„Sok idő múlik el, míg az ember fiatal lesz…”
(Pablo Picasso)

Sokáig Picasso nekem a „Békegalambot” meg Guernica című festményét jelentette, aztán jó húsz éve „találkoztam” vele New Yorkban, a Guggenheim Múzeumban. Most pedig már elkísér és szaporodik az élmény.

1881. október 25-én született Pablo Picasso, teljes nevén Pablo Diego José Santiago Francisco de Paula Juan Nepomuceno Crispín Crispiniano de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz Picasso. Ez a név így 23 szóban leírva majdnem olyan bonyolult, mint festészete, de zsenialitása többek között éppen abban volt, hogy egyszerűen „Picasso” -ként már kinek-kinek érthető, szuggesztív, lenyűgöző és szerethető is. A párizsi iskola jelentős képviselője egy nehéz természetű, rendkívül termékeny művész volt, aki óriási hatást gyakorolt a huszadik századi avantgárdra.
Picasso csodaember vagy inkább embercsoda volt, amilyet a történelem legfeljebb egyszer produkál minden száz évben. Mintegy 160 cm magassága ellenére óriás volt. Igen. Különleges vitalitása és intelligenciája, karizmatikus egyénisége tette azzá. Úgy élt, ahogy élni akart, azt festette, amit csak ő látott – az emberiség két arcát. Volt minden: nagyon szegény, szegény, gazdag és nagyon gazdag. Mi volt a titka? Főúrian szegény; nagyvonalúan arcátlan; fájdalmasan vidám – igazi szélsőséges spanyol, igencsak exhibicionista, és sugárzóan emberi. Nem tudott élni szerelem nélkül. Az igazi, a mindent elsöprő, legnagyobb szerelme, a festészet volt. „Tiszta, fehér festővászon előtt felizgulok, érzékeny leszek, mielőtt elkezdek festeni.” (verslista.hu)
*
Picasso 1935-ben két évre felhagyott a festészettel, és elkezdte papírra vetni gondolatait. Spanyolul és franciául írt verseket és színdarabokat. Kéziratai hemzsegtek a helyesírási hibáktól, amelyeket nem volt hajlandó kijavítani. Úgy gondolta, egyénisége elveszne egy olyan szabályrendszerben, melyhez semmi köze. És igaza volt. Ami a tartalmat illeti, A farkon csípett vágy című színdarabjának 10 szereplője van: Nagylábujj, Tyúkszem, Tortácska, Unokanővér, Bütyök, Két kis Kutyus, A Csend, Sovány szorongás, Kövér szorongás, Függönyök. Hát így.
*
„Nem lehet a természettel ellenkezni. Erősebb az a legerősebb embernél! Nagy érdekünk, hogy jóba legyünk vele. Megengedhetünk magunknak bizonyos szabadságot, de csak a részletekben.” (Pablo Picasso)
Picasso művészi munkássága három egymástól elkülöníthető korszakra bontható: a kék korszakra, a rózsaszín korszakra, valamint az analitikus kubizmus korszakára.
A kék korszak pályája elejére tehető, az 1900-as évek első éveire. 1900-ban járt először Párizsban, ami nagy hatással volt munkáira, és hamar letelepedett itt. Ezt a korszakot a kevésbé gyászos rózsaszín követte, amelynek legismertebb munkája az Az Avignoni kisasszonyok.
Ezt követték kubista munkái, amely művészeti mozgalomnak idővel egyik legjelentősebb képviselője lett.
Az avignoni kisasszonyok maga idejében elszörnyedést, botrányt keltett, ma a modern képzőművészet alapművének tartják Pablo Picasso 1907-re elkészült festményét. Ez a vad női aktcsoport a viccelődő André Salmontól nyerte a nevét, minthogy szereplői valójában nem avignoni nők. A képen valójában a barcelonai Avignon utca egyik bordélyházában működő öt meztelen prostituáltat láthatjuk, akik közül ketten afrikai maszkot viselnek. (cultura.hu)
*
„Nálam a kép felbontás eredménye. Festek egy képet, azután szétrombolom. Végeredményben semmi sem vész el; a vörös, amit egyik részről elvettem, ott van valahol másutt.” (Pablo Picasso)
*
„A háború után Pablo visszaköltözött a Rivériára. Dora Maar helyét a 21 éves festőnő, Françoise Gilot váltotta még 1944-ban. Közben a festő felett is eljárt az idő, Gilot így ír róla a nagy botrányt kavart Picassóval az arénában című kötetben: “Picasso külseje kissé meglepett. A Cahiers d’Art művészeti folyóirat 1936-ban kiadott Picasso különszámában megjelent Man Ray-fénykép alapján elképzeltem, milyen lehet: sötét hajú, derűs. csillogó szemű. erősen zömök, keménykötésű, … szóval egy szép állat. Most pedig őszülő hajával és szórakozottságból vagy unalomból távolba révedő tekintetével magába zárkózó, keleti ember benyomását keltette, és emlékeztetett az egyiptomi Írnok szobrára a Louvre-ban.” (cultura.hu)
*
A művészettörténet kifigyhatatlan a Picasso-történetekből. Íme néhány:
„Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.” (Pablo Picasso)
*
A II. világháború idején Picassót is zaklatta a Gestapo. Egyszer egy tiszt szimatolt a műtermében, meglátta az asztalon a Guernica fotóját, és megkérdezte: „Ezt ön csinálta?” „Nem. Ön. – válaszolta Picasso.
*
Picasso Dél-Franciaországi otthonában sok látogató megfordult. Többen meglepődtek azon, hogy a falakon egyetlen Picasso kép sem lógott. „Mi van Pablo, nem szereted a saját műveidet?” „Ó, pont ellenkezőleg – jött a válasz – nagyon tetszenek. Csak sajnos, én nem engedhetek meg magamnak egy Picassót…”
*
Egyszer volt, hol nem volt (a történet olyan, mint egy mese, úgyhogy ennyi kijár) egy szegény művésznek volt egy Picassónak tulajdonított festménye. Megkérte hát egy barátját, lenne szíves elvinni a mesterhez, hogy hitelesítse. Picasso megnézte a képet, és hamisítványnak minősítette. Később elutasított egy másik hasonló kérést is, majd egy harmadikat. De ekkor már a barátban szakadt el a cérna: „De hát, a saját szememmel láttam, amikor ezt festetted! – vetette a szemére. „Persze, de miért pont én ne tudnék Picassót hamistani?? – jött a vállrándítás.

„Utolsó éveit leginkább a magány, valamint a kétségbeesés jellemezte. 1973. április 8-ai halálakor utolsó szavai állítólag a következők voltak: Koccintsatok rám, igyatok az egészségemre, hiszen tudjátok, hogy én már soha többé nem ihatok.” (Máth Dávid)