Nemigen bocsátkozott jóslatokba Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, de előadásában egyértelműen érzékeltette: igencsak mozgalmas évek/évtizedek várnak a Föld lakóira. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjét a Sajtóházban látta vendégül a Magyar Újságírók Országos Szövetségének kül- és biztonságpolitikai szakosztálya. A rendezvény beszélgetésvezetője M. Lengyel László, Aranytoll-életműdíjas újságíró volt.

Meghökkentő fejleményeknek vagyunk tanúi – mondta bevezetőjében a házigazda. M. Lengyel László szerint például nehezen érthető, miként válhattak az utóbbi időben úgyszólván puszipajtásokká Szaúd-Arábia és Izrael. A NATO-tagállam Törökország most Oroszországgal proxyháborút (—-> amikor egy ország, általában nagyhatalom, kisebb országok konfliktusaiban, főleg polgárháborúkban az egyik fél mellé állva vívja meg harcát a másik nagyhatalom ellen, amely a másik felet támogatja) vív, miközben gyakorta nagy az egyetértés a tárgyalóasztalnál Putyin és Erdogan között. Mindeközben hiányoznak az igazi államférfiak/államnők, azok pedig, akik éppen a nagy országok élén állnak, sorra okoznak csalódásokat. Merre tart a világ? Lesz-e béke a Közel-Keleten?

Válaszában Tálas Péter kifejtette: szerinte nincs akkora káosz a bolygón, ahogyan látszik, de sok a kérdőjel. A rejtélyek megfejtéséhez akkor jutunk közelebb, ha felvázoljuk, hogy milyen keretek között értelmezhetők a folyamatok.

A 21. század elejét joggal nevezhetjük több szereplős, poszthegemón korszaknak, amelyben meghatározó az elsődleges nagyhatalmak (USA, Kína, Oroszország, Európai Unió) befolyása. Katonai ütőerő híján az EU inkább gazdaságilag tartozik a „nagy játékosok” közé. A főszereplők más-más szempontból sem egységesek, hiszen stratégiai elképzeléseik, törekvéseik is eltérőek.

Tálas Péter a regionális nagyhatalmak közé sorolta Iránt, Törökországot, Izraelt és Szaúd-Arábiát. A közel-keleti térség egyébként jelenleg a konfliktusterepek egyike, ahol (főként Szíriában és Irakban) állandóan változik a hadiszerencse. Az USA kiszoruló félben van innen, sőt kijelenthető: Washington – miként az afganisztánit – az iraki háborút is elvesztette.

A harmadik országcsoporthoz tartoznak a kis államok, közöttük Magyarországgal. Ezekre az jellemző, hogy hozzájárulásuk a világgazdasági össztermékhez nem számottevő, ritkán irányul rájuk a figyelem, ugyanakkor azonban előnyösen kihasználhatják a számukra kínálkozó játékteret.

A szakértő szerint érdemes megemlíteni, hogy az amerikai ikertornyok elleni támadások (2001) óta új „nem állami” szereplők is színre léptek. Sokáig ismeretlen formációk (például iszlamista törekvések Szíriában, európai terrorcselekmények stb.) okoztak fejtörést a biztonságpolitikusoknak, miközben – az információs forradalomnak köszönhetően – a fake news és a közösségi hálózatok (pl. Facebook) befolyása ugrásszerűen megnőtt.

Bár a globalizáció keretei között a világban egyre szorosabbá válik a kölcsönös függőség, sokan azonban az eddigi szabályrendszereknek búcsút intenek. Megkérdőjelezik a status quót, Amerika hegemóniáját, feladják az egykori alkalmazkodó magatartást. Magyarország is az utóbbiak közé tartozik, amire jó példa a brüsszeli költségvetési vita.

Mi lesz az Európai Unióval, folytatódik-e az integráció? Tálas Péter úgy véli: a régebbi tagországok számára más jelent a közösség, egyebek mellett olyan eszméket is, amelyek az utóbbi időben viták kereszttüzében állnak. A liberális demokráciát például nem sikerült exportálni, az „arab tavasz” lényegében megbukott. Ez a kudarc vezetett voltaképpen Irán felemelkedéséhez, és ahhoz a fejleményhez, hogy a Hezbollah és a Hámász kormányra került. Kontinensünk beleszólása a térség problémáiba – például Szíria esetében – nem számottevő.

Ami az Európai Uniót jellemző törésvonalakat illeti, mélyülni látszanak. Az eddigi ellentétek a centrumországok és a periféria között, a bővítést-mélyítést ellenzők és pártolók között, most újabb szembefeszüléssel egészült ki. A transznacionalizmus és a nemzeti önrendelkezés hívei merőben más álláspontra helyezkednek számos alapvető kérdésben, például a migráció ügyében is. A felerősödő érdekérvényesítő törekvések, a „potyautasok” zsaroló manőverei kiélezik a nézeteltéréseket. A koherencia hiánya azt eredményezheti, hogy az Európai Unió mindinkább periférizálódik, s nem tudja kiterjeszteni befolyását a szomszédos térségekre sem.

Kérdésre válaszolva Tálas Péter elmondta: Macron „atomernyős ajánlata” hangzatos ugyan, de Európa biztonságát ma inkább a NATO garantálja. Egyébként is úgy látszik, hogy előbb-utóbb bipoláris világrend alakul ki, s nem kétséges: az Egyesült Államok katonai fölénye ma és a közeli jövőben megkérdőjelezhetetlen.

Vajon Európa „terjeszkedhet-e” Afrikában? – kérdezte a sajtóházi előadás egyik hallgatója. Igen – válaszolta a Közszolgálati Egyetem intézetvezetője. Szabad a pálya a fekete kontinensen, hatalmas gazdasági, fejlesztési lehetőségeket tartogat, ráadásul az Egyesült Államokat és Kínát kevésbe érdekli Afrika.

S ha már szóba került ez a földrész, Tálas Péter nem kerülhette el, hogy mégis a jós szerepébe bújjon. „A klímaváltozás lesz a következő évtizedekben a jövő nemzedéke számára a legnagyobb kihívás” – mondta. Ha nem sikerül megállítani az elsivatagosodást, ami sok pénzt fog fölemészteni, föltartóztathatatlan lesz a migráció – hangsúlyozta az előadó.

A MÚOSZ-rendezvény krónikásának találós kérdése: hány méter szögesdrót kell(ene) Afrika körbekerítéséhez?