Az emberi jogokért küzdő lengyel ombudsman, Adam Bodnar az elődjénél sokkal több ügyet terjesztett fel az alkotmánybíróságnál, mégsem érzi magát sikeresnek. Mert sem a taláros testület, sem a hatóságok nem működtek vele együtt. A kormány menesztette is, nem volt szükség megmondóemberre Varsóban. Amire viszont büszke, hogy sikert ért el az LMBTQ-mentes övezetek felszámolásában.  (A lengyelek kiállnak az emberi jogokért; a nyitó kép forrása: borgenproject.org.)

(A kép forrása: Super Express.)

– Elődjénél kétszer, ha nem háromszor több ügyet karolt fel. Pedig épp abban az időszakban dolgozott emberi jogi ombudsmanként, amikor az ön munkája elé is folyton akadályokat gördítettek. Nem beszélve arról, hogy az ön hivatalát tekintették a jogállam utolsó mentsvárának.

– Rendkívüli időszakban lettem emberi jogi ombudsman. Megválasztásom után két hónappal került hatalomra a konzervatív Jaroslaw Kaczynski Jog és Igazság pártja – mondja a baloldal és a függetlenek által 2015-ben megválasztott Adam Bodnar, a nemrég menesztett lengyel emberi jogi ombudsman, aki a CEU Demokrácia Intézetének rendezvényén adott elő, s ebből az alkalomból beszélgettem vele. – Kaczynskiék azonnal hozzáláttak az állami intézmények drámai átépítéséhez. Alaposan visszanyestek az alkotmánybíróság, a legfőbb ügyészség függetlenségéből. Majd következett a média, utána a bíróságok átalakítása. S tulajdonképpen a folyamat azóta is tart. Ezért aztán rengeteg munkát adtak, hogy megállítsam, vagy legalább igyekezzem lelassítani a jogállam szétverését.

– Csakhogy arra is rá kellett jönnöm, nem lehet együttműködni az alkotmánybírósággal. Hiába nyújtottam be törvényjavaslatokat, nemtörtént semmi. Ezzel persze nem voltam, egyedül, az érdekvédő civilek is falakba ütköztek.

– Mire büszke, visszatekintve az elmúlt hat évre és mi az, ami miatt azóta is nagyon fáj a feje?

– Tudom, hogy jó példákat kellene sorolnom hosszasan, de a mi helyzetünkben, amikor gyorsan kezdett összedőlni a demokratikus intézményrendszer, nehéz tehát átütő eredményről beszélni. Én már azt is eredménynek tartom, hogy az emberek nemcsak megismerték az ombudsman munkáját, de el is ismerték, méghozzá úgy, hogy elkezdtek bízni bennem.

– Amikor kiderült, hogy az ombudsmani hivatal lett az utolsó mentsváruk, és az utolsó eszköz és lehetőség arra, hogy a saját jogaikért harcba szállhassanak. De ha igazán őszinte akarok lenni, akkor el kell mondanom önnek, számos esetben nem tudtam eredményt elérni. Ennek ellenére az emberek támogatását és kiállását magam mögött éreztem. Amire igazán büszke vagyok, az a 2018-as, az LMBTQ csoportok elleni támadás visszaverése. Igazából senki sem hitte, hogy meg lehet támadni a rendelkezést, amelyik a helyi önkormányzatok egy részének kezdeményezésére LMBTQ-mentes övezeteket jelölt ki. Azonban két éven át tartó harcom eredményeként a közigazgatási bíróság mégis csak visszavonta a rendelkezés számos pontját.

– Nos, Magyarországon korántsem ilyen a helyzet – már ami az ombudsman hivatalát illeti. Beszélt a jogállam leépüléséről. Mennyire tartja hatásos eszköznek az Európai Unióban bő egy éve bevezetett, úgynevezett jogállami mechanizmus és -feltételrendszert? Amikor a pénzosztást a jogállami normák betartásához kötik. Mert ennek eredményét egyelőre nem látjuk. Lesznek vesztesek és győztesek? Lengyelország és Magyarország el fogja veszteni ezt a csatát, amit évek óta mindig vissza tudott verni?

– Azt gondolom, hogy nem az a kérdés: ki jön ki győztesen ebből a csatából. Mert az emberek – sajnos – vesztesi lesznek ennek a küzdelemnek. Ha a jogállami rendet megbontják, akkor azzal egy egész ország veszít, mert az állampolgárok nem érezhetik magukat biztonságban. Tudják, a jog nem védi meg őket. Az állam önkényes intézkedéseinek vannak kitéve. A hatalom korlátlan és kiszámíthatatlan akaratának lesznek az elszenvedői, miközben a hivatalok semmibe veszik az alapvető állampolgári jogokat. Az életük stabilitása omlik össze, amikor kiszámíthatatlan lesz számukra, mit hoz a holnap, sőt, abban sem bízhatnak, hogy a hivatalok az ő érdekükben járnak el. És a jogállam cserbenhagyását szinte automatikusan követi a korrupció elburjánzása, amikor a maffiákra jellemző működési struktúra épül ki. Aminek aztán egyenes következménye, hogy az állami büdzsé is a magánszféra felé tereli a pénzt, amikor a közpénzek rossz irányba áramlanak ki. Ezt az egész társadalom megsínyli, ezért mondom azt, hogy a polgárok lesznek a vesztesei a rendszernek, győztesek nincsenek.

– Már abban a szakaszban járunk, amikor az emberek mind Magyar-, mind Lengyelországban tudatosították magukban, hogy mit jelent a gyakorlatban a jogállami normák megsértése. És azt is, hogy milyen következményekkel jár a mindennapi életükben. A pandémia erre okot is szolgáltatott. Hisz’ önök sem kapták meg azt a pénzt teljes egészében – mi sem –, ami megkönnyítette volna a járvány helyi kezelését. Ennek köszönhetően nőtt az emberek választási tudatossága. Rájöttek, a leendő kormányzásról való döntés az ő kezükben van. Ezért értékelődött fel önöknél a mostani tavaszi választás tétje, és érződik ugyanez a folyamat Lengyelországban is, ahol jövőre lesznek parlamenti választások. Az Európai Bizottság is ennek megfelelően cselekszik. Nem azt mondom, hogy befagyasztja a kapcsolatát a két országgal, de az eddiginél máris hűvösebbé vált. Azt sem gondolom, hogy a választásokig befagyasztják az anyagi forrásokat, de vissza fogják tartani, amennyire csak lehetséges a választásokig a felzárkóztatási alapok bizonyos részét. Reményteljes a várakozás az Európai Bíróság ez ügyben várható döntése tekintetében, és ez a várakozás fűti is a választási kampányt. Lengyelországban most éppen a Pegazus-botrány vet nagy hullámokat, hisz’ az ellenzék számos tagját megfigyelte a kormány törvénytelen eszközökkel.

– Le kell hűtsem, nálunk semmi kivetnivalót sem talált a kormány a megfigyelési botrányban, szerinte minden törvényes volt, és az ügynek nincs jogi-büntetőjogi következménye sem. Miért lenne ez másként önöknél?

– Valóban, jogi következménye itt sincs, de legalább a szenátusban felállt egy független bizottság, amely az ügy kivizsgálását teljesen átlátható módon folytatja, minden meghallgatás nyilvános, és szinte naponta új információkkal járatják le a rendszert. Attól tartok, jogi következménye a Pegazusnak csak a következő kormány felállása esetén lesz. Viszont a közvéleményt annyira leköti, ami szerintem önmagában előrelépés – a jogállamiság megsértésével összefüggésben.

– Lengyelország pár hónapja súlyos büntetésben részesült az Európai Uniótól. Napi 1 millió eurót kellene fizetnie a jogállami normák meg nem tartása miatt addig, amíg a kormány vissza nem állítja a törvényes rendet számos területen. Azonban a varsói kormány eddig még egy petákot sem fizettet. Ennyire semmibe lehet venni az EU-s követeléseket?

– Őszintén, nem látom át, mi lesz ebből. Úgy tudom, a kormány ezt az összeget a már megítélt támogatási alapból fogja leírni. Erre a fejleményre, a kormányzati engedetlenségre láthatóan senki nem volt felkészülve. Teljesen új helyzettel találjuk szemben magunkat. Most az EU-ban is közösen keressük a megoldást erre a helyzetre. S miután most nagyon kiélezett a helyzet Varsó és Brüsszel között, aligha lesz megoldás a fizetési kötelezettségre a következő hónapokban, de az sem kizárt még egy évig is elhúzódhat az ügy rendezése. A lengyel koalíciós kormányzás gyenge lábakon áll. A legfőbb ügyész közölte, őt nem érdekli a büntetés, változtatni nem fog a fennálló renden. Politikailag ennek meg is van a magyarázata, hiszen: ha bármilyen lépést tenne a megoldás irányába a kormány, az olyan stratégiai következményekkel járna, ami alaposan meggyengítené a koalícióst is. Akár a kormány lemondásához is vezetne, mert egészen biztos elillanna a parlamenti többségi támogatás a kormány mögül. A jövő évi választásokig a kormány megpróbálja elhúzni ennek az ügynek a rendezését, szerintem a törvénytelenség és a törvényszegés állapota addig fennmarad.

– Ön osztja a lengyel alkotmánybíróság döntését, ami szerint a hazai törvények elsőbbséget élveznek az európai uniós törvények felett?

– Nem értek vele egyet. Olyannyira nem, hogy tavaly júliusban gyakorlatilag az utolsó megszólalásom erről szólt az alkotmánybírósági meghallgatáson. Mert rendívül fontosnak tartom, de nem csak én, hanem nemzedékem képviselői is, hogy az uniós tagságunk mindennél előrébb való, hogy azok az értékek, amelyekre annak idején felesküdtünk, életünk része maradjanak.  Uniós tagságunk fenntartásáért én azóta is küzdök, s ebből következik, hogy vallom az uniós jog elsőségét a hazai törvények felett. Ráadásul ez már az alkotmányunkba is beépült, hisz’ népszavazáson erősítette meg a nép az uniós jogrendszer elfogadását és elsődlegességét. Ennek ellenére az alkotmánybíróság, amit én nem tekintek függetlennek, politikai játszmát űz ebből az ügyből. Sajnos, erősödik a félelmem, hogy az alkotmánybíróság – nem törődve ezzel a problémával – előállít egy olyan helyzetet, hogy nem lesz fenntartható a lengyel uniós tagság. Hosszú távon egészen biztosan nem lehetünk tagja egy olyan közösségnek, amelynek szabályait nem tartjuk meg, értékrendjét nem ismerjük el.

– Nem kevésbé döbbenetes önöknél a megszigorított abortusztörvény.  Lengyelország köztudottan többségében katolikus hívők országa. Ez is oka a szigorításnak? Csakhogy sikerült ezzel a világ figyelmének a középpontjába is kerülni…

– Először is tiltakozom az ellen a megállapítás ellen, hogy katolikus ország lennénk, az alkotmányunkban erről ugyanis nincs szó. Ideológiai értelemben semlegesek vagyunk. Több vallás él nálunk is, de abban igaza van, hogy a katolikus hit a domináns. Másrészről: a kormánykoalíció szorosan összefonódik és együttműködik a katolikus egyházzal, ha a női egyenjogúságról vagy az LMBTQ-kisebbségek jogairól van szó. Sőt, úgy látom, hogy az alkotmánybíróság épp a katolikus egyházzal való szövetség megerősítése végett szigorított az abortusztörvényen. Ezek politikai, stratégiai, emberjogi kérdések az ő számukra. Ezt alátámasztotta Jaroslaw Kaczynski állásfoglalása is, amikor félévvel a törvény elfogadása után a tüntetőknek azt üzente: nem érti, miért kell ezen felháborodni, hiszen mindenki tudja, melyik országba lehet utazni, hogy elvégeztessék az abortuszt. Mindezek maximálisan mozgósították a civil és jogvédő szervezeteket.

– A társadalom többsége az abortusz törvény ellen van?

– Tudomásom szerint a közvélemény-kutatások ezt mutatták ki. Ennek köszönhető, hogy bizonyos feltételekkel végül is könnyítettek a szigorításon. Azonban egyre jobban erősödik a megfélemlítés, elijesztés. Épp tegnapi hír, hogy egy asszony meghalt a sziléziai régióban. Az orvosok a magzat védelmében nem akartak beavatkozni, mert úgy ítélték meg, hogy a magzat életét veszélyezteti, viszont ennek következtében az édesanya vesztette életét.

– Három gyerek maradt utána. És ez már a második ilyen tragikus eset, amikor az orvosok attól tartanak, hogy felelősségre vonja őket az abortusz elvégzése miatt a hatóság, ezért inkább nem végeznek semmilyen orvosi beavatkozást. A törvény elrettentő hatása önmagában is életveszélyes – zárult beszélgetésünk az emberi jogokért küzdő lengyel ombudsmannal, Adam Bodnarral.