Eddig sem voltak illúzióink Parragh László és az általa vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) működésével kapcsolatban, de Orbán Viktor közeli ismerőse, aki egy alkalommal azzal dicsekedett, hogy a miniszterelnök, ha épp nem ér rá, fél órán belül akkor is visszahívja, most szintet lépett cinizmusban, pökhendiségben, és érzéketlenségben. A Parragh vezette szervezet nemcsak a katás vállalkozások kinyírásában játszott fontos szerepet, de most még a „halottakkal” is méltatlanul bánik.

Az iparkamara semmilyen kompenzációt nem ad azoknak a katásoknak, akik – nem mellesleg Parragh László ajánlása nyomán – kénytelenek voltak augusztus végével beszüntetni a vállalkozásukat. Ezt válaszolta a MKIK a Magyar Narancs ezzel kapcsolatos kérdésére, majd még azt is hozzátették, hogy aki március 31-ig befizette a minden vállalkozó számára kötelező kamarai hozzájárulást, azt úgy tekintik, hogy teljesítette erre az évre kirótt kötelezettségét. Aki viszont még nem fizetett, annak ügyét átadják a NAV-nak, amely azt köztartozásként hajtja be a már megszűnt vállalkozástól.

A Parragh László vezette MKIK által korábban beszedett évi ötezer forint nem jelentős tétel ugyan, ám a konstrukció hasznosságát tekintve már egyetlen forint befizetése is sok lett volna. A MKIK ugyanis törvényerővel tette kötelezővé a kamarai tagságot, függetlenül attól, hogy egy adott vállalkozás akart-e élni a kamara által kínált szolgáltatásokkal, vagy nem. Tisztességes gazdasági környezetben, versenyhelyzetet feltételezve, persze lehet kamarai tagdíjat szedni, évi ötezer forintnál akár többet is, ám ellentételezésként valamit adni is kell. Olyan programot, lehetőségeket például, hogy a vállalkozásoknak megérje kamarai tagnak lenni. Ne kötelező nyűg, vagy másként: sarc legyen a kamarai tagdíj, hanem olyan önként vállalt befizetés, amelyből a vállalkozások profitálnak.

Ám a Parragh vezette MKIK nem törte magát, hogy a kamarai tagságot vonzóvá tegye a vállalkozások számára, a tagdíjért a befizetők nagy többsége nem kapott semmit. Az évi ötezer forintos tagdíj így leginkább arra szolgál, hogy a MKIK vezetőinek és alkalmazottainak az átlagot meghaladó jövedelmet biztosítson, valamint azt, hogy a kamara székhelye egy elegáns és igen drága belvárosi irodaházban legyen. Ezért fizetnek a vállalkozások évente ötezer forintot, és csak a hab a tortán, hogy az év fennmaradó négy hónapjára, amikor a katás vállalkozások kényszerűségből megszűnnek, az időarányos részt sem akarják Parraghék visszafizetni.

Nem mintha ekkora összeggel – az ötezer forint egyharmadával – bárki is ki volna segítve, de legalább gesztusértéke volna a visszafizetésnek. Így csak üzenete van, mégpedig, rövid magyar fordításban a következő: eddig sem érdekeltek bennünket a kisvállalkozások, magasról tettünk rátok, most, hogy minden korábbinál nagyobbat rúgtunk belétek, és megszüntettük a katás vállalkozásaitokat, még annyira sem érdekeltek bennünket, mint eddig.

Ezt üzeni a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül a kormány az egykori katás vállalkozóknak, mindezt megfejelve azzal, hogy mivel mi mindent megtehetünk, meg is teszünk mindent. Nem értetek, hanem mert így akarjuk.