Andris Piebalgs fejlesztési biztos ma, benini hivatalos látogatása során jelentette be a támogatást: „A jelenlegi ebolaválság továbbra is rendkívül aggasztó. Nem csupán az egészségügyi szolgáltatásokra gyakorol egyértelmű hatást, hanem az egész régiót széles körű kihívások elé állítja a gazdasági stabilitás, az élelmezésbiztonság, a víz és a higiénés körülmények tekintetében. Támogatási csomagunk arról tanúskodik, hogy az EU változatlanul kiáll a határozott és összehangolt nemzetközi válaszintézkedések mellett, és minden lehetséges módon az érintett országok kormányainak segítségére fog sietni a leginkább rászoruló térségekben.”
„Annak ellenére, hogy a humanitárius szervezetek kiemelkedő erőfeszítést tesznek és a nemzetközi közösség – beleértve az Uniót is – idejekorán jelentős támogatásokat biztosított, a helyzet egyre súlyosbodik. Arra törekszünk, hogy ez megváltozzon, ám a szükségletek meghaladják a nemzetközi közösség reagálási kapacitásait. Egyesítenünk kell erőinket, és megfelelő légi közlekedést és orvosi felszerelést kell biztosítanunk partnereinknek, hogy szembe tudjanak szállni e fenyegetéssel” – mondta Kristalina Georgieva, a nemzetközi együttműködésért, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztos.
A 140 millió euró összértékű támogatás a következőképpen oszlik meg:
-
38 millió euró az egészségügyi rendszer megerősítésére, beleértve az egészségügyi ellátás, az élelmiszerbiztonság, valamint a víz és higiénés körülmények területét.
-
5 millió euró a víruskimutatást végző mozgó laboratóriumok biztosítására és az egészségügyi dolgozók képzésére (a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz részeként).
-
97,5 millió euró Libéria és Sierra Leone javára költségvetéstámogatási műveletek finanszírozására, a kormányok közszolgáltatási – különösen egészségügyi ellátási – kapacitásainak megerősítése és a makrogazdasági stabilitás megőrzése érdekében.
Az érintett nyugat-afrikai országok az ebolafertőzések elharapódzását tapasztalják, és ez egyebek mellett jelenlegi egészségügyi rendszereik hiányosságaira is rávilágít. Megfelelő intézkedésekkel és felszereléssel kordában tartható a vírus terjedése, ám ehhez a helyi és nemzetközi partnerek tevékeny szerepvállalására is szükség van. Bármely, az érintett országok elszigetelését célzó intézkedés csupán tovább rontana a helyzeten.
A veszélyes fertőző betegségekkel foglalkozó európai mozgó laboratórium projekt néhány szakértői csoportját Guineába és Nigériába helyezték (egy további csoport pedig jövő héten érkezik Libériába), hogy mozgó laboratóriumok működtetésével nyújtsanak segítséget a vírusos vérzéses láz diagnosztizálásához, a gyors mintaelemzéshez és az esetek igazolásához.
Az Európai Bizottság 2014 márciusa óta fokozatosan kiterjesztette a járványra adott válaszintézkedéseit, és összesen 11,9 millió euró humanitárius segély nyújtására vállalt kötelezettséget (ide tartozik a fent említett 38 millió euróból az egészségügyi rendszerek megerősítésére szánt 8 millió euró). Humanitárius szakemberek érkeztek a térségbe, hogy nyomon kövessék a helyzet alakulását és kapcsolatot tartsanak a partnerszervezetekkel, illetve a helyi hatóságokkal.
Jelen ismeretek szerint a régióban most első ízben jelent meg ebolavírus. A fokozottan fertőző vírus vérrel vagy más testnedvekkel való érintkezés útján terjed emberről emberre.
Az Európai Bizottság az Egészségügyi Biztonsági Bizottság keretében szoros együttműködést folytat a tagállamokkal, hogy tájékoztassa őket a legfrissebb fejleményekről, illetve gondoskodjon az intézkedések összehangolásáról. Az Egészségügyi Biztonsági Bizottság utazási tanácsokat tartalmazó tájékoztató füzetet állított össze, amely az EU valamennyi hivatalos nyelvén elérhető.