(MTI,
13:29) A tulajdonosi döntés értelmében a Magyar Hírlap Kiadói Kft. jövő hétfőtől határozatlan időre felfüggeszti a Magyar Hírlap napilap nyomtatott kiadásainak megjelentetését.

A Magyar Hírlap Kiadói Kft. azt közölte MA az MTI-vel, hogy „a kedvezőtlen gazdasági környezet, a háborús infláció a kiadót is nehéz helyzetbe hozta”.

Az újság online megjelenése azonban megmarad, folyamatos, a magyarhirlap.hu oldalon elérhető – tudatták, hozzátéve, hogy a kiadó fő tevékenysége erre a platformra helyeződik át.

„Az olvasóink által kedvelt szerzők és rovatok továbbra is elérhetőek lesznek, a Magyar Hírlap-élmény tehát megmarad. A Magyar Hírlap Kiadói Kft. megköszöni az újság olvasóinak, hogy ilyen hosszú időn át kitartottak a Magyar Hírlap mellett” – fogalmaztak a közleményben.

Az előfizetőket postai úton értesíti a kiadó a további, alternatív lehetőségekről – írták.

A fenti hírrel kapcsolatosan ez olvasható a media1.hu hírportálon:

A Media1 értesülései szerint régóta érlelődött a gondolat, mivel olyan minimális volt az olvasószáma, hogy szinte észrevehetetlen volt a lap.

Nem ez az első lapbezárás manapság: a napokban megszűnt a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks Világgazdaság című napilapjának, valamint a Figyelő hetilapnak is a nyomtatott kiadása. Ugyancsak megszűnt a FourFourTwo, és a City7. A megyei napilapoknál is jól érezhető karcsúsítást hajtottak végre.

A 168 Órát is majdnem bezárták, de inkább azt a megoldást választotta a Michaeli, Schwartz & Brit Media, hogy elbocsátja csaknem valamennyi munkatársát, és vállalkozó státuszú újságíróktól vásárolnak bele tartalmat, az újság azóta is megjelenik.

Engedtessék meg a Magyar Hírlap egykori, csaknem húsz éven át volt munkatársának, az Infovilág szerkesztőjének, hogy sajnálkozását fejezze ki: egykoron szeretett lapjától most már véglegesen elköszön. Igaz, egyszer már megtette (nem akkor, amikor új kihívást keresvén, a rendszerváltás reményekre jogosító időszakában átigazolt a frissen alapított Mai Nap című, nagy példányszámú, kitűnően szerkesztett, félbulvár újsághoz, hanem akkor, amikor az Orbán-rendszer előörse 2006. november 16-án kézbe vette. Pillanatok alatt megszüntette a magyar bel-, kül- és gazdaságpolitikában iránytűként működött napilapot, és tette a szerkesztőség légkörét elviselhetetlenné az igazi magyarhírlaposok, az újságírást, lapszerkesztést hivatásuknak tekintő és akként művelő kollégák számára. Mindazok, akik egy kicsit is adtak magukra, már nem vették kézbe, nem forgatták, nem olvasták, mert értő és gondolkodó ember számára olvashatatlanná vált. Magyarán: lezüllött. – Így hát most ez az elköszönés semmi egyébnek nem szól, mint egy valamikor példás és kiváló minőségű magyar napilap nyomtatott címének, annak a két szónak, 12 betűnek, amire büszkék voltunk mi, egykori magyarhírlaposok.