minél hamarabb történik meg a transzplantáció, annál nagyobb a transzplantációval nyerhető életévek száma. 

A legjobb eredményeket az élődonoros transzplantáció szavatolja. A tudományos eredmények szerint az élődonoros veseátültetés nagymértékben megnöveli a transzplantáció sikerességét. Az élődonoros transzplantáció túlélési aránya az első évben 95 százalék, az átlagos túlélési idő pedig 15-20 év; a nem élő donorból származó veseátültetésnél a túlélési arány kilencven százalék, az átlagos túlélési idő nyolc-kilenc év. Az élődonoros átültetéskor a korai vesefunkció jobb, a várakozási idő rövidül, a műtét jobban tervezhető, a terápia kézben tartható. Ennek is köszönhető, hogy az Egyesült Államokban több mint ötven százalék az élődonoros transzplantációk aránya. 

Ondrik Zoltán szegedi orvosigazgató emlékeztetett arra, hogy „rossz transzplantációnál a jó dialízis még mindig jobb”. A transzplantáció nem kötelező megoldás, hanem lehetőség, és számtalan szervi oka lehet annak, hogy a műtéttel nem akarják nagyobb kockázatnak kitenni a betegeket. A szívvel és tüdővel összefüggő krónikus betegségek jórésze, a daganatos állapot, a 75 év feletti életkor jellemzően a transzplantáció kizáró oka, bár vannak kivételek.