Az egyik legnépszerűbb agytrösztnek, a Külügyi Kapcsolatok Európai Tanácsának legfrissebb podcastjában  David Miliband, egykori brit mjunkáspárti külügyminiszter, jelenleg Amerikában Cape Code-on élő politikus, az International Rescue Committee (Nemzetközi Mentőakció Bizottság) vezetője a koronavírus okán a nemzetközi egészségbiztonság kérdései kapcsán Magyarországról is beszélt.

A kiinduló tétele az volt, hogy jelenleg az Európai unió még mindig a legnagyobb soknemzetiségű, a legkiterjedtebb kapcsolatokkal rendelkező szervezet – ami alapvetően az értékek mentén állt össze. S mint ilyennek, jelenleg a legnagyobb esélye van arra, hogy a nemzetközi egészségbiztonság ügyét a leghatékonyabban koordinálja. Együtt akar működni az Egyesült Államokkal épp úgy, mint Kínával a koronavírus válságból való mielőbbi kilábalás végett. Azonban egyre több tanulmány jegyzi – mondta el David Miliband, hogy a legnagyobb demokratikus és egyben legnagyobb haladó liberális tömb, azaz az EU kezd szétesni Magyarország és Lengyelország miatt. Ami rontja az unió perspektíváját.

Másrészről azt is megvitatta a három beszélgető partner a műsorban, hogy Trump óriásit hibázott el azzal, hogy megkezdte e kilépési folyamatot a WHO-ból, az Egészségügyi Világszervezetből, mert ezzel űrt hagyott, nem is kicsit maga után, amit Kína pillanatokon belül be fog tölteni. Ezzel pedig az a folyamat tetőzik majd, amely a világpolitikában és a kereskedelemben való kínai dominancia megteremtésének kedvez.

Egy új és nagyobb Magyarországról álmodozik Orbán Viktor – sommázta a Der Spiegel Orbán Viktor mondandóját az Összetartozás Emlékhelyének átadása alkalmával. Jól ráérzett a kormányfő arra, ezzel a szimbolikus emlékművel ismét mozgósíthatja táborát. Noha az emlékműről az írás megjegyzi, hogy parlament neogótikus stílusához korántsem illeszkednek a monolit fekete tömbök. A beszédből a német lap kiemelte a Trianont követő 100 év magány végét, és a kijelölt új irányt, az új harcot, az új nagyságot és új dicsőséget. A kormányfő szerint Magyarország a Kárpát-medence legerősebb gazdasága, és legnépesebb országa.

De a harcnak addig persze nincs vége, amíg Orbán Viktor azt meg nem nyeri. A cikk úgy értelmezte, hogy Orbán megint hadat üzent a Nyugatnak, istentelensége, szivárvány lobogói, a migránsai és a nyílt társadalmai miatt. Tipikus orbáni beszédet hallottunk. De úgy is értelmezhetnénk, mintha szomszédainkat sértette volna vérig, a nekik küldött üzenetben gyakorlatilag a magyar revizionista politikát hirdette meg. Az összetartozás és a trianoni gyász kultúrája az orbáni rezsim ideológiájának kulcselemei, amelyek táborát ismét fellelkesítik és így óriási politikai hasznot is hajt belőle. 

Orbán fociőrületéről ír az ír the42 portál annak kapcsán, hogy augusztus 27-én az ír Bohemian FC lesz a MOL Fehérvár FC ellenfele. Miután kormányfő lett, Orbán első külföldi útja a franciákhoz vezetett 1998-ban, mivel ott volt a foci világkupa. Egy évre rá, amikor Bill Clinton hívta a jugoszláv háború okán, épp edzés kellős közepén érte utol a magyar kormányfőt. A szerző megállapítja, a focin keresztül vezet az út Orbánhoz. Azaz, aki jóban akar vele lenni, az a foci felől közelítheti meg a legegyszerűbben. A VIP-páholyban találkozik a politikai és pénzügyi elit is Orbánnal, ott dőlnek el a nagy pénzügyi beruházások, nem a hivatalban. David Goldblatt könyvében azt írja róla, Orbán nacionalista kelléktárának egyik legbiztosabb darabja a foci. A 6:3-at áhítja vissza minden egyes, a focit érintő beruházásával. Az aranykor lázában ég mind a mai napig. A tao ügyét is körbejárva megjegyzi, több száz millió jut a focicsapatoknak közpénzből, mint a szegénység felszámolására, hisz’ az ország harmada a létminimumon él.

Orbán Viktor hatalmának kiépítését és virágzását követi nyomon Peter Geoghegan, aki most jelentette meg legújabb könyvét A demokrácia kiárusítása: „Piszkos pénzek és piszkos politikusok” címmel. A könyvből a Nyílt Társadalom Alapítvány közöl részleteket. A többi között az amerikai közvélemény-kutató, Arthur Finkelstein és Orbán Viktor együttműködéséről. Előbbi olyannyira komolyan vette magyar kampánytanácsadói megbízatását, hogy Budapestre tette át székhelyét. Neki „köszönhető” Orbán első választási győzelme, amikoris rájött, hogy ellenségeket kell keresni, amivel a nép azonosulni tud. Így lett az első ellenség a bürokraták, azaz a megkövesült politikai elit és a külföldi tőke.

Nem mellesleg Finkelstein Paul Manfortot is foglalkoztatta, akit később bevettek Trump kampánycsapatába, onnan pedig a börtönbe vezették: hét és fél évre ítélték el. Igaz, most házi őrizetbe van a koronavírus-veszély miatt, azonban újabb pert akarnak pénzmosás címén a nyakába varrni.

Hosszú távon életveszélyes, amit Orbán művel

(Szelestey Lajos lapszemléje) A magyar zsidóság nem érzékel fenyegetést, ám vannak antiszemita jelenségek és ez félelmet kelt soraiban. Erről a budapesti főrabbi beszélt a Német Központi Zsidó Tanács lapjának, íme: Jüdische Allgemeine/New York Times/Yahoo/Reuters.

Fröhlich Róbert az aggasztó fejlemények között említette a Soros elleni kampányt, nyilas írók sztárolását, valamint azt, hogy az országgyűlés 2. embere, Lezsák Sándor dicsérte a zsidógyilkos Héjjas Ivánt. Ám mint mondta, éppen az ilyen esetek miatt egyre több zsidó keres védelmet a saját közösségénél, vagyis a hadjáratnak van kedvező hatása is. Emellett tény, hogy élénk az érdeklődés a zsidóság iránt, aktív a kulturális élet.

A főrabbi kitért arra, hogy sajnálatosan rossz a viszony a MAZSIHISZ és a Köves Slomó-féle Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség között, és ezért mindkét felet felelősség terheli. Pedig az kellene, hogy békében éljenek, mert az győzné meg a külvilágot a magyar zsidóság erejéről. Hogy azután az EMIH mindent, pénzt, paripát, fegyvert megkap a magyar államtól, míg a sokkal nagyobb szervezet nem, annak okát a politikában látja az interjúalany.  

Ma egyébként a magyar külügyminisztériumba hivatalos a budapesti német nagykövet, miután berendelték. Az előzmény az volt, hogy az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter két napja kijelentette: az unió a többi közt azért kezdett jogállami eljárást az Orbán-kormány ellen, mert Magyarországon erős az antiszemitizmus.

Válaszul Szíjjártó Péter közölte: magyarázatot várnak német részről. Egyben úgy foglalt állást, hogy jobb volna, ha Roth először a saját országában jelentkező zsidóellenességgel foglalkoznék, noha a politikus jelezte, hogy náluk igen sajnálatos módon egyre több az antiszemita atrocitás.

A Der Spiegel annak bizonyítékát látja a budapesti Trianon-emlékmű felavatásában, hogy Orbán Viktor egy új Nagy-Magyarországra vágyik, de ily módon a tűzzel játszik a sokat megélt térségben. Ám tisztában van azzal, hogy mozgósítja a magyarokat, és nagy politikai hasznot hajt, ha a nemzeti összetartozásra hivatkozik. Ezt tükrözte a kettős beszéd is, amelyet a hétvégi ünnepségen tartott, és amely tökéletesen jellemző rá. Hiszen azt lehet úgy értelmezni, mint példátlan támadást a szomszéd államok ellen, a nagy magyar revizionizmus újabb megnyilvánulásaként. Mindenesetre az emlékmű átadása csúcspont az utóbbi 10 év politikájában, amely ideológiai kulcselemnek tekinti a trianoni gyászkultuszt.  

Persze már 2010 előtt is létezett a békediktátum popkultúrája, a vonatkozó szobroknál tartott megemlékezésekkel, nagy magyar jelképeket ábrázoló trikókkal és emléktárgyakkal, hazafias rockzenével, nosztalgiaturizmussal. A jelenlegi magyar vezetés egyúttal tetemes összegekkel támogatja a határon túli magyarokat. Ez persze felháborodást kelt a régió más nacionalistái részéről, ám az érintett kormányok hallgatnak, illetve igyekeznek bagatellizálni a dolgot.

Ennek magyarázata, hogy a szlovákoknál, szlovéneknél, horvátoknál és szerbeknél jó ideje olyanok vannak hatalmon, akik csodálják Orbánt, vagy a barátai, vagy a szövetségesei, akikkel szoros viszonyt ápol, és akik részben hasonló politikai célokat követnek, mint ő. Az osztrák, a román és az ukrán vezetés ugyanakkor gyakorlati okokból nem szeretne vele tengelyt akasztani. Ezzel együtt hosszú távon életveszélyes, amit a magyar politikus művel. Nem egyértelmű ugyanis, hogy elutasítja a határok módosítását és a Trianoni Szerződés felülvizsgálatát. Azaz tág teret hagy az értelmezésnek. A határon túliak felkarolása pedig ahhoz vezet, hogy ezek a közösségük politikai, kulturális és szociális értelemben saját országukban leválnak a többségről, amely a maga részéről különben kirekesztő kisebbségi vonalat visz.

A tegnapi tüntetésen elárasztották Minszk utcáit a Lukasenka távozását követelő tömegek. Vagyis még az sem bizonyult elegendőnek a lázadás elfojtására, hogy a védelmi miniszter kilátásba helyezte a hadsereg bevetését – írja a The Guardian. Közben az elnök sajtója olyan felvételt tett közzé, amelyen a politikus fekete gyakorló öltözékben, golyóálló mellényben látható, géppisztollyal felszerelkezve. (Igaz, később kiderült, hogy tár nem volt hozzá, viszont a közösségi hálóra felkerült egy olyan film, amely azt mutatta, hogy 15 éves fia is gépfegyverrel kísérte el apját az államfői hivatalba – a szerk. megj.) A tiltakozókat a politikus patkányoknak minősítette, majd megköszönte a palotáját őrző karhatalom munkáját. A rohamrendőrök azt ígérték, hogy a végsőkig kitartanak mellette.

Nem hivatalos becslések szerint 150 ezren vonultak fel, a megmozdulások immár két hete tartanak. A hatalom tegnap megpróbálta hangosbeszélőkön elriasztani a részvevőket, mondván, hogy a nagygyűlés illegális, ezért tessék feloszlani. Előtte ellenőrző pontokat állítottak fel a városba vezető utakon, hogy lehetőleg minél kevesebb tiltakozó jusson be. Ennek ellenére a tömeg teljesen megtöltötte a helyszínt, a hatalmas központi teret. Ennyi ember ellen nemigen lehet erőszakot alkalmazni, viszont minden egyes tüntetés tovább rombolja az autoriter vezető legitimitását.

Az Oroszországból küldött tévés, illetve propaganda-szakemberek azt nyomatják, hogy a tüntetők náci eszményeket követnek, és romba akarják dönteni az országot, ám a felvonulók békésen politikai változásokat követelnek. Ugyanakkor a hivatalos moszkvai tévé hangjából arra lehet következtetni, hogy Putyin egyelőre támogatni kívánja a diktátort.  

Az orosz külügyminiszter kijelentette: nincs bizonyíték rá, hogy a fehérorosz elnök elvesztette a választást – jelenti a Die Zeit. Lavrov szerint az ellenzék nem állíthatja, hogy megszerezte a győzelmet. Az EBESZ-ről pedig azt mondta, hogy az a felkérés ellenére sem küldött megfigyelőket a szavazás ellenőrzésére. Az összeurópai szervezet szerint a meghívó túl későn érkezett. A miniszter ugyanakkor kifejtette, hogy Tyihanovszkajának nem volt konstruktív programja, ehelyett ki akarta léptetni országát az Eurázsiai Gazdasági Szövetségből, megcélozta az EU- és a NATO-tagságot, továbbá elképzelései között szerepelt az orosz nyelv visszaszorítása. Azt közölte, hogy bár a program már nincs fent a neten, de archivált oldalakon még megtalálható. Azonkívül az ellenzék által életre hívott koordinációs tanácsban oroszellenes tagok vannak. Továbbá szerinte a testület hazaárulást követett el, mert pénzt kínált fel, hogy a hadsereg és a biztonsági szolgálat álljon át a másik oldalra.

Litvániában 30 kilométeres élő lánc volt a fővárostól a belorusz határon lévő településig, hogy ily módon nyilvánítsák ki szolidaritásukat a fehérorosz néppel. Az akcióban 50 ezren vettek részt. Sokan fehér ruhába öltöztek és a történelmi belorusz zászlót lengették, mert az a rendszerváltás után a függetlenség szimbóluma lett, most pedig a Lukasenka elleni tiltakozást jelképezi. Az eseményen a litván államelnök azt hangsúlyozta, hogy a szabadság jog, mármint hogy egy nép szabad választásokon maga határozza meg a jövőjét. És ezt a szabadságot főleg azok a nemzetek tartják sokra, amelyek jó időre elvesztették azt.

Tyihanovszkaja tanácsadója, aki követte Vilniuszba az ellenzék elnökjelöltjét, úgy nyilatkozott, hogy az államfő számára nincs más lehetőség, csak a távozás – írja a Süddeutsche Zeitung. A legjobb az lenne, ha nyugdíjba vonulna. Dobrovolszkij szerint a politikusnak többé nincs helye az országban, ha ismét erőszakhoz folyamodik.

Országszerte folytatódnak a munkabeszüntetések. Hosszú távú küzdelemre kell felkészülni Fehér-Oroszországban, mert az államfő a kifárasztással, a fenyegetőzéssel és az erőszakkal próbálkozik ugyan, ám a kétség és remény között hányódó lakosság nem tágít: szabadulni akar tőle. Bár azért már tapasztalni bizonyos csalódottságot is, mert sokan úgy gondolták, nem tart majd ilyen sokáig. Viszont úgy tűnik föl, hogy Lukasenka is felfogta: nem segít a nyers erőszak. Így elriasztásképpen közölte, hogy üzemeket zárnak be, dolgozókat bocsátanak el. Továbbá büntetőjogi következményeket helyezett kilátásba. A védelmi miniszter szerint küszöbön áll a polgárháború. Mindez semmi jót nem ígér. A tömegek azonban kitartanak.

Lukasenka továbbra sem tanúsít semmiféle kompromisszumkészséget, csakis az erőre alapoz – állapítja meg a Die Welt. Az elnöki palotát azonban páncélozott járművek és a biztonsági erők emberei védték, az egész erődítményre emlékeztetett. Azt akarták meggátolni, hogy az emberek megrohamozzák az épületet. De a közelben lezajlott demonstráció akkora volt, hogy a rendőrség csupán tehetetlenül nézte. Más városokban is mindennaposak a demonstrációk, illetve sztrájkok az állami üzemekben. Ekkora válság még nem volt az utóbbi 26 évben. De az sem fordult még elő, hogy teljes harckészültségbe helyezték volna a hadsereget.  

A védelmi miniszter azt állította, hogy Oroszország katonai erőket küld, ha a NATO beavatkozik Tyihanovszkaja oldalán.

Fehér-Oroszországnak végleg elege van „Európa utolsó diktátorából, az emberek egyszerűen szabad és tisztességes választást akarnak, nem az uniós közeledésért tüntetnekolvasható a The Wall Street Journal-ben. Így látja a helyzetet az angliai Bournemouth egyik professzora, aki Lengyelországban is tanít, sőt az egyik ottani elemző intézetnek is dolgozik. Hartwell rámutat, hogy az ország – Ukrajnához hasonlóan – ébredőben van, de egyáltalán nem biztos, hogy sikerül elűznie Lukasenkát. Ez csak akkor lehetséges, ha a Nyugat elismeri: itt másról van szó, mint annak idején az ukrajnai Majdanon és ennek megfelelően kalibrálja a nyomást.

Az ellenállás fontos jellemzője, hogy a társadalom nagy részére kiterjed, mert az emberek belefáradtak az elnökbe, önrendelkezést akarnak. Vagyis nem az EU-tagságot szorgalmazzák, és nem is kifejezetten oroszellenesek. A beloruszok sokkal inkább a vasfüggöny mögött rekedt Svájcnak tekintik országukat, amely Moszkva szövetségese. De talán a legfontosabb az, hogy Minszk továbbra is az államfő erőközpontjának számít, noha ott vannak a legnagyobb tüntetések. Viszont a politikus számára éppen az a fő fenyegetés, hogy a megmozdulások az egész országot érintik.

Az azonban nagy hasonlóság az ukrán forradalommal, hogy Oroszország ezúttal is nyakig benne van a dologban. Putyin el van szánva, hogy nem veszti el befolyását egy újabb környező államban, és támogatást ígér. E pillanatban nem úgy látszik, hogy beavatkozik katonai erővel, de lehet, hogy érdekeit hosszabb távon jobban szolgálná egy pluralista Fehér-Oroszország, amely szövetségesi viszont ápol a Kremllel.

Ebben a helyzetben a Nyugat szerepet játszhat, de nem szabad riadalmat keltenie Moszkvában, mármint hogy egy új Majdan van kialakulóban. Úgy, hogy segítheti a szabad és tisztességes választások megrendezésében, és határozottan fel kell lépnie az emberi jogok megsértése ellen, beleértve a gyilkosságokat és a tiltakozók elhurcolását. Azaz közreműködhet a demokrácia megszilárdításában, de anélkül, hogy megismétlődnének az 1956-i Magyarország, valamint 1968 Csehszlovákiájának rémségei.

Amit a belorusz államfő csinál az istenkísértés – Moszkva gyámolításával – írja az osztrák Die Presse. Hiszen viszályt provokál mind a szomszédos kormányokkal, mind odahaza, ezért Oroszországnak fel kellene mondania vele az együttműködést, mert attól semmi előnyt nem várhat. A minszki autokrata egyértelműen a helyzet eszkalálására játszik. Ebbe még az is belefér, hogy viszály alakul ki a NATO-val, odahaza pedig a polgárháborút sem lehet kizárni.

Csak remélni lehet, hogy az emberek nem dőlnek be a demagógiának és a dezinformációnak. Mindkettő egyébként azt idézi, ahogyan az oroszbarát propaganda eljárt az ukrán válság során. Csak éppen a közeli múlt eseményei mutatják, hogy elég egy-két provokátor és máris előáll a káosz. Hiszen a mostani válságot Lukasenka idézte elő, pillanatok alatt. Az elégedetlenség a választás meghamisítása miatt robbant ki, most meg már ott tartunk, hogy háború fenyeget a térségben.

De hiába hivatkozik arra ő is és a mögötte álló Oroszország is, hogy az ellenzék kapcsolatba lépett a Nyugattal, hiszen annak nem volt más választása, miután odahaza senkitől sem várhat segítséget a törvényszegések ellen. Brüsszel nem volt túl lelkes a feladat láttán, de ha hiteles akart maradni, akkor reagálnia kellett a jogtalanságokra. Ehhez a párbeszédkészségét hangoztatta Minszkkel és Moszkvával szemben. Az persze Lukasenka szemében csak olajat önt a tűzre, hogy az amerikai külügyminiszter-helyettes ma Vilniuszban találkozik Tyihanovszkajával. De a lényeg az, hogy tegnap is tízezrek demonstráltak a belorusz fővárosban.

Putyin idáig méltatlan szerepkört tölt be a történetben. Elsőként ismerte el a botrányos választási eredményt és a zsarnok mellé állt. Ezért is annyira cinikus részéről a felhívás, hogy a Nyugat ne avatkozzék be. Ám tragikus, hogy Moszkva elárulja a fehéroroszokat. Csakhogy ezzel elveszti az ottani társadalmat. Így könnyen megismétlődhet az ukrán példa. Vagyis a Kreml már csak önérdekből is fontolóra vehetné: nem játszhatna-e kivételesen konstruktív szerepet, hogy elkerülje a hasonló viszályok során elkövetett hibákat?