A francia nagykövet bevezetője után Kopeczky Róna budapesti és David Rosenberg párizsi kurátor mutatta be sajtó számára Rozsda időrendben kiállított életművét. Felidézték a festő gondolatait arról, hogyan jutott el a késői impresszionizmustól a saját technikájú szürrealizmusig: „Emlékeimből és a fényből sűrű szövetet szövök, amelyet addig szemlélek, amíg meg nem elevenedik… Az időt akarom megragadni, uralni, becsülni… Fejemet az időre hajtom, és hallgatom, mit mond.”

Rozsda Endre életrajzából közelebb kerülünk a munkásságához.

Mohácson született 1913. november 18-án. Kora kamaszkora óta fényképezett és festett. Tizenhat évesen tanonc lett Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában, de nem is vágyott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol csak akadémikus stílusokat tanítottak. Első önálló és sikeres kiállítása 23 évesen, 1936-ban nyílt meg. Képeiből egyet meg is vásárolt a Szépművészeti Múzeum. E korai korszakot zárta le egy Bartók-hangverseny, amelyenBartók Bélaés Pásztory Ditta zongorázott. Hatására Rozsda megrázóan felismerte, hogy ő „nem a saját maga kortársa”, vagyis egész másképp kell dolgoznia, mint eddig. A Zeneakadémiára festőtársai, Ámos Imre és Anna Margit hívták meg. Hamvas Béla írást szentelt Rozsda művészetének, ő megértette a spirituális lényegét.

Rozsda 1938-ban Párizsba költözött. Barátai lettek: Giacometti, Françoise Gilot, Szenes Árpád, a szürrealista André Breton, Marcel Duchamp és Max Ernst. Sok időt töltött a Louvre-ban, széles ismereteket szerzett az antik mesterekről. Franciaország német megszállásakor, 1943-ban kitűzte magára a sárga csillagot, visszajött Budapestre, ahol csodával határos módon maradt életben. Családja jó része ugyanis a holokauszt áldozata lett. A felszabadulás után, 1945-től a progresszív magyar festők csoportosulásának, az Európai Iskolának lett egyik alapító tagja, műveiből energia áradt, azonban kiállítását az Alkotás Művészházban a kritika rosszul fogadta. Miután 1948-tól a sztálini kultúrpolitika tiltott minden absztraktot, csak könyvillusztrátorként dolgozhatott, majd sok sorstársához hasonlóan az Állami Bábszínházban kapott állást, persze titokban festett.

Az első adandó alkalommal 1956-ban Párizsba menekült, és 57-ben már első kiállításán André Breton a magyar forradalom üzenetét vélte felfedezni a munkáiban. A Copley-díjat, a rangos francia elismerést 1964-ben kapta meg. Festészete új, örvénylő színekkel, ritmusokkal, grafikái új vonalakkal gyarapodtak, amelyek különös jelentések hordozói lettek, sajátos világot teremtettek. Sosem tartozott egyetlen iskolához vagy stílushoz, a saját mikrokozmoszát építette fel. Az életmű utolsó szakasza 1999-ig, a haláláig tartott. Minden alkotása rejtélyes, bonyolult és szerteágazó egy szűk spektrumon belül.

Rozsdának éppoly sok arca van, mint ahogyan önarcképein lerajzolta vagy megfestette magát. A kiállításon minden korszakából több önarcképet is láthatunk. Az első teremben érezzük, milyen könnyen alkot a fiatal művész, saját stílusa még nem kiforrott, valamint bemutatkoznak itt a kortársak és a barátok is plain air jellegű alkotásaikkal.

A második részben új festészeti módokat próbál ki párizsi benyomásai alapján. A szabadkőművesség felfedezésével isten létének kérdése vetődött fel benne. A háború előszeleként megjelenik rajzain a félelem, s egyszerre absztrakt és figuratív formákban nyilvánul meg.

A harmadik terem foglalkozik a II. világháború utáni Európai Iskola műveivel, ott már kiderül, hogy Rozsda a legnagyobbak között említendő. Itthon nem fogadták el az absztraktot, mérce a figuratív szocreál stílus.

A negyedik terem az 1956 utáni párizsi alkotásai megmutatják, hogy Rozsda új festői eszközökkel, a részletek óriási gazdagságával gyarapodott. Számára jó környezetben, élete végéig a híres Bateau-Lavoirban (az egykori hajómosodában, a festők vidám nyomornegyedében) lakott. Idegesítette a fehér vásznon üresen hagyott felület. Ettől fantasztikus részletek láttak napvilágot a képein. A tér dimenzióit nála az idő mélysége helyettesítette élő fényekkel, mély árnyékokkal.

A kiállítás ötödik részében az érett, kiteljesedett művész képei úgy világítanak a falakon, mintha színes katedrálüvegek eresztenék át a fényt a sötét terembe. Gondolatain nyomot hagyott a szabadkőművesség, munkái rendkívül tömörek, látjuk az „Emlékek vára” című részlegben.

A tárlat különlegessége a fotográfiáknak szentelt terem. Meglepetés, hogy a fotózásban is maradandót alkotott akár utcai zsánerképeket, akár fényeket és csak árnyékokat fényképezett. Rozsda fiatalkori fotóanyagátBaki Péter, aMagyar Fotográfiai Múzeumigazgatója válogatta össze.

A kiállítás fővédnökei között van az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium, aMagyar Nemzeti Galéria, a Rozsda Endre Baráti Kör és a Budapesti Francia Intézet, valamint többek között a BNP Paribas és a Hotel Nemzeti Budapest.