Mary Poppinsnak könnyű dolga volt

Kellett hozzá egy esernyő, egy feneketlen táska, némi varázserő és megfelelő mennyiségű határozottság. Rendbe szedte a Banks család gyermekeit, dalra fakadt, majd amikor elvégezte a dolgát, a keleti széllel továbbállt.

A XXI. század Mary Poppinsának ennél valamivel többet kell tudnia.

A The Economist nemrég megjelent, „Nannying for the ultra-rich is increasingly demanding and lucrative” című elemzésében a szupergazdagok dadusainak különös és egyre jövedelmezőbb világába enged bepillantást. Ha a kedves olvasó azt hiszi, hogy a gyermeknevelés csúcsa ma is a délutáni játszótéri felügyelet és egy tál meleg grízgaluskaleves, akkor üdvözöljük az ultra-high-net-worth, vagyis az elképesztően vagyonos családok univerzumában.

Odaát a dadus már nem egyszerűen kedves néni: egyszerre kell pedagógusnak, szervezőnek, elsősegélynyújtónak, digitális őrangyalnak és – ha a helyzet úgy kívánja – higgadt biztonsági szakembernek lennie.

Globális bérszintek és az aranykalitka ára

A minőségi nemzetközi sajtó – a The Economisttól a The Guardianig – azért figyel egyre élénkebben erre a piacra, mert itt a klasszikus gyermekgondozás és a luxusipar különös módon összeér.

A jelenségnek saját szakmai kifejezése is van: rota-nanny. A dadusok váltásban dolgoznak, gyakran egy-két hét teljes szolgálat után ugyanennyi szabadidőt kapnak. Amikor azonban szolgálatban vannak, az életük lényegében a család ritmusához igazodik.

És ezért a család hajlandó fizetni. Nagyon sokat.

A Norland College jelenlegi bérútmutatója szerint egy tapasztalt rota-dadus keresete évi 95 ezer font fölé is emelkedhet, észak-amerikai állásoknál pedig a felső sáv 150 ezer font fölött jár. A magas fizetéshez gyakran utazás, lakhatás és más juttatások társulnak. A számok önmagukban is elegendők ahhoz, hogy Mary Poppins hirtelen egészen korszerű karriermodellnek tűnjön.

A The Guardian külön elemzésben mutatta be, hogy diplomás Z generációs fiatalok közül is egyre többen fordulnak a szupergazdagok „private service” világa felé. Nem nehéz megérteni a csábítást: amikor a hagyományos pályakezdő állások mellett megjelenik egy hat számjegyű fizetést, utazást és különleges életformát kínáló lehetőség, a dadusi pálya már egészen más fénytörésbe kerül.

Ahol James Bond is alulképzettnek érezné magát

Persze előbb Mary Poppinsszá kell válni, ehhez pedig Nagy-Britanniának komoly hagyományai vannak. A több mint 130 éves múltra visszatekintő bathi Norland College ma már egyetemi szintű képzést kínál: hároméves BA-képzését egy teljes, fizetett gyakorlati év követi, ez kell a Norland Diploma megszerzéséhez.

A hagyományos tananyag – gyermekfejlődés, pedagógia, táplálkozás, elsősegély – mellett olyan tárgyak is megjelennek, amelyek első hallásra inkább egy akciófilm stáblistájára kívánkoznának:

• Önvédelem: A hallgatók taekwondo-szakembertől kapnak képzést, és azt is gyakorolják, hogyan védjék meg a rájuk bízott gyermeket babakocsiban vagy séta közben.
• Vezetéstechnika: A végzősök csúszópályás tréningen (skid-pan training) tanulják meg, hogyan tartsák uralmuk alatt az autót rossz időben, váratlan veszélyhelyzetben vagy éppen akkor, amikor a hátsó ülésről érkező gyermeki figyelemelterelés próbára teszi a sofőrt.
• Kiberbiztonság: Korábbi katonai hírszerző szakemberektől kapnak oktatást az online biztonságról és a lehetséges kockázatok kezeléséről.

Vagyis amikor a kedves szülő este megkérdezi: „Milyen napotok volt?”, a válasz elvileg így is hangozhat:

„Remek. Délelőtt mondókáztunk, ebédre bio-sütőtökpürét készítettem, délután pedig megtanultam, hogyan tartsam az úton az autót, miközben hátul kitör a testvérháború.”

A Sussex-esettanulmány: Amikor az iskolába menés is biztonsági művelet

Hogy mindez nem csupán a luxusdadus-képzők fantáziája, arra éppen most szolgáltat látványos példát Harry és Meghan családja. A Sussex hercegi pár hat amerikai év után visszatért Nagy-Britanniába két gyermekével, a hétéves Archie-val és az ötéves Lilibettel. A gyerekek szeptemberben meg is kezdték brit iskolai életüket.

Két napig.

Ezután máris iskolát váltottak. Nem azért, mert nem tetszett a matematikaóra vagy az ebéd, hanem mert a család biztonsági szakemberei túl kockázatosnak ítélték az otthon és az eredeti iskola közötti hosszú, forgalmas útvonalat.

Így néz ki a gyermeknevelés azon a társadalmi magaslaton, ahol az iskolába járás útvonalát nemcsak a szülő és a Google Maps, hanem biztonsági szakemberek is mérlegelik.

A történet ráadásul éppen most folytatódik: Harry régóta vitatja családja automatikus rendőri védelmének megszűnését, és a kérdés ismét felülvizsgálat alatt áll. A család továbbra sem dolgozó tagja a királyi családnak, két gyermekük azonban ettől még ugyanúgy iskolába megy, barátkozik, kirándul és élni próbál, mint bármely másik.

Csakhogy mellettük a dadusnak esetenként nemcsak azt kell tudnia, került-e uzsonna az iskolatáskába. Hanem azt is, melyik útvonalon menjen haza.

Magyar esélyek a nemzetközi piacon

Felmerül a kérdés: ha egy jól képzett, több nyelven beszélő magyar gyermekgondozó megpróbálna megcsípni egy ilyen állást, van-e keresnivalója a nemzetközi elitben?

Elvileg igen – de ezen a piacon a szeretet és a jó szándék csak a belépő. Magas szintű nyelvtudás, ellenőrizhető referencia, szakmai képzettség, rugalmasság és diszkréció kell hozzá. A brit arisztokrácia hagyományos közvetítő világa különösen zárt, a nemzetközi családok piaca viszont eleve többnyelvű és multikulturális.

A „szereti a gyerekeket” kitétel itt nagyjából annyit ér, mint diplomáciai csúcstalálkozón a „szereti a békét”. Fontos, csak önmagában kevés. A munkáltató azt szeretné tudni, hogyan reagál a jelentkező lázra, hisztire, repülőjárat-törlésre, adatvédelmi problémára és egy hirtelen átszervezett családi programra – lehetőleg ugyanazzal a nyugodt arckifejezéssel.

Az NDA és a láthatatlanság művészete

Mielőtt azonban bárki beadná a felmondását a hazai óvodában, érdemes elolvasni az apró betűs részt is. A magas fizetés ára a magánélet jelentős korlátozása és a szigorú titoktartás.

A dadus olyasmit lát, amit a külvilág soha: tudja, ki kivel veszett össze, ki mit eszik, mikor sír a gyerek, és hogyan viselkedik a szülő, amikor nincs jelen kamera.

A modern Mary Poppins tehát sok mindent tud – csak mesélni nem szabad neki.

A magas fizetésért cserébe a jelölttől rendkívüli rugalmasságot is elvárnak. A család utazik – a dadus utazik. Megváltozik a program – a dadus programja is megváltozik.

Ha New York után Gstaad, Gstaad után Dubaj következik, ilyenkor a gyermekgondozó fejében fel sem merülhet az a kérdés, szeretne-e menni. Inkább az, hogy befér-e minden a bőröndbe.

Amikor a luxus munkahellyé válik

A luxus itt kezd furcsán viselkedni. Kívülről magángép, ötcsillagos szálloda és alpesi kunyhó látszik – belülről mindez kőkemény munkahely. A dadus ugyanazon a tengerparton van, ahol a milliárdos család, csak éppen nem nyaral.

Miközben a világ nagyobbik fele azt találgatja, melyik szellemi munkát veszi át legközelebb a mesterséges intelligencia, a piramis tetején felértékelődik valami, amit egy algoritmus nehezen pótol: az ember, akire rá lehet bízni azt, ami a legfontosabb. A gyereket.

Ehhez már diploma, pszichológiai érzék, elsősegély, kiberbiztonság, önvédelem, állóképesség és tökéletes diszkréció kell. Meg persze szeretni sem árt a gyerekeket. Furcsa módon ez utóbbi majdnem elvész a high-tech követelmények között.

A modern Mary Poppins már nem csettintésre rakja rendbe a szobát, hanem a családi asszisztenssel koordinálja a logisztikát. Az esernyője pedig nem a repülésre szolgál, hanem legfeljebb arra, hogy eltakarja a gyerekeket a kíváncsi kamerák elől.

Jövedelmező? Kétségkívül. Megterhelő? Minden bizonnyal. De legalább van miről hallgatnia egy életen át – már ha a titoktartási szerződés lejárta után még emlékszik rá, ki is volt ő valójában a sokadik milliárdos csemete árnyékában.

Tájékoztató bérsávok a cikkhez

A tényleges fizetés a munkakörtől, tapasztalattól, munkaidőtől és családi elvárásoktól függ.

Forrásjegyzék

• The Economist (2026. szeptember 16.): „Nannying for the ultra-rich is increasingly demanding and lucrative”. Business & International Service Sector Analysis.
• The Guardian (2026): „The billionaire nanny boom: why Gen Z is providing ‘private service’ for the super-rich”. Careers and Wealth Management Studies.
• Norland College Archives (2026): Academic Curriculum Statement, Training Program Specifications (Advanced Self-Defence, Skid-Pan Training, Cybersecurity) & Official Salary Guide 2026.
• Reuters (2026. szeptember 14.): „Sussex Children School Transition Report”. Royal Logistics and Private Security Constraints.
• Reuters (2026. szeptember 20.): „Legal Review: Royal Protection and Police Sec

A Tünde T. Guildford: Mary Poppins ma már magángéppel jár, avagy a koktélruhás luxusrabszolgaság anatómiája bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A BBC friss cikke egy 37 éves brazil ügyvéd és közösségimédia-szereplő, Tayane Dalazen történetével kezdődik. Áprilisban a brazil partoknál merült, amikor egy több mint kétméteres dajkacápa a combjába harapott, és néhány másodpercig a víz alatt tartotta. Dalazen megőrizte a lélekjelenlétét, nem próbált küzdeni az állattal, amely végül elengedte. Később tudta meg, hogy a túra szervezői etették a cápákat, hogy azok közelebb kerüljenek a turistákhoz.

A történetnek nagyon is huszonegyedik századi utóélete van: a támadásról készült felvételt azóta több tízmilliószor nézték meg az interneten. Dalazen ugyanakkor azt mondja, nem a közösségi média kedvéért ment oda, nem érintette meg és nem provokálta az állatot. Azt viszont utólag elismerte: túl közel volt hozzá. És itt kezd igazán érdekessé válni a történet. Mert a kérdés már nem egyszerűen az, hogy mennyire veszélyes a cápa az emberre, hanem az is: mennyire veszélyes az ember a cápára?

Amikor az ember válik veszélyessé

A cápákról alkotott képünkben hagyományosan ők a támadók, mi pedig a lehetséges áldozatok. A statisztika azonban nem azt mutatja, hogy a cápák hirtelen veszélyesebbé váltak volna. A BBC által idézett adatok szerint a nem provokált cápatámadások száma mintegy harminc éve nagyjából változatlan: évente körülbelül hetven ilyen eset történik világszerte. Valami más változott meg: mi megyünk egyre közelebb hozzájuk.

A közösségi médiában egyre több olyan videó jelenik meg, amelyen emberek cápák mellett úsznak, megérintik őket, megfogják az uszonyukat, sőt valósággal „meglovagolják” őket. Kristian Parton cápakutató azt mondta a BBC-nek, hogy ma már hetente találkozik ilyen felvételekkel, sokkal gyakrabban, mint korábban. Az International Shark Attack File, amely világszerte nyilvántartja a cápa és ember közötti incidenseket, az elmúlt három évben ugyancsak érzékelhető növekedést tapasztalt azokban az esetekben, amikor valakit éppen cápás felvétel készítése közben haraptak meg.

Parton egyetlen hasonlattal rögtön helyére teszi a kérdést: senkinek nem jutna eszébe besétálni a Serengetibe azért, hogy megsimogassa egy oroszlán fejét. A cápa sem kellék. Nagytestű vadállat, amely védekező vagy felderítő harapással reagálhat arra, ha valaki behatol a személyes terébe.

Kétirányú fenyegetés és a stresszbiológia

Ám a veszély kétirányú. Az ember túlzott közelsége és az állat érintése a kutatások szerint stresszreakciót válthat ki a cápákban. A megemelkedett stresszhormonszint gyengítheti az immunrendszerüket, ronthatja túlélési esélyeiket, és a szaporodásra is hatással lehet. Ha pedig az ember egy táplálkozó-, szaporodó- vagy ivadéknevelő-területen zavarja őket, olyan helyről szoríthatja ki az állatokat, amely létfontosságú számukra.

Ehhez társul az etetés dilemmája. A turistának ugyanis garantálni kell az élményt: lehetőleg sok cápát, minél közelebb, és természetesen kiszámítható időben. A mesterséges etetés azonban egyes fajoknál megváltoztathatja az állatok természetes viselkedését, és azt is, hogyan használják élőhelyüket. Vagyis a „tökéletes kép” elkészítésének nemcsak emberi ára lehet; a számlát olykor az állat is fizeti.

Nézz rám! – A digitális jutalmazás pszichológiája

De miért vállal valaki ekkora kockázatot egy fényképért? Talán túlságosan bonyolultan próbáljuk megfejteni. A magyarázat egy része nagyon egyszerű és nagyon emberi: figyelemre vágyunk. Ebben talán nem is különbözünk annyira a gyerekektől: Nézz rám! Nézd, mit tudok! Nézd, milyen közel merészkedtem! Nem a közösségi média teremtette meg ezt az ősi emberi igényt, de valami mást tett vele: megszámolhatóvá tette a figyelmet. A lájkok száma, a követők száma, a megtekintések száma, a megosztások száma – ezek a számok jutalmaznak bennünket.

Lauren Sherman és munkatársai a University of California, Los Angeles (UCLA) Ahmanson–Lovelace Brain Mapping Centerében harminckét, 13 és 18 év közötti fiatalt vizsgáltak funkcionális MRI segítségével. Egy Instagramhoz hasonló közösségi hálózat képeit mutatták nekik, miközben a fotók mellett azt is látták, állítólag hány lájkot kaptak. Amikor a fiatalok sok lájkkal ellátott fényképet láttak, az agy jutalmazással összefüggő területei – köztük a nucleus accumbens – erősebben aktiválódtak. És ugyanazt a képet nagyobb valószínűséggel kedvelték, ha azt hitték, mások is sokan kedvelték már. A hatás még kockázatos viselkedést ábrázoló képeknél is jelentkezett. A kutatás a Psychological Science folyóiratban jelent meg.

A közönség tehát nem egyszerűen néző, a közönség jutalmaz. És ezzel – többnyire anélkül, hogy tudná – azt is befolyásolhatja, milyen lesz a következő kép. Az egyik ember lefényképezi a cápát. A következő melléúszik. A harmadik megérinti. A negyedik belekapaszkodik az uszonyába. Nem állíthatjuk, hogy mindenki lájkokért teszi; a BBC által megkérdezett tartalomkészítők ezt tagadják, és azt mondják, természetvédelmi és oktatási cél vezeti őket. De a tegnapi rendkívüli kép mára megszokottá válhat. A figyelemért folyó versenyben pedig egyre magasabbra kerülhet az ingerküszöb.

Vizuális trófeák és a figyelembiznisz

A vadállatokkal készített képeknek van egy találó elnevezésük is: vizuális trófeák. A kép már nem egyszerűen annak dokumentuma, hogy láttam egy vadállatot; azt bizonyítja, hogy ott voltam, közel kerültem hozzá, átéltem valamit, amit más talán nem. És a veszélyes közelség ragadós. Ha azt látjuk, hogy más megcsinálta és sértetlenül megúszta, a rendkívüli lassan normálisnak kezd látszani.
A következmények néha brutálisak. A BBC felidéz egy karibi esetet, amelyben egy turista mindkét kezét elveszítette, miközben a sekély vízből bikacápát próbált fényképezni. Két hónappal később Izraelben egy szelfibottal úszó sznorkelezőt öltek meg cápák; a beszámolók szerint ő is fényképezni próbált.

És van ebben még egy kellemetlen kérdés: biztos, hogy csak az influenszer vadászik a lájkra? Hiszen valakinek oda is kell adnia azt a lájkot. Mi nézzük meg a videót, mi küldjük tovább, mi jutalmazzuk figyelemmel. És minél rendkívülibb a kép, annál nagyobb esélye van arra, hogy megállítsa az ujjunkat a telefon képernyőjén. A cápát tehát nemcsak az az ember veszélyeztetheti, aki megérinti. Mögötte ott lehet az egész figyelembiznisz, amelyben az extrém kép azért értékes, mert tovább nézzük.

Természetvédelem vagy látványshow?

Itt azonban a történet korántsem fekete-fehér. Ocean Ramsey, az egyik legismertebb cápás tartalomkészítő, aki Hawaiin fizetővendégeknek szervez cápaúszáskat, egészen másképpen látja saját szerepét. A BBC-nek azt mondta, soha nem a nézettség megszerzése volt a célja. Kutatásokban és adatgyűjtésben is részt vett, munkájának lényegét pedig az oktatásban és a cápák védelmében látja. Szerinte az állatokkal való találkozás segíthet lebontani a vérszomjas szörnyeteg képét, amely generációk óta tapad a cápákhoz.

A tudományos oldalról azonban kemény ellenérvek érkeznek. Jack Cooper cápakutató szerint nehéz természetvédelemnek nevezni azt, amikor valaki megérinti vagy az uszonyánál fogva „meglovagolja” a cápát. Ettől nem csökken a túlhalászat, nem lesz hatékonyabb a fajvédelem, és nem kapunk használható adatokat arról sem, milyen állapotban vannak a cápaállományok.

A vita mögött ennél érdekesebb kérdés húzódik meg: milyen cápát akarunk megmutatni? Ki hatol be kinek a világába? A cápáról szóló történetekben sokáig magától értetődő volt a szereposztás: a cápa a veszély, az ember pedig az, akit fenyeget. Csakhogy érdemes megfordítani a képet. Vajon valóban a cápa hatol be a mi világunkba, vagy inkább mi az övébe? Mi megyünk le hozzá, mi keressük meg, mi úszunk egyre közelebb hozzá, mi akarjuk lefényképezni. Sok esetben még azt a helyzetet is mi teremtjük meg – például etetéssel –, amelyben a találkozás létrejön.

Egy alternatív nézőpont: Alex Mustard művészete

Alex Mustard brit víz alatti fotográfus ebben egészen más szemléletet képvisel. Mustard nem egyszerűen természetfotós: tengeri ökológiából doktorált, több mint másfél évtizede rendszeresen szerepel a londoni Natural History Museum rangos Wildlife Photographer of the Year versenyén, 2018-ban pedig a víz alatti fotográfiáért végzett munkájáért MBE kitüntetést kapott. Az ő képein a cápa nem feltétlenül támadó ragadozó, amelynek fogsorát minél drámaibb közelképen kell megmutatni.

A Natural History Museum által díjazott Giant with sunbeams című képén például egy nyolcméteres cetcápa úszik el a fotós fölött a mexikói Yucatán-félsziget közelében. Az állat táplálkozik. A nap sugarai áttörnek a vízen, Mustard pedig nem üldözi: lemerül, vár, és hagyja, hogy a cápa haladjon át fölötte. Ez már egészen más történet. Nem arról szól, hogy mit mert megtenni a fotós, hanem arról, hogy mit csinál a cápa: úszik, táplálkozik, áthalad a fényen, éli az életét a saját közegében. Talán éppen itt kezdődik az a szemléletváltás, amelyre a természetfotózásnak – és a nézőnek is – szüksége van.

Konklúzió: a cápa, mint tükör

Cristina Mittermeier természetvédelmi fotográfus munkásságában ugyanez a gondolat más irányból jelenik meg. Ő következetesen nem pusztán dokumentációnak tekinti a természetfotót: a kép számára eszköz arra, hogy kapcsolatot teremtsen a néző és egy olyan világ között, amely mellett egyébként talán elmennénk. Mittermeier saját munkájáról írva azt is hangsúlyozza, hogy tudatosan a természet szépségét választja témának, miközben archívumában ott vannak annak bizonyítékai is, hogy milyen pusztítást képes okozni az ember.

Innen már csak egy lépés a következő gondolat: a cápa tulajdonképpen tükör. Amikor lefényképezzük, nemcsak őt mutatjuk meg, hanem magunkat is. A félelmünket, a kíváncsiságunkat, a bátorságunkat, a hencegési vágyunkat, a természet fölötti uralom illúzióját. Vagy éppen valami egészen mást: azt a képességünket, hogy belépjünk egy másik élőlény világába úgy, hogy ne uralni akarjuk, hanem megérteni.

Éppen ezért nem az a legjobb cápafotó, amelynek elkészítéséhez a fotós a lehető legközelebb merészkedett. Talán az a legjobb, amelynek elkészülte után a cápa egyszerűen tovább úszhat – mintha mi ott sem lettünk volna. És akkor marad az a kérdés, amelyet talán már nem is a cápának, hanem saját magunknak kell feltennünk: ki valójában a veszélyesebb? A cápa, amely a saját világában teszi a dolgát, vagy az ember, aki egyre látványosabb képekért behatol ebbe a világba?

Fotó: wikipédia

https://www.instagram.com/reels/DaOmNjDhxF1

A Tünde T. Guildford: A tökéletes cápafotó ára bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Kimozdulni a mindennapok mókuskerekéből egyre erősebb vágyként jelenik meg az emberekben. Sokan tekintenek úgy a sportra, mint egy lehetséges megoldásra. Ez azért is jó választás, mert az ember testileg kellemesen elfárad és közben nem a problémáin rágódik, valamint kikapcsolódást, lelki feltöltődést adhat. Az egyik legegyszerűbben kivitelezhető választás a futás, hiszen egy jó futócipővel már bele is kezdhetünk. A futásnak számtalan jótékony hatása van, ezért egyre többen választják, közöttük akadnak olyanok is, akik teljesen másként futnak, mint azt elsőre gondolnánk. Ugyanis nem ritka, hogy a futók között kerekesszékesek is indulnak.

Az én történetem

Már nagyon fiatal koromban fontos volt számomra a sport és ez a hozzáállás később sem változott, azonban hatéves koromat követően mindezt már csak kerekesszékkel tudtam véghez vinni. A futás mindenki számára, így nekem is egy teljeskörű fejlődéstörténet, csak az nem mindegy, hogy kinek milyen cél lebeg a szeme előtt.

Az edzést fokozatosan kell kezdeni, kis távokkal. Bennem is élesen él az első edzés emléke, amikor hét évesen először mentem „másként futni”. Mivel akkor még nem tudtam magamat egyedül hosszú távon hajtani, az egy kilométer is sok volt. Kezdetben segítség kellett, tolták a kerekesszékemet, úgy kezdtem bele az aktív sportba.

A fejlődés viszont minden esetben fontos, így volt ez velem is. Először csak három és fél kilométert tudtam önállóan megtenni, majd folyamatosan egyre nagyobb távot, egészen a félmaratonig, ami 21 km.

Firenzei Maraton 2016. november 27.

A futók életében ez a 21 km nagyon fontos pont, nagy dolog először átlépni ezt a határt, sokan évekig dolgoznak érte. Szerencsémre nekem sokszor megadatott, hogy a segítőimmel átgurulhattam a célvonalon számos félmaraton teljesítése után. Ezt követően már egyre többször, egyre nagyobb távot vállaltunk el a segítőimmel, a 42 km-es maratonoktól egészen a 100 km feletti távokig.

Ezek teljesítéséhez nem „csak” pár segítőre, hanem egy olyan összetartó, folyton támogató közegre is szükségem volt, akik minden percben mellettem álltak. Az első handbikekal – saját erőmből a segítőim támogatásával – megtett 100 km feletti teljesítményhez nekem is sok idő kellett, 15 éves koromban értem el ezt a célt.

Természetesen a sporteredmények eléréséhez elengedhetetlen a támogató háttér, ezért is mondhatom magamat szerencsésnek, hogy a családommal közösen, az ő segítségükkel állhatok rajthoz és érhetek célba a versenyeken. Az ő támogatásuk nélkül mindez nem sikerülhetne.

Deseda UltraMaraton 2026. augusztus 1.

Emeltem a tétet

Az álomhatár elérésekor jött az igazán nagy kihívás, a versenyeken már nem a korábban használt „futó kerekesszékben” vittek a kisérők, hanem handbike segítségével indultam, ami egy speciális, 3 kerekű sport kerekesszék. Innentől túlnyomó részben segítség nélkül, saját erőmből tettem meg a távokat. Minden kilométer nagyobb kihívás volt, azonban az eredményt egyre inkább a magaménak éreztem.

Természetesen a félmaratonok, maratonok sem maradtak el, de már izgattak a hosszabb távok is. A cél a 130 km-es Ultra Tisza-tó lett, amelyet kísérőimmel már több alkalommal teljesítettem.

A mindennapokban használt kerekesszékem is megmaradt, hiszen vannak olyan versenyek, amelyeken nem lehet handbikekal indulni.

X. Ultra Tisza-tó (UTT) 2026. július 4.

A fejlődésnek köszönhetően ezzel már könnyű szerrel jutottam el 25 km fölé is egyhuzamban, ami egy teljesen más hajtási technikát igényel. Érdemes tudni, hogy számtalan olyan sportoló van, aki mozgásszervi fogyatékossággal jár futni. Vannak, akik kerekesszékkel, vannak, akik bottal, és olyanok is akadnak, akik művégtag segítségével teszik meg a kilométereket, legyen szó akár ultra távról is.

A mozgás, ami összehoz

Gyakran mondják azt, hogy a sport az esélyegyenlőséget segíti, hiszen a személyes háttértől, helyzettől, vagy más, külső tényezőktől függetlenül lehet valaki kiemelkedő sportoló. Bizonyos táv felett már nem a különbségek számítanak, hanem a biztos célba érés lebeg mindenki szeme előtt. Ez egy nagy olvasztótégely.

Ha szóba kerül az, hogy ki miért kezdett el futni, akkor számtalan válasz érkezik. Vannak, akik az egészségük miatt indulnak el, vagy egy jó példát követnek, esetleg csak megtetszett nekik a társaság. Azonban számos olyan emberrel is találkozhatunk, aki egy baleset, egy sérülés, egy érzelmi trauma feldolgozása miatt választja a futást, ami nem terápia, mégis segítség lehet. Erőt adhat a talpra állásban, abban, hogy az ember menjen előre, tegyen a céljaiért, a változásért. Hihetetlenül felemelő látni, átélni azt, amikor hosszú kilométerek teljesítésével megszületik a siker.

A Suhanj! Alapítvány az a közösség, amely nem „csak” a mozgáskorlátozottak és látássérültek sportolását segíti, hanem az épekkel való közös mozgást tűzte ki célul. Az alapítvány, ahol 2012 óta futunk és önkénteskedünk a családommal, számtalan versenyen segít abban, hogy a társaimmal együtt teljesíthessünk.

Wizz Air Budapest Félmaraton 2024. szeptember 8.

Mint az élet megannyi területén, a sportban is érdemes több oldalról megközelíteni a dolgokat, például, amikor valaki nemcsak versenyzőként, hanem önkéntes segítőként vagy szervezőként is vesz részt egy sporteseményen. Ezek az élmények legalább annyit adhatnak, mint maga a sport, hiszen már a tudat is rengeteget számít, hogy valakinek segíteni tudunk a célja elérésében. Azért is előnyös, ha valaki a frissítőasztal „mindkét oldalán” tevékenykedik, mert ha már futási tapasztalattal a háta mögött teszi, akkor tudja, hogy az embereknek éppen abban a pillanatban mire van szükségük, mi az a mondat, vagy gesztus, aminek a segítségével át tudnak lendülni a holtponton. Számomra is fontos tapasztalás, amikor nem futóként, hanem önkéntesként megyek el egy versenyre.

Korinthosz Ultra Running Race futóverseny 2019. augusztus 16.

Leírhatatlan az az érzés, hogy így egy kicsit „visszaadhatom” azt, amit eddig a versenyek során másoktól kapok. A sport legyen szó versenyzésről vagy szervezésről – megtanítja azt, hogy nincs olyan akadály, amit ne lehetne legyőzni vagy helyzet, amit ne lehetne megoldani. A fő az, hogy vegyünk részt a közösség életében, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

A történetem példa lehet arra, hogy érdemes belevágni, ezért sok élményben gazdag kilométert kívánok mindenkinek!

Gulyás András

mentor: Csaba Beatrix

képforrás és kiemelt kép: Gulyás András és Gulyás Zoltán FB oldala

Kiemelt kép: Wizz Air Budapest Félmaraton 2022. szeptember 11.

Tag:a mozgás öröme, Bálint György Újságíró Akadémia, Deseda, félmaraton, Firenze, futni mentem, futók, futóverseny, Guylás András, handbike, kerekesszékes, Korinthosz, maraton, mozgáskorlátozottak, Suhanj Alapítvány, testmozgás, ultra maraton, Ultra Tisza-tó, WIZZ AIR

A Gulyás András: Futni mentem? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A díjátadóra a Gabo Fesztiválon (Festival Gabo) került sor, amely a latin-amerikai térség egyik legfontosabb, újságírással, kultúrával és állampolgári részvétellel foglalkozó találkozója. A fesztivált az a Fundación Gabo szervezi, amelyet Gabriel García Márquez Nobel-díjas író és újságíró alapított 1995-ben az etikus, igényes és innovatív újságírás, valamint történetmesélés támogatására. (Márquez egyébként mindig is újságírónak tekintette magát, azt vallotta, hogy könyvei egy újságíró könyvei…)

A magyar független újságírók rendkívül megtisztelő társaságban részesültek az elismerésből. További díjazottak a Fülöp-szigeteki Patricia Evangelista, aki Rodrigo Duterte „drogellenes háborújának” áldozatait, emberi történeteit dokumentálta, valamint a chilei Mónica González, a CIPER tényfeltáró portál alapítója, Latin-Amerika egyik legelismertebb oknyomozó újságírója, aki a Pinochet-rezsim rémtetteinek feltárása miatt egykor még emigrációba is kényszerült.

Panyi Szabolcs a díjátadó arról beszélt, hogy a magyar független újságírás úgy tudott fennmaradni, hogy intézményeket épített, és ezek körül támogató közösségeket hozott létre az egyre ellenségesebb környezetben. A politikai nyomás arra kényszerítette az újságírókat, hogy saját független szerkesztőségeket, hírportálokat és tényfeltáró műhelyeket alapítsanak.

Orbán Viktor kormánya saját hatalmi érdekei szerint alakította át a hirdetési piacot, közpénzt és kormányközeli tőkét használt fel korábban független médiumok felvásárlására és propagandává alakítására. Később a külföldi támogatások elvágásával próbálta megfojtani a független szerkesztőségeket, az újságírók egyre inkább az olvasók támogatására, előfizetéseire és adományaira támaszkodtak.

Ez az átalakulás hosszú éveket vett igénybe. Egy történelmileg atomizált, konformista és együttműködésre kevéssé hajlamos társadalomban sajnos idő kellett ahhoz, hogy a nyilvánosság kellően nagy része megértse: a független újságírás nem egyszerűen ingyenesen előállítható tartalom. Olyan közintézmény, amelyet az állampolgároknak aktívan fenn kell tartaniuk.

Ez a díj ezért nemcsak az újságíróké, szerkesztőké, fotósoké, jogászoké és a szerkesztőségek munkatársaié. Azoké az olvasóké és támogatóké is, akik életben tartották ezeket a szerkesztőségeket akkor, amikor a hatalom megpróbálta meggyengíteni vagy eltüntetni őket, mondta Panyi Szabolcs, aki kösözönet mondott a támogatásért, és azt is közölte: mivel a díj testületileg a magyar független újságíróké, ezért hazautazása után átadja azt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ), hogy őrizze.

https://www.facebook.com/panyiszabolcs

A A Világ Sajtószabadság Hőse díjat vehette át a független magyar sajtó képviseletében Panyi Szabolcs Bogotában bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A tudományos munka lehetővé tette, hogy a kutatók a korábban ismertnél régebbi időpontra tegyék a Walser-ág jelenlétét, és általánosságban feltárják a völgy gazdag genetikai sokféleségét. A didaktikus és interaktív családfa QR-kódokat is tartalmaz, amelyek segítségével minden család vonala visszakövethető a közös ősig, az úgynevezett genetikai Ádámig. A fa augusztus 24-től lesz megtekinthető.

A lakosság harmada Walser-eredetű

A filogenetikai családfa kutatását Charles-Albert Beytrison és Hervé Mayoraz genealógusok vezették. Évekig tartó levéltári kutatás eredményeit egészítették ki 173 Y-DNS-teszttel, hogy átfogó genetikai alapot hozzanak létre a Val d’Hérens számára.

„Eleinte a lakosság egy része vonakodott, de miután megértették a teljes folyamatot, elfogadták és támogatták a munkát” – magyarázta Hervé Mayoraz.

Ez az első alkalom az Alpokban, hogy egy völgy valamennyi férfiági leszármazási vonalát dokumentálták. Az eredmények szerint az Hérens-völgy 83 eredeti családjából 28-nak – tehát közel egyharmadának – Walser származása van, amely a Felső-Valais-ból történt vándorlásra vezethető vissza. Ez különösen a Chevrier és Fauchère családokra érvényes.

A kutatás szerint ez a származás majdnem 200 évvel korábbi, mint az 1403-ban hivatalosan ismert vándorlás; inkább a 13. század elejére, mintegy 800 évvel ezelőttre tehető.

A Walser-közösség

A Walser egy hegyvidéki gazdálkodó közösség volt a Felső-Valais-ból, akik mintegy 150 alpesi faluban telepedtek le, különösen Graubündenben, Tirolban és a Val d’Hérens-ben. Vándorlásaikat gazdasági és földesúri tényezők motiválták. Életmódjuk a állattenyésztésre és önálló alpesi gazdaságra épült, ami maradandó nyomot hagyott a tájon és a helyi hagyományokban.

További érdeklődés a nagy családfák iránt

A Val d’Hérens családfa létrehozása más régiókban is fokozódó érdeklődést vált ki Valais kantonban. Olyan térségek, mint a Trient-völgy, Nendaz, Isérables, Liddes és Saint-Léonard már gyűjtenek adatokat saját nagyszabású családfáikhoz.

A világ számos részén az ilyen nagyméretű, közösségi családfák nemcsak történeti és kulturális értéket képviselnek, hanem turisztikai vonzerőt is. Gyakran kapcsolódnak hozzájuk interaktív kiállítások, digitális adatbázisok, sőt, helyi fesztiválok is, amelyek célja a közösségi identitás erősítése. A genetikai kutatások integrálása – ahogy a Val d’Hérens példáján is látszik – új szintre emeli ezeket a projekteket, mivel objektív, tudományos alapot biztosít a családi kapcsolatok feltérképezéséhez.

A A svájci Evolène-ben bemutatták a Val d’Hérens több mint 230 000 éves családfáját bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az Aalborgi Állatkert a minap Facebook-bejegyzésben közölte, hogy szívesen fogad olyan állatokat, amelyek életük végéhez közelednek, függetlenül az okoktól. Ezeket az állatokat kiképzett alkalmazottak „kíméletesen elaltatják”, majd az állatkert ragadozóinak adják táplálékként. Az európai hiúz mellett oroszlánok és tigrisek is találhatók a ragadozók kifutói között. „A lovat élve szállítják az Aalborgi Állatkertbe, ahol egy állatgondozó és egy állatorvos fogja elaltatni és levágni” – írják.

Az állatkert hétköznaponként 10 és 13 óra között csirkéket, nyulakat és tengerimalacokat is elfogad, de egyszerre legfeljebb négyet.

A Facebook-bejegyzés heves reakciókat keltett. Egy kommentelő szerint „szörnyű közöny terjed az állatokkal szemben Dániában”, míg egy másik úgy vélekedett, hogy „vadállatokat háziállatokkal etetni teljesen elfogadhatatlan.”

Az Aalborgi Állatkert nem válaszolt azonnal az újságírói megkeresésekre. Az állatkert szóvivője a Popular Science magazinnak úgy nyilatkozott, hogy „sok éve” etetik ragadozóikat kisebb haszonállatokkal.

Voltak azonban olyan kommentelők is, akik dicsérték a kezdeményezést, és további részleteket kértek az adományozás menetéről. Egy hozzászóló saját élményét is megosztotta: szerinte egy nyúl felajánlása „nagyon kedves és profi élmény” volt. A bejegyzés szerint az adományok segítenek az állatkertnek abban, hogy a természetes táplálékláncot utánozza, hiszen a ragadozók egész zsákmányállatot kapnak: „Így semmi sem vész kárba, és biztosítani tudjuk a ragadozóink természetes viselkedését, táplálását és jólétét.”

A bejegyzés linket is tartalmazott az állatkert honlapjára, amely részletezi a lovak etetési célú felajánlásának folyamatát. „Szükségleteink az év során változnak, így előfordulhat, hogy várólista van” – olvasható a honlapon. A lovakkal kapcsolatban bizonyos feltételeket is megfogalmaznak, például hogy az állat ne kapjon betegsége miatti kezelést a felajánlást megelőzően.

A Háziállatok ragadozóknak bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.
(Gárdonyi Géza)
Gárdonyi (Ziegler) Géza író, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja 1863. augusztus 3-án született.
Számtalan művet írt, legnagyobb sikereit a történelmi regényeivel aratta, mint az Egri csillagok (1901), az Isten rabjai (1908) vagy a Láthatatlan ember (1902).
Gárdonyi Géza Gárdony-Agárdpusztán született. Édesapja Ziegler Sándor Mihály (1823–79) szászországi származású gépészlegény, majd később Bécsben folytatott gépészmérnöki tanulmányokat. Édesanyja Nagy Terézia (1840–1926.) parasztsorba süllyedt szőlősgyöröki római katolikus kurtanemesek sarja. A szülők 1860. december 8-án házasodtak össze, mely házasságból hét gyermek született. Egy lány és hat fiú.
A hét gyerekből csupán Gárdonyi Géza és két öccse élte meg a felnőtt kort. Gárdonyi Géza 1868 végén, Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd 1874–75 között a sárospataki református kollégiumba járt.
1876-ban a budapesti Calvin téri református gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mivel édesapja egy megalkuvásra képtelen, lázadó ember volt, sehol sem tűrték meg hosszabb távon a munkaadói, így a család állandó vándorlásra kényszerült. Összesen 16 településen éltek rövidebb-hosszabb ideig.
1878-ban Gárdonyi Géza érettségizett, majd az Egri Érseki Katolikus Tanítóképző Intézet növendéke lett. 1882-ben szerezte meg népiskolai tanítói oklevelét. A különböző vidéki iskolákban való tanítás egyre nyomasztóbb hatással volt rá.
Mindeközben több lap is közölte kisebb-nagyobb rendszerességgel írásait, verseit, elbeszéléseit. 1885 februárjában végre a pécsi Dunántúl című lap külső munkatársa lehetett.
1885 októberében lemondott kántortanítói állásáról, majd még ugyanennek a hónapnak a végén házasságot kötött Csányi Máriával. Az ifjú pár Győrött telepedett le, és ott is indult útjára Gárdonyi Géza igazi újságírói pályafutása.
Rövid életű házasságából négy gyermek született, majd 1892-ben különváltak. 1897-ben Egerbe költözött édesanyjával és haláláig ott is élt.
Gárdonyi Géza pályája során számos írói álnevet használt, különösen újságírói tevékenysége kapcsán, később pedig a gyermekmeséi fejlécén. A Gárdonyi Géza nevet első ízben 16 éves korában használta, melyet a születési anyakönyvezési helyszíne (Gárdony) után választott.
*
„Ami ezekben [ti. Gárdonyi regényeiben] történelem, az csak messziről fénylő színháttér, a fődolog, az előtér a mindig egyforma, időtlen kicsiny emberi sorsok képe.”
(Schöpflin Aladár, 1937)
*
„Gárdonyi Géza jelentős költő. Ami először feltűnik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelíd és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket. Ezekben a versekben jelentkezik először a magyar primitív költészet, amely elfáradva a szó-cifrázásban a lehető legrövidebb utat keresi.”
(Kosztolányi Dezső, 1914)
*
ÉJJEL A MEZŐN
(részlet)
Augusztusi csöndes éjen
a boglári mezőségen
ballagok.
Lágy homály űl a határon.
Csöndes árnyék, csöndes álom.
Odafenn meg ragyognak a csillagok.
Éj van, éj van, szelid, enyhe.
Minden alszik elpihenve.
Alszik a bogár a fűben;
a madár az ákácfákon;
alszik a nyúl a bokorban,
pillangó a bogáncs-ágon;
alszik a por; alszik a kő;
alszik ember, alszik állat.
Csak a békák ümmögetnek
félig alva, félig ébren,
valahol a messzeségben,
álmosító bús danákat.
S mintha megszünt volna minden
emberélet e világon,
s csak magam maradtam volna
egyedül,
egyedül ez éji tájon;
s mintha mindig éj volt volna,
s mintha mindig éj maradna:
sötét föld és fekete fák,
sötét ég és csillag rajta,
fénylő csillag-ezerek, –
s nékem semmi egyéb gondom,
semmi célom, semmi dolgom,
csak bámulni önfeledten,
egy megálló tekintetben
a ragyogó szép eget!
*
„A természet nem azért teremtette a szemeket, hogy ne lásson azokkal az ember, és nem azért adta a szerelmet, hogy ne szeressen az ember. Amelyik törvény kiszúrja a szememet, hogy vak legyek, mert azt az erkölcs kívánja; amelyik törvény ráteszi a lábát a szívemre, hogy ne dobogjon, mert az egyház morálja így kívánja, az lehet égből származott törvény, de nem lehet erre a földre való. ”
(Gárdonyi Géza)
*

„ Mert az egyedülvalóság nem is nézhet másképpen, mint szomorúan. Az egyedülvalóságnak hosszú az árnyéka. Az egyedülvalóságnak árnyéka az a gondolat, hogy nem fogunk soha az életben találkozni azzal, akivel álmainkban mindig találkozunk. Ez az árnyék engemet se hagy el. De hogy is gondolhassam, hogy van a világon valaki, aki reám vár és ide mellém, ebbe a szegény kis szobába belekívánkozik. Ha volna olyan valaki, az már rám nézett volna és nyújtotta volna nekem a kezét. Azt mondta volna: A szobád nem szegény, mert te is benne vagy -; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is. ” (Gárdonyi Géza)

A Estike bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Valóban példátlan hőhullám tombol – a mai csúcsérték eléri a 32-33 fokot”– írta Mika Rantanen, a Finn Meteorológiai Intézet klímakutatója a közösségi oldalán. Hozzátette: „Még a sarkvidéki régiókban is három héten át 25 fok feletti hőmérsékletet mértek.” Norvégiában egy állomás a három legészakibb megyében 12 napon keresztül regisztrált 30 fok feletti értékeket legalább egy állomáson, míg Svédország északi részén Haparandában 14, Jokkmokkban, Lappföldön 15 napon át tartott a hőség.

„Hosszabb időszakot ezeken a mérőállomásokon csak több mint egy évszázaddal ezelőtt lehetett mérni” – jelentette ki Sverker Hellström, a Svéd Meteorológiai és Hidrológiai Intézet kutatója.

A norvégiai Banak mérőállomásán 34,3 Celsius fokig emelkedett a hőmérséklet július 5-én, ezzel új rekord született, hiszen az északi szélesség hetvenedik fokától északra Európában ilyen meleget még soha nem mértek – tette közzé Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A szokatlan kánikula meglepetésként érte az embereket a kontinens ezen észén. Észak-Finnországban egy jégcsarnokot nyitottak meg a hűsölni vágyóknak, miután a helyi kórház sürgősségi osztálya túlterhelt lett, a rénszarvastartók pedig arra figyelmeztettek, hogy az állatok a hőség miatt életveszélyben vannak. „Ahogy a klímaváltozás halad előre, a rendkívül súlyos hőhullámok egyre gyakoribbá, súlyosabbá és hosszabbá válnak” – figyelmeztetett Heikki Tuomenvirta, a Finn Meteorológiai Intézet munkatársa.

A Hőhullám Észak-Európában, harminc fok a sarkvidéken bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A rekordot megdöntő hőmérsékletet 50,5 Celsius-fok értékben a török állami meteorológiai szolgálat mérte Silopi városában, Szirnak tartományban, a szíriai határ közelében. Európában a legmagasabb hőmérsékletet 2021 augusztusában mérték Szicíliában, Olaszországban, 48,8 Celsius-fokkal.

Miután a török kormány két nyugati tartományt katasztrófaövezetté nyilvánított, ahol erős szél által felkorbácsolt pusztító tűzvészek már legalább 13 ember életét követelték, Erdogan elnök kijelentette, hogy az ország „valóban nagy katasztrófát él át”. Görögországtól Albániáig ezreket kellett kimenekíteni a bozóttüzek miatt a 40-45°C-os hőség közepette.

Görögország öt súlyos erdőtűzzel küzd országszerte, a hatóságok pedig egy súlyosan sújtott régió lakosait evakuálják, mindössze 30 km-re északra Athéntól. Az égő fa szaga egészen Athén központjáig terjedt, mivel Görögország az Európai Unió segítségét kérte a terjedő tűz megfékezésére.

A folyamatban lévő vészhelyzet súlyos hőhullám közepette alakult ki. A hőmérséklet várhatóan vasárnap eléri a 44°C-t, és a szélsőséges hőség várhatóan a hétvége nagy részében is kitart. „Tűzoltók sérültek meg, emberi életek kerültek veszélybe, ingatlanok égtek le, és erdőterületek pusztultak el” – mondta Giannis Kefalogiannis, Görögország klímaválságért és polgári védelemért felelős minisztere.

Az erős szél és a perzselő hőmérséklet tovább fokozta a lángokat. Görögország hivatalosan is segítséget kért az EU polgári védelmi mechanizmusától hat további tűzoltó repülőgép küldéséhez. Attikában, Athén régiójában, a szombaton Afidnesben keletkezett tűz gyorsan átterjedt Droszopigi, Krionéri és Agiosz Sztefanosz településekre, arra kényszerítve a lakosokat, hogy meneküljenek. Bár a tűzoltóság azt állítja, hogy a fő frontot sikerült megfékezni, a tűzvész gócpontjai továbbra is lángolnak. Több mint 200 tűzoltó, helikopterek és vízi bombázó repülőgépek támogatásával, továbbra is a környéken dolgozik.Évia szigetén a tisztviselők szerint egy második tűzvész is „kicsúszott az irányítás alól” Pissona közelében, és gyorsan Afrati felé terjedt.

A hazai előrejelzések kedvezőbbek ,az erősen felhős, vagy borult égből több hullámban várható eső, zápor, zivatar. Felhőszakadás és jégeső is lehet. Megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik az északnyugati szél. 21 és 27 fok között alakul a hőmérséklet, megszűnik a kánikula.

A Éget a Nap, 50 fok Törökországban! bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy a Trump–Epstein-kapcsolat cseppet sem volt felszínes, a két nőfaló vagy tíz éven át a legszorosabb és legközelebbi barátai voltak egymásnak. Még az Epstein-ügyek ismeretében gyanús „modell”-bizniszben is együtt voltak, tegnap pedig a CNN-ben már olyan ember beszélt, aki szerint Trump körül topless fiatal lányok napoztak.

Sorra kerülnek elő hangfelvételek, videók és fotók. Nyilvánosságra jutott, hogy a főügyész Pam Bondi tájékoztatta Trumpot, hogy szerepel a neve az aktákban, ami még semmit nem jelentene, hiszen bármilyen vonatkozásban szerepelhetne. Az még nem jelent bűnösséget. De Trump ezt is letagadta, mint aki fél valamitől és többet tud, mint ami az aktákban van.

Trump korábbi rajongói, akiket már meg is tagadott emiatt, nem tudják és nem akarják elengedni az ügyet, mert ez a szélsőjobboldal összeesküvés-elméleteinek a középpontjában áll, mivel pedofíliával és gyerekkereskedelemmel gyanúsítják tíz éve a demokrata elitet, s most már vannak olyan republikánusok is, akik tudni akarják Trump szerepét az ügyben.

A demokraták érthetően szeretnék, ha kiderülne az igazság, lelepleződnének a valódi bűnösök és felelősök, s kipukkanna a „liberális pedofilokról” szóló szélsőjobboldali konteó és hazugságcunami is. Nem beszélve arról, hogy az egész ügyben a leggyanúsabb maga Trump, mint Epstein legközelebbi barátja és üzlettársa.

Az ügy koronatanúja nyilvánvalóan Ghislaine Maxwell, Epstein életben levő volt társa, aki jelenleg húszéves börtönbüntetését tölti a szexkereskedelemben játszott szerepe miatt, aki nagyon jól ismeri Trump és Epstein kapcsolatát. Epsteint valóban szerette, és nem biztos, hogy elhiszi az Epstein öngyilkosságáról szóló hivatalos állítást, amikor Trump volt az elnök.

Az igazságügyi minisztérium magas rangú tisztviselője, Todd Blanche főügyész-helyettes hamarosan találkozik Ghislaine Maxwell-lel, hogy megkérdezze, „mit tud” más potenciális szexuális zaklatókról. Mivel Todd Blanche Trump embere, a látogatás nyilvánvalóan csak Trump érdekeit szolgálja, hogy le tudja zárni az ügyet. Inkább az elhallgattatás a célja.

A kommentárok nem bocsátkoztak találgatásokba, de azt sugallták, hogy bármi lehet Todd találkozójának a célja, legkevésbé az igazság kiderítése. Az igazi az lenne, ha Maxwell-t a kongresszus illetékes bizottsága hallgatná meg. Erre is lehet esély, mert egy kongresszusi bizottság republikánus támogatással már megszavazta a teljes Epstein-akta megtekintését.

Bár a hazugság Trump működésében megszokott és a működésének természetes módja, az is növeli a vele szembeni gyanút, hogy a legképtelenebb konspirációs elméleteket gyártja a nyilvánosságban arról, hogy az általa gyűlölt két ember, James Comey volt FBI-igazgató, és Barack Obama volt elnök találta ki az ő érintettségét, sőt írt bele az iratokba.

Azt nem lehet tudni, hogy mi található az Epstein-iratokban, de Trump leplezetlen rettegése és félelme az Epstein-ügytől érthetetlen, hacsak nem valami sötét titkot rejteget. Az sokak számára elképzelhetetlen, hogy miután ez a két ember a szexkereskedelem idején volt a legszorosabb barátságban, mindketten nőfalók, nőket „futtatók”, Trump tiszta lenne ebben.

Az is furcsa, hogy miután egy floridai ingatlan megszerzésén összevesztek, Epstein pedig Trump első elnöksége idején került letartóztatásba (akkor még az igazságszolgáltatás is önállóan működött, nem Trump kézivezérlésével), Epstein ne próbált volna segítséget kérni Trumptól, s ne történt volna valamiféle üzenetváltás.

Epstein öngyilkosságának tisztázatlan körülményei, sőt a börtönkamerák felvételein látható kimaradások erősen megkérdőjelezik az öngyilkosságot. Így a legtöbb ember azt gondolja, hogy Epsteint megölték, hogy elnémítsák. Ezt pedig professzionálisan kellett végrehajtani, megszervezni, ha valóban ez történt. Kik tudják ezt így megcsinálni?

Valójában az Epstein-ügy lezáratlan. Ami a felhasznált fiatalkorú lányokat illeti, több ezer áldozatról beszélnek, miközben nincsenek elkövetők. Egyetlen ember nem került börtönbe, Trump igazságügyi miniszere szerint senki nem gyanúsítható a lányokkal szembeni erőszak és visszaélés miatt. A legnagyobb kérdés pedig Epstein tisztázatlan halála.

Ennél már csak az a legnagyobb kérdés, hogy Trump miért akarja lezárni az ügyet, ha őt nem érinti, viszont az ő támogatóinak összeesküvés-elméleteit alátámasztja? Trump érdeke lenne, hogy kiderüljön az igazság, tisztázza a szerepét, és a valódi bűnösöket elérje végre az igazságszolgáltatás. Az ő érdeke lenne Epstein halálának tisztázása is.

Ez egyelőre inkább politikai botrány, semmint bűnügyi bizonyíték, és hiába szerepel a neve, ez nem jelent még automatikus bűnösséget. De másodkörös vizsgálódásra ösztönző lehet. Viszont érthetetlen, hogy miért nem a teljes nyilvánossággal akar megszabadulni az ügytől és lezárni a politikai botrányt. Vajon miért nem?

A Egyre súlyosabb gyanút rejthetnek Trumpról az Epstein-akták bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.