A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint 53% mondja azt, hogy a bevándorlókból nyeresége van Amerikának, és csak 33% gondolja úgy, hogy a sok külföldi teher. Az utóbbi 100 év statisztikái azt bizonyítják, hogy a migránsok kevésbé hajlamosak a bűnre, mint a született amerikaiak.A másik oldalon Hillary Clinton tisztában van azzal, hogy meg kell tartania az ország értékeit, és ez nagyban közrejátszott abban, hogy a demokrata konvenció oly büszkén ünnepelte a befogadást. Az egyik legmegrázóbb pillanat az volt, amikor egy Pakisztánban született anya a fia nevében, aki a hadsereg századosaként Irakban halt meg, felszólította Trumpot: nézze meg azoknak a bátor hazafiaknak a sírját, akik az Egyesült Államok védelmében áldozták életüket. Mint mondta, mindenféle felekezetet, nemet és nemzetiséget fog látni. Majd magasra tartotta az alkotmányt és felhívta Trumpot, hogy olvassa el.
Elveszett paradicsom? Ezt kérdezi a Reuters hírügynökség, miután azt látja, hogy tovább hanyatlik a szorosabb európai integráció eszménye. A legtöbb kormány vezetője nem hajlandó komolyan fontolóra venni, hogy kemény döntéseket kell hozni, ha meg akarják újítani az EU-t és megpróbálják feltartóztatni a nacionalizmus visszatértét. A földrész lakosai természetesnek veszik a békét, az egységes piacot és a nyitott határokat, viszont elegük van a bürokráciából, a bevándorlásból, a nemzeti identitás elvesztéséből és a távoli, felelősségre nem vonható irányítókból. A szuverenitás megosztása elleni reakció része, hogy szinte mindenütt megerősödnek a populista, euroszkeptikus pártok. Összesen hat válság fenyegeti az unió túlélését és sikerét. A globalizáció- és a bevándorlás-ellenességet meglovagolva a populisták csapást tudtak mérni az európai egységre a többi közt a magyar népszavazással.
A reakció most leginkább az, hogy a hatalom egy részét vissza kell adni a nemzeti kormányok és parlamentek kezébe. A franciák, olaszok és belgák azon vannak, hogy a mag-Európa alakítson ki szorosabb együttműködést. Ezzel szemben a visegrádi csoport óv attól, hogy az EU kis klubra essen szét. Lehet, hogy az európaiak csak akkor veszik észre, hogy mit jelent az unió, amikor már elvesztették?
A The Guardian vezércikke paradoxnak nevezi, hogy Krakkóban másfél millió ember gyűlt össze Ferenc pápa búcsúmiséjére, ám a katolikus egyházfőt és üzenetét a buzgóan keresztény hivatalos Lengyelország alighanem csaknem pont annyira nem látta szívesen, mint az egykori varsói kommunista kormány II. János Pált, amikor az egykor felkereste hazáját. Ferenc olyan egyházat akar, amelyben nincsenek nemzetek, amely mindenütt befogadja a szegényeket, sőt azokat is, akik még nincstelenebbek és már nincsen saját országuk. Nem veszteget időt arra, hogy rokonszenvét nyilvánítsa ki azok iránt, akik aggódnak, hogy az emberi szenvedésnek ez az áradata egyben barbár invázió.
Ez utóbbi nagyon is tetten érhető a mostani lengyel kormány politikájában. Az ötvözi a heves katolicizmust és a szenvedélyes elszántságot, mármint hogy figyelmen kívül hagyja a pápa véleményét. A Szentatya mindjárt az érkezése után megrótta Varsót, amiért az nem hajlandó befogadni muzulmán menedékkérőket. A vendég következetesen visszautasítja, hogy a migránsválságban vallásháborúról lenne szó. Auschwitzban pedig megmutatta, hogy miről szól a vallás. Nem voltak szavai az ott elkövetett rettenetre. Csendben imádkozott és néha ez ékesszólóbb mindennél.