Budapest Art Fair: nemzetközi szenzációk szemléje

A Heroes’ Corneren bemutatandó művek 75 évet ölelnek át. Egy moszkvai galéria, a Na Lenivke hozza az Egy lány portréját 1935-ből, a bukaresti Ivan Gallery az idei bázeli vásár egyik kedvencét, A parkban című idei alkotást   mutatja be Bartha Sándortól. Idei mű a Madonna a színpadon, a Rigas Galériából, s  látható lesz A darukezelő (1962), valamint az Esther Moroze portréja (2007). 

Erős fotóválogatás ígérkezik. Látható majd Katya Belkina lovon ülő meztelen önarcképe Petrov-Vodkin 1912-i Fürdik 
a vörös ló című képének nyomán, s itt lesz egy Putyin portré, a World Press Fotó nyertes Szergej Makszimisintől. – 
Grafikák és szobrok is szerepelnek a Heroes Corner válogatásában.

A Budapest Art Fair ezúttal a művészettörténet egyik kiemelkedően izgalmas korszakát mutatja be modern, illetve a kortárs képzőművészeti alkotások révén. Jelen lesznek a nemzetközi porondon is sikeres vezető hazai galériák is. A szakmai események mellett gyermekprogramok, filmvetítések,tárlatvezetések gazdagítják a kínálatot. 

Ez alkalommal látható először Magyarországon az Untitled című film, mely New York művészeti életének 
kulisszatitkait tárja fel. A többi között egy Robert Capa nevéhez fűződő alkotás eredetét is megvitatják a Budapest 
Art Fairen az Artmagazin-beszélgetésen. Megjelenik az események a WAMP (a wasárnapi művész piac) művészethez 
kötődő dizájntárgyakkal. Az Artfair Bistróban a sütemények festmények alapján készülnek. A zene a képzőművészet 
találkozásaként olyan számok szólalnak meg, amelyek szerzői és előadói hódolói a képzőművészetnek.  

Lesz jótékonysági aukció és először érkezik Magyarországra a The Age of Optimism, az az egyedülálló kiállítás, 
amely Rodcsenkót és kortársait, az orosz fotográfia 1920–30-as éveit mutatja be. Az egyik teremben nyolcvan, 
eredeti negatívokról készített nagyítás illusztrálja a fotótörténet egyik legizgalmasabb korszakát. 

A maastrichti vásár, az Art Basel, a New York-i Armory Show, a berlini Art Forum, az isztambuli Biennálé, a londoni 
Frieze Art Fair és a párizsi FIAC mellett évek óta Budapest része a művészeti vásárok szervezetének. A Budapest Art 
Fair vezetői tizenhét év Antik Enteriőr vásárszervezési gyakorlattal – immár ötödik éve – Budapestet is felrajzolták a 
művészeti vásárok térképére,

A Budapest Art Fair öt éve dolgozik olyan visszatérő külföldi kiállítókkal, mint a Pascal Lansberg (Párizs), a Galerie 
Hilger (Bécs), a Le Minotaure (Párizs/Tel Aviv), a Knoll (Bécs/Budapest/ Moszkva) és a Gilden’s Arts (London). Az 
idén a Párizsi Biennálén debütált installációs ötlet megvalósításával tucatnyi ország csaknem 30 galériája ad 
betekintést Közép- és Kelet-Európa művészeinek és galériáinak világába.  

A Bátor Táborral közös szervezésben megrendezik a hálózsák + művészet, vagyis Éjszaka a múzeumban eseményt 
is.