Amikor kiderült, hogy Orbán Viktor a héten Üzbegisztánba utazik, már sejtettük, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Jelentéktelen, piszlicsáré ügyekkel a miniszterelnök ugyanis nem foglalkozik, az ő figyelme kizárólag fontos feladatokra fókuszál.
Ezért nem foglalkozik üzleti és nőügyekkel, az ilyeneket alsóbb szintekre delegálja. A valóság azonban a legvadabb várakozásainkat és találgatásainkat is felülmúlta: az Orbán társaságában ugyancsak ideiglenesen Üzbegisztánban állmásozó Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy üzbég–magyar burgonyakutató központot avattak Taskentben.
Tegyük a szívünkre a kezünket: régóta vártunk erre a pillanatra! És nemcsak azért, mert ilyen eddig még nem volt, hanem azért is, amit Nagy István az avatás kapcsán elmondott: „A kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben.”
Végre valaki ki merte mondani az igazságot. Mert mostanáig, ahol csak lehetett, titkolták ezt az ionformációt, ráadásul olyannyira sikeresen, hogy sokan abban a hitben éltek, hogy a burgonyának annyi. Senki nem eszi, nem is fogyasztja, egyedül Jakab Péter, a Jobbik elnöke lengeti a krumpliszsákot fenyegetően Orbán felé a magyar parlamentben. De nem, most kiderült, hogy a krumplinak nem csak múltja van – a jövője is biztosítottnak látszik. És nem csupán azért, mert Magyarországon egy év múlva választás lesz, és ilyenkor krumplival szokás a szegényebb sorsú választókat a megfelelő párt irányába orientálni.
Nyilván ez is közrejátszik abban, hogy a burgonya, vagy ahogyan a kevésbé tehetős néprétegek nevezik, krumpli, fontossága növekvőben van.
Ezen túlmenően azonban más szempont is feltűnt a horizonton. Nagy István miniszter azt sem titkolta el az üzbég–magyar burgonyakutató központ avatásán részt vett prominensek elől, hogy – idézzük a minisztert – „a két ország között létrejött megállapodás lényege, hogy a magyar és üzbég szakértők közösen mérjék fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében.”
Bármit jelentsen is ez a mondat, mi sem tudtuk volna sokkal szebben megfogalmazni. És most már az is biztos, hogy nagy idők tanúi vagyunk. Az, hogy a szakértők közösen mérik fel a helyi burgonyatermesztési és -kutatási lehetőségeket, új fejezetet nyit a helyi burgonyatermesztés és -kutatás történetében. Emellett garancia arra, hogy ezt a felmérést és kutatást nem kapkodják el, a szakértők munkája pontos lesz és alapos, és tényleg nem elnagyolt, hanem részletes programokat dolgoznak ki az ágazat további fejlesztése végett.
Ha másért nem is, már ezért megérte a delegációnak a pandémia tombolása csúcsán Üzbegisztánba repülni. Megint megelőztük a Nyugatot, Brüsszel sápad az irigységtől, amiért nekik még nincs Üzbegisztánnal közös burgonyakutató központjuk. Persze, ha elismerik a magyar kormány eddigi eredményeit, és nem csesztetnek bennünket holmi jogállamisággal, akkor hajlandók vagyunk segíteni nekik.
Üzbegisztán telefonszáma megvan a külügyminisztériumban, tessék keresni Szijjártó Pétert, ha épp nincs bent, akkor valamelyik helyettesét. Menczer Tamást például, ő nagyon járatos a telefonszámok világában, korábban az idehaza leszólt kínai vakcinával kapcsolatban is tőle kérték a nyugati országok diplomatái az elérhetőségeket.
Miért éppen krumplikutató központ Üzbegisztánban?
(Pompéry Judit/Berlin képes jegyzete) Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ, tudatta a hírt Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán. – Nagy érdeklődéssel olvastam a fenti hírt bővebben a telex.hu-n. Különösen megszólított a közzétett fénykép. Valljuk meg, a kutatóközpontra csak a jobboldali tábla utal, a látvány inkább egy őstermelő reklámstandjára hajaz.
Minderről, főleg a feliratról jutott eszembe a másfél évvel ezelőtti üzbég körutam utolsó állomása, egyben az ország egyik legszebb látványossága, Xiva (Khíva). A Karakum-sivatag hajdani oázisa, a városfalon belül található óváros, illetve egy-egy épületcsoportja a világörökség része. A zömében középkori és 19. századi csodás épületeket az országra jellemző módon itt is folyamatosan restaurálják – helyesebben inkább újraépítik – a műemlékvédelem Nyugat-Európában uralkodó felfogása szerint néha ugyancsak megkérdőjelezhető módon.
Az egyik városkapu helyreállítását a kínai állam finanszírozta, amiről kikerülhetetlen módon feltűnő méretű és mennyiségű reklámtábla tájékoztat: a látogató óhatatlanul ebbe a propagandaanyagba botlik – ha akar, ha nem. Kína eddig nem jótékonyságáról és a műemlék-védelemben alakított kimagasló szerepvállalásáról volt közismert. Köztudott továbbá, hogy nincs csak úgy, l’art pour l’art kínai ajándék.
Ez jutott most eszembe a fenti tudósításról, miközben ez a kis krumplisbódé sem méreteiben, sem egyébként nem hasonlítható a kínai önkéntes műemlékvédelmi együttműködéshez. De még nem látom át, mi a magyar állam valós célja e nemes gesztussal.
Annyi régóta tudható Üzbegisztánról, hogy mindenekelőtt nem a krumplijáról, hanem a gyapottermesztésről, gyapot- és selyemtermékeiről híres, valamint a történelmi Selyemút mentén hatalmas gázlelőhelyei is vannak. Amúgy kulturálisan szerfölött izgalmas ország. Ha megint lehet utazni, feltétlenül ajánlom mindenkinek. Orosztudás előnyben.
