Újraavatták a budavári Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található középkori zsidó imaházat csütörtök este.Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija köszöntőjében kiemelte: nagy nap ez a mai, hiszen „a zsidó nép él”. „Nem erőnk, hatalmunk, nagyságunk okán”, hanem „csakis azért élünk, mert háromezer éven át ragaszkodtunk” az „isteni kinyilatkoztatás örök tüzéhez, ahhoz a kiolthatatlan tűzhöz, ami fényt és értelmet ad létünknek” – fogalmazott.
Az alkalomra kiadott füzet szerint a 15. század közepén épült zsinagógát 1686 szeptemberéig használta a zsidó közösség. Akkor a várost az oszmánoktól visszafoglaló keresztény seregek a zsinagógába menekülteket lemészárolták, az épületet pedig felgyújtották.
A Táncsics Mihály utcai középkori imaház újranyitásával ez a zsinagóga lesz a hazai Altneuschul, vagyis a híres prágai zsinagóga „alteregója”, a magyar „régi-új” zsinagóga. Mivel az imaház eredeti berendezése a több, mint fél évezred forgatagában nem maradt fent, ezért az EMIH új bútorokat készíttetett, melyeket a népszerű Somlai Tibor belsőépítész tervezett meg.
Somlai a Tóra-szekrény, a bima, a székek és a paraván megtervezésekor ötvözte a gótikát és a zsidó szimbólumvilágot. A minimalista, funkcionalitásra törekvő, tömör tölgyből készülő tárgyak összeségében jól harmonizálnak a középkori miliővel, mégis modern benyomást keltenek. Az átalakított tér mintegy 70 fő befogadására lesz alkalmas, ám már most tervek készülnek a további lehetséges bővítésekre is.
Az ünnepségen részt vettek Áder János köztársasági elnök, a diplomáciai testület több tagja és a testvéregyházak képviselői.