A Magyar Biztosítók Szövetsége a júniusi számlákat elemezvén, most, hogy túlvagyunk a viharszezon felén, az a nagy kérdés, hogy miként alakulnak a kárkifizetések a tavalyi, tízéves rekord után? – Erről ír lapunknak küldött összefoglalójában Lambert Gábor, a MABISZ sajtófőnöke.
A júniusi adatok szerint a társaságok az év hatodik hónapjában 21 ezer bejelentésre több, mint 2200 millió forintot fizettek ki (vagy tartalékoltak kifizetésekre) lakásbiztosítási szerződések alapján. Leginkább a június 4-i, valamint a 8–10. közötti időjárás bizonyult katasztrofálisnak: vihar, szél, villámcsapás másodlagos hatása, jég, tetőbeázás, felhőszakadás bizonyult a károk okozójának. A leginkább érintett városok – Budapest, Körmend, Pécs, Dunakeszi, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Nagykáta, Kaposvár, Tóalmás, Újlengyel, Újhartyán, Császártöltés, Dusnok – és megyék – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Vas, Baranya, Somogy, Bács-Kiskun – kerültek hatványozottan az égiek célkeresztjébe.

A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a májusi–augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Az idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek megközelítették a 2400 millió forintot, és valamivel kevesebb, mint tizennyolcezer bejelentéshez kapcsolódtak. Tehát a viharszezon felén 39 ezer bejelentésnél és 4600 milliós kárösszegnél tartunk.
A múlt években május-júniusban volt a legtöbb kárbejelentés, illetve a kifizetések nagyobb része. A múlt évben viszont ebben a két hónapban mintegy húszezer bejelentést kaptak a biztosítók, és a kárösszeg 2100 millió forint környékén állt. Az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások. A szezon végére azután mégis 9100 millió forintot fizettek ki a társaságok az időjárási anomáliák kapcsán, mintegy kilencvenötezer bejelentésre.
Ezzel – ha a káresetek számában nem is – a kifizetett összegeket tekintve kirívónak számított a múlt év: a 2010. után a legdrágábbnak. Ha a félidős adatokból indulunk ki, az idei kárkifizetések akár meg is haladhatják a tavalyit – csak remélni lehet, hogy a következő két hónap időjárása kiegyensúlyozottabb lesz, mint az elmúlt esztendőben volt.
A mostanában egyre gyakoribb szupercellák egy-egy kisebb területen is nagyon súlyos károkat okozhatnak. Ráadásul egyre jobban érzékelhető kárrendezési tapasztalat, hogy a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is az előző éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő munkadíj- költségek, építőanyag-árak miatt. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk a szükségesnél kevésbé biztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget. Ilyen esetben a biztosító káresemény esetén a kárt csak arányosan téríti meg, mégpedig olyan mértékben, ahogyan a károsodott vagyontárgy biztosítási összege aránylik a vagyontárgy tényleges értékéhez.)
Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezünk-e. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.
A biztosítási adatok és a növekvő összegű kárkifizetések értelmezésekor fontos adalék, hogy ezekben az összegzésekben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ám a lakóingatlanok több mint negyede (egymilliónál is több lakás, családi ház stb.) nem rendelkezik lakásbiztosítással.
Ugyanakkor az erős piaci versenynek köszönhetően már tizenhárom társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok (tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb.), ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza.
Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, akár e-mailben is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyors és kényelmes kárrendezés céljából online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, mi több, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.