Bővíti budai központját a SAP – új munkahelyek, jógaterem, szauna

Az új munkahelyek közös jellemzője, hogy segítik a világon és Magyarországon is terjedő, „ipar 4.0” fejlesztési koncepció megvalósítását. Az év elején kezdődött beruházás gazdagítja a SAP hárommilliárd forintos befektetését, miáltal a társaság hazánkban hozta létre világméretű felhő-informatikai támogató központját, ahol száz új munkahely létesült.

A SAP napjainkra rangos foglalkoztatóvá vált itthon: a múlt három évben megduplázta alkalmazottai számát, és már több, mint 900, magasan képzett munkatársa dolgozik az országban. Az idestova húszéves SAP Hungary Kft. folyamatos innovációval segíti a hazai és nemzetközi cégek digitális átalakulását. Az értékesítési tevékenység mellett exportpiacra is készülő alkalmazások fejlesztésével is foglalkoznak Budapesten, emellett támogatási részlege és felhő-informatikai központja is van a vállalatnak Magyarországon.

A nagyarányú létszámbővítés miatt irodaházat is építtet a meglévő mellé a szoftvercég. Az új létesítménybe a jövő év elején költözhetnek majd be a vállalatnál dolgozók. A meglévő, 8800 négyzetméteres irodához társuló, 5500 négyzetméteres újabb teljes mértékben támogatja majd a SAP magyarországi központjában adódó változatos feladatok elvégzését. Ilyen például a nemzetközi hr-informatikai támogatási feladatból eredő éjjel-nappali munkavégzés. Ekként a pihenőszoba mellett jógaterem, közösségi tanulótér is rendelkezésre áll majd a vállalati ebédlő, a kerékpár-tároló és a szauna mellett.