Az úgynevezett evolúcióképes mesterséges intelligencia – röviden eAI – lényege, hogy működésében megjelennek a biológiai evolúció kulcselemei: a változatosság, a szelekció és az öröklődés. Ezek együttesen lehetővé teszik, hogy a rendszerek generációról generációra alkalmazkodjanak, és egyre hatékonyabb megoldásokat hozzanak létre.

A tanulmány szerzői szerint az evolúció ereje már bizonyított: a földi élet fejlődése, benne az emberi elme kialakulása is ezen alapul. „Az evolúció ereje világosan megmutatkozik a biológiai evolúció történetében, amely létrehozta az emberi kognitív képességeket” – hangsúlyozta Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

A jelenlegi AI-rendszerek – minden eredményük ellenére – többnyire szűk feladatokra optimalizáltak, és működésük erősen függ az emberi fejlesztők által meghatározott keretektől. Az evolúcióképes rendszerek ezzel szemben képesek lehetnek saját „fejlődési pályát” kialakítani, új megoldásokat generálni, sőt, bizonyos értelemben önállóan továbbfejleszteni önmagukat.

„Elkerülhetetlennek tartjuk, hogy az AI-rendszerek fejlesztése – valószínűleg már a közeli jövőben – építeni fog a teljes körű evolúciós folyamatok erejére” – mondta Luc Steels, a Belga Királyi Flamand Tudományos és Művészeti Akadémia kutatója, a publikáció társszerzője.

Az eAI megjelenése jelentős áttörést hozhat olyan területeken, ahol a komplexitás és a változékonyság ma még komoly akadályt jelent – például adaptív rendszerek, autonóm döntéshozatal vagy új típusú problémamegoldás esetében.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: az evolúciós alapú AI fejlesztése komoly kihívásokat is hordoz. Az ilyen rendszerek működése kevésbé kiszámítható, fejlődési irányuk nehezebben kontrollálható, ami biztonsági és etikai kérdéseket vet fel. Nem zárható ki, hogy a rendszerek olyan megoldásokat alakítanak ki, amelyek nem illeszkednek az emberi szándékokhoz vagy értékrendhez. A tanulmány ezért arra figyelmeztet, hogy a technológiai fejlesztésekkel párhuzamosan szükség van megfelelő szabályozási és felügyeleti keretek kialakítására is. Az evolúcióképes mesterséges intelligencia ugyanis nemcsak új lehetőségeket kínál, hanem új típusú felelősséget is jelent.

https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2527700123

A Darwini fordulat: evolúcióra képes AI-rendszerek jöhetnek – figyelmeztetnek a kutatók bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A képernyő fogságában

Eltúlzott digitalizáció? A fiatalok mentális egészsége tovább romlik

Az egyre szaporodó tudományos munkák alapján a hosszú képernyőidő, a közösségi média
használata negatív hatást gyakorol a gyerekek és fiatalok társas kapcsolataikra és kognitív
fejlődésükre. Vannak, akik egyenesen közegészségügyi válságról beszélnek a statisztikai
adatok fényében. Európában már minden hetedik gyermek valamilyen mentális problémával küzd, legyen szó alvászavarról, depresszióról, szorongásról vagy testképzavarról.

Sőt, az öngyilkosságok száma is emelkedik. A WHO adatai szerint a 15–29 éves korosztályban az öngyilkosság a vezető halálok.
Ezzel párhuzamosan a társas kapcsolatok minősége is megváltozott az eszközhasználat
következtében, hiszen életük jelentős részét online élik. Emiatt a fiatalok szociális képességeiromlanak, az online bántalmazás elharapódzott, és egyre gyakoribb az elmagányosodás. A szakértők szerint ezt a negatív trendet a jövőben még inkább felerősítik, azok a mesterséges intelligenciák, amelyeket kifejezetten társas kapcsolatok szimulálására fejlesztenek. A felhasználók 32%-a már most úgy találja, hogy az MI-vel való beszélgetés kielégítőbb, mint egy hús-vér baráttal való diskurzus, mert az algoritmus mindig elérhető, nem ítélkezik és figyelmesnek tűnik.

A jövő oktatása digitális, vagy mégsem?

Védőháló a gyerekeknek: Állami szabályozás és jogi mérföldkövek

E folyamatokat látva a gyermekek védelmében egyre több ország szabályozza az
okostelefonok és a közösségi média használatát. A szabályozások ma még elsősorban a
telefonok iskolai használatának tilalmára vagy korlátozására koncentrálnak. Az elmúlt pár
évben számos európai ország – köztük Magyarország is – korlátozta az okostelefonok
jelenlétét az iskolákban. Ettől a diákok teljesítményének és szociális kompetenciájának
javulását várják.

Egy másik lehetséges út a platformok használatának korhatárhoz kötése. Eddig kevés ország választotta ezt adatkezelési aggályok miatt. Elsőként 2025-ben Ausztrália tiltotta meg a 16 év alattiak számára például a TikTok, a YouTube és a Facebook használatát. Szomszédunkban, Ausztriában is betiltják 14 éves kor alatt a közösségi média használatát. Ennek különös súlyt ad, hogy az EU is tervezi az egységes, 16 éves korhatár bevezetését az Unió egész területén. Mivel azonban a központi szabályozás késlekedik, az osztrák kormány nem látott más lehetőséget, mint hogy saját hatáskörben lépjen az ügyben.

Az állami beavatkozást több szakértő helyesli, mivel a politika ezzel áthelyezi a felelősséget a szülőkről a platformokra. Véleményük szerint a szülők esélytelenek az addiktívra kalibrált
algoritmusok elleni küzdelemben. Így a szabályozás komoly terhet vesz le a szülők válláról,
csökkentve a családon belüli konfliktusokat.

A jövőbeli döntésekre várhatóan komoly hatással lesznek az Egyesült Államokban zajló
perek, amelyeket fiatalok százai indítottak a platformok ellen a kialakult függőség és mentális problémák miatt. Az első mérföldkőnek számító ítélet már meg is született. Ez kimondta, a felületeket szándékosan úgy tervezték meg, hogy függőséget okozzanak.
A skandináv országok még ennél is tovább mennek. Ők már az oktatás digitalizációját is
újragondolják. Dániában a negatív tapasztalatok miatt 2024-ben Mattias Tesfaye oktatási
miniszter bocsánatot kért a fiataloktól a „digitális kísérlet” okozta károkért. Svédországban szintén 2023 óta építik le a tabletek használatát, és mindkét országban reform keretében térnek vissza az analóg oktatási elemekhez.

Miért nem helyettesítheti a tablet a papírt és a tollat?

A digitális tanulás negatív hatásai három területen érhetők tetten: az olvasáskészségben, a
szenzomotoros fejlődésben és a koncentrációban.
Digitális felületeken az olvasás nem lineáris; a gyerekek csak átfutják a szöveget
kulcsszavakat keresve, így nem mélyülnek el benne, és elsiklanak a rejtett összefüggések
felett. Ezzel szemben a könyvolvasás során az agy mentális térképet készít – például: jobb
oldalon, alul -, ami segíti az információk rögzülését.

A szenzomotoros fejlődésre is negatívan hat az eszközhasználat, mivel a gépelés kiszorítja a
kézírást. A kézírás megtanulása elengedhetetlen az agyi hálózatok fejlődéséhez, hiszen a
motoros és vizuális területek egyszerre dolgoznak, segítve a betűfelismerést. A hagyományos jegyzetelés során ráadásul az információk már a rögzítéskor feldolgozásra és szelektálásra kerülnek.

Végül a koncentrációs képesség is csökken a digitális környezetben. A linkek és felugró
ablakok folyamatos készenlétben tartják a figyelmet, gátolva az elmélyülést. Ezentúl a gyors
digitális visszajelzések dopaminlöketet okoznak, így a lassabb, komplexebb feladatok
unalmassá válnak a fiatalok számára, hamar feladják azokat. Emiatt nemcsak az iskolai
teljesítményük romlik, hanem olyan alapvető készségek sem alakulnak ki megfelelően, mint a hatékony kommunikáció, a kritikus gondolkodás vagy a hosszú távú célok eléréséhez
szükséges kudarctűrő képesség.

A digitalizáció visszaszorítása nem a haladás elutasítását jelenti, hanem annak felismerését,
hogy a technológia csak akkor hasznos, ha az emberi fejlődést szolgálja, nem pedig gátolja
azt. A skandináv példák és az alakuló jogi szabályozások egyaránt arra mutatnak rá, hogy a
gyermekkor kritikus éveiben az analóg alapok – a mélyolvasás, a kézírás és a valódi társas
interakciók – pótolhatatlanok. Ha sikerül megvédenünk a legfiatalabbakat az algoritmusok
addiktív hatásaitól, és hagyni nekik időt a kognitív érésre, akkor a digitális eszközök később
nem veszélyforrássá, hanem valódi, hatékony segítőtársaikká válhatnak a felnőtté válás útján.

A Magron-Juhász Rita: Kell-e mobil a gyereknek? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„A mai indítás meghatározó pillanat nemzetünk és mindenki számára, aki hisz a felfedezésben. Az Artemis II több mint 50 év után visszaviszi az emberiséget a Holdhoz, megnyitva a holdkutatás következő fejezetét az Apollo-program után.

Az Orion fedélzetén négy kivételes felfedező készül ennek a rakétának és űrhajónak az első emberes repülésére – egy valódi tesztküldetésre, amely messzebbre és gyorsabban juttatja őket, mint egy egész generáció során bárkit” – mondta Jared Isaacman, a NASA vezetője. „Az Artemis II valami nagyobb kezdete, mint bármely egyetlen küldetés. Nemcsak visszatérünk a Holdra látogatóként, hanem azzal a céllal, hogy ott is maradjunk a holdbázisunkon, és megalapozzuk a következő nagy ugrásokat.”

A sikeres indítás egy körülbelül 10 napos küldetés kezdetét jelenti, amelyben Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch NASA-űrhajósok, valamint Jeremy Hansen, a Kanadai Űrügynökség (CSA) űrhajósa vesz részt. Az Artemis-program első emberes küldetéseként a repülés egyik fő célja, hogy először élesben, személyzettel együtt demonstrálja az életfenntartó rendszereket, és megalapozza a tartós emberi jelenlétet a Holdon, a későbbi Mars-küldetések előkészítéseként.

Miután elérték a világűrt, az Orion kinyitotta napelemének szárnyait, így képes energiát nyerni a Napból, miközben a fedélzeten lévő személyzet és a földi mérnökök azonnal megkezdték az átállást az indítási üzemmódról a repülési működésre, és ellenőrizni kezdték a kulcsfontosságú rendszereket.

„Az Artemis II egy tesztrepülés, és a teszt most kezdődött. Az a csapat, amely megépítette, javította és felkészítette ezt a járművet, olyan eszközt adott a kezünkbe, amellyel bizonyíthatjuk, mire képes” – mondta Amit Kshatriya, a NASA társadminisztrátora. „A következő 10 napban Reid, Victor, Christina és Jeremy alapos próbának veti alá az Oricont, hogy az utánuk következő legénységek magabiztosan léphessenek a Hold felszínére. Egy hosszú küldetéssorozat elején járunk, és még több munka áll előttünk, mint mögöttünk.”

Körülbelül 49 perccel a start után a rakéta felső fokozata begyújtott, hogy az Oriont egy ellipszis alakú Föld körüli pályára állítsa. Egy második gyújtás a tervek szerint egy magas Föld körüli pályára juttatja az Oriont – amelyet a legénység „Integrity”-nek nevezett el –, mintegy 74 000 kilométerrel a Föld fölé. Ezt követően az űrhajó leválik a fokozatról, és önállóan folytatja útját.

Néhány órával később a felső fokozat egyik gyűrűeleme – már biztonságos távolságban az Oriontól – négy CubeSat (kisméretű műhold) pályára állítását végzi el. Ezeket Argentína, a Német Űrközpont, a Koreai Űrügynökség és a Szaúdi Űrügynökség bocsátja fel tudományos vizsgálatok és technológiai demonstrációk céljából.

Az űrhajó körülbelül egy napig marad magas Föld körüli pályán, ahol a legénység kézi irányítási teszteket hajt végre az Orion manőverezési képességeinek vizsgálatára. Az űrhajósok a houstoni Johnson Űrközpont irányítócsapataival együtt folytatják a rendszerek ellenőrzését.

Ha minden rendszer megfelelően működik, a küldetésirányítás utasítja az Orion európai gyártású szervizmodulját, hogy hajtsa végre a transzlunáris injekciós manővert április 2-án, csütörtökön. Ez körülbelül hatperces hajtóműműködés, amely a Hold felé állítja az űrhajót, lehetővé téve, hogy az megkerülje a Holdat, majd annak gravitációját kihasználva visszatérjen a Földhöz.

Az április 6-án, hétfőn tervezett többórás holdkerülés során az űrhajósok fényképeket készítenek, és megfigyeléseket végeznek a Hold felszínéről, elsőként látva bizonyos területeket a túlsó oldalon. Bár a Hold túlsó oldala csak részben lesz megvilágítva, a fényviszonyok hosszú árnyékokat vetnek majd, amelyek kiemelik a felszíni formákat – például a gerinceket, lejtőket és kráterperemeket –, amelyek teljes megvilágításban gyakran nehezen észlelhetők. A személyzet megfigyelései és az emberi egészséggel kapcsolatos vizsgálatok – például az AVATAR kísérlet – fontos adatokat szolgáltatnak a jövőbeli holdküldetésekhez.

A sikeres holdkerülést követően az űrhajósok visszatérnek a Földre, és a Csendes-óceánba érkeznek. A NASA az Artemis-program keretében egyre összetettebb küldetéseket indít, hogy a Hold további területeit kutassa tudományos célokból és gazdasági előnyök érdekében, és megalapozza az első emberes Mars-küldetéseket, mondja a NASA közleménye.

A küldetés legfrissebb fejleményeiért és további képekért látogass el ide:
https://www.nasa.gov/mission/artemis-ii/

A Úton van a Hold felé az Artemis program űrhajója bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Harc a szuperbaktériumok ellen

Az emberiség évtizedek óta küzd a baktériumokkal – egyre nehezebb körülmények között. Az antibiotikum-rezisztencia miatt ma már évente mintegy 1,1 millió ember hal meg olyan fertőzésekben, amelyek korábban könnyen kezelhetők voltak. Ha nem sikerül új gyógyszereket kifejleszteni, a halálesetek száma 2050-re akár nyolcmillió fölé emelkedhet.

Új antibiotikumokat azonban rendkívül nehéz fejleszteni. 2017 és 2022 között mindössze 12 új antibiotikum kapott engedélyt, és ezek többsége a már ismert gyógyszerekhez hasonló. A gyógyszergyárak alacsony érdeklődése és a finanszírozás hiánya miatt a terület hosszú ideje háttérbe szorult.

A Massachusetts Institute of Technology kutatója, James Collins és csapata ezért mesterséges intelligenciához fordult. Generatív MI-modellt tanítottak be a már ismert antibiotikumok kémiai szerkezeteire, majd több mint 45 millió vegyületet vizsgáltak át, hogy találjanak olyan molekulákat, amelyek képesek elpusztítani a gonorrhoeát okozó Neisseria gonorrhoeae és az MRSA-fertőzésekért felelős Staphylococcus aureus baktériumot.

A rendszer 36 millió új vegyületet tervezett, amelyek közül 24-et laborban előállítottak. Ezek közül hét mutatott antibakteriális hatást, kettő pedig kifejezetten hatékonynak bizonyult – még olyan baktériumtörzsek ellen is, amelyek más antibiotikumokra már rezisztensek.

Ráadásul ezek a molekulák más mechanizmussal támadják a baktériumokat, mint a jelenlegi gyógyszerek, így akár egy teljesen új antibiotikum-osztály alapjai lehetnek.

Parkinson-kór: a rejtélyes betegség

A mesterséges intelligencia más területeken is áttörést hozhat. A Parkinson-kórt 1817-ben írták le, mégis több mint két évszázaddal később sincs olyan kezelés, amely lassítaná a betegség előrehaladását. Világszerte több mint 10 millió ember él a betegséggel.

Az egyik probléma, hogy a kutatók még mindig vitatkoznak a betegség pontos okáról.

„Ha elmegyünk egy Parkinson-konferenciára, több tucat különböző elméletet hallunk” – mondja Michele Vendruscolo, a Cambridge-i Egyetem biofizikusa.

A Parkinson-kórban az agyban hibásan feltekeredett fehérjék csomói, az úgynevezett Lewy-testek jelennek meg, amelyek az idegsejtek pusztulásához vezethetnek. A kutatók ezért olyan molekulákat keresnek, amelyek megakadályozhatják ezek kialakulását.

Csakhogy a lehetséges gyógyszermolekulák száma szinte felfoghatatlan.

„A kis molekulák lehetséges száma nagyobb, mint az atomok száma az univerzumban” – mondja Vendruscolo.

Itt jön képbe a mesterséges intelligencia: képes gyorsan leszűkíteni ezt a hatalmas keresési teret. Míg hagyományos módszerekkel fél év alatt körülbelül egymillió molekulát lehetett vizsgálni, több millió font költséggel, az MI néhány nap alatt milliárdokat képes elemezni, töredék áron.

Vendruscolo csapata a Lewy-testekhez kötődő molekulákat kereste gépi tanulással. A program által javasolt vegyületeket laborban tesztelték, az eredményeket pedig visszatáplálták az algoritmusba, hogy az tanuljon a hibáiból. Végül öt ígéretes új molekulát találtak.

A kutató hosszú távú célja még merészebb: olyan molekulák fejlesztése, amelyek már a fehérjék normál állapotában stabilizálják őket, így a Parkinson-kór ki sem alakul.

„Ha stabilizálni tudjuk ezeket a fehérjéket, megelőzhetjük a betegséget – ami jobb, mint gyógyítani.”

Régi gyógyszerek új szerepben

A mesterséges intelligencia nemcsak új gyógyszereket segíthet felfedezni, hanem új felhasználási módokat is találhat a már meglévőknek.

Erre jó példa David Fajgenbaum, amerikai orvos esete. 25 évesen egy ritka immunbetegséget, Castleman-kórt diagnosztizáltak nála, amelyre nem reagált semmilyen kezelés. Végül saját kutatásai során egy meglévő gyógyszerre, a sirolimusra bukkant, amelyet általában szervátültetés után alkalmaznak. A gyógyszerrel sikerült visszaszorítania a betegséget, amely azóta több mint tíz éve remisszióban van.

Tapasztalata nyomán 2022-ben létrehozta az Every Cure nevű nonprofit szervezetet, amely mesterséges intelligenciával hasonlít össze több ezer gyógyszert és betegséget, hogy új kezelési lehetőségeket találjon.

Más kutatások is hasonló eredményeket hoznak: a Harvard orvosi karán egy MI-modell közel 8000 már engedélyezett gyógyszer új felhasználási lehetőségeit azonosította mintegy 17 ezer betegség esetében. Ez különösen fontos a ritka betegségek kutatásában, amelyekkel a gyógyszergyárak gyakran nem foglalkoznak, mert túl kevés beteget érintenek.

Virtuális betegségek

A kanadai McGill Egyetem kutatói például mesterséges intelligenciával modellezték az idiopátiás tüdőfibrózis nevű ritka tüdőbetegséget. A rendszer nagy mennyiségű genetikai adatból rekonstruálta, hogyan változnak a sejtek a betegség során, majd virtuálisan tesztelte, hogy különböző gyógyszerek miként hatnának rájuk.

Az MI nyolc lehetséges kezelési módot azonosított, köztük egy olyan gyógyszert is, amelyet eredetileg magas vérnyomás kezelésére használnak.

„Ha megértjük, hogyan változik a sejt az egészséges állapottól a beteg állapotig, talán vissza is fordíthatjuk ezt a folyamatot” – mondja Jun Ding, a kutatás egyik vezetője.

A jövő gyógyszerei?

Az MI-alapú gyógyszerkutatás ma már külön iparággá vált. Olyan cégek dolgoznak rajta, mint az Insilico Medicine, Recursion Pharmaceuticals, Terray vagy az Isomorphic Labs. Az Insilico például egy Rentosertib nevű gyógyszerjelöltet fejleszt tüdőfibrózis ellen, amely már klinikai vizsgálatokban van. Ding szerint a következő évtizedben a gyógyszerfejlesztés jelentős része mesterséges intelligenciára épülhet.„Úgy gondolom, hogy öt–tíz éven belül az új gyógyszerek többségének fejlesztését az MI fogja irányítani – vagy akár teljes egészében az MI-re épül majd.”

A forradalom korlátai

A technológia azonban nem mindenható. A gyógyszerkutatáshoz szükséges adatok jelentős része biotechnológiai és gyógyszercégek tulajdonában van, így nem mindig hozzáférhető. Ráadásul a mesterséges intelligencia jelenleg leginkább a kutatás korai szakaszában segít: célpontok azonosításában és potenciális molekulák megtalálásában. A gyógyszerek klinikai tesztelése és engedélyezése továbbra is hosszú évekig tart. Mindezek ellenére a kutatók szerint a mesterséges intelligencia már most átalakítja a gyógyszerkutatást. „Az MI forradalmasítja a gyógyszerfelfedezést – még ha egyelőre csak bizonyos területeken is” – mondja Vendruscolo.

A Mesterséges intelligencia a gyógyszerkutatásban: új korszak kezdődik bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

2026 elején az MTA felkérte a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetet annak felmérésére, hogy a teljes társadalom mennyire tekinti hitelesnek az Akadémiát, mit gondolnak az MTA tevekénységéről. 2021-ben a Nézőpont Intézet végzett a témában kutatást az Akadémia megrendelésére, 2025 végén azonban nem tudta vállalni az ismételt adatfelvételt. Annak ellenére, hogy az elmúlt években az Akadémiát a sajtóban számos méltatlan támadás érte, a 2021-es, Nézőpont által végzett felméréshez hasonlóan a társadalom az MTA-ban bízik a legjobban, sőt az MTA megítélése kismértékben (hibahatáron belül), még emelkedett is.

Az 1–5-ös skálán (1 – egyáltalán nem bízik meg; 3 – bízik is, meg nem is; 5 – teljes mértékben megbízik) az MTA 3,9 pontot kapott. A válaszolók 64%-a bízik az Akadémiában, és mindössze 8%-a nem bízik benne. 3 pont feletti, azaz inkább pozitív a megítélése az MTA-n kívül a Magyar Művészeti Akadémiának és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (lásd a mellékelt táblázatot). Az intézmény iránti társadalmi bizalmat mutatja az is, hogy a válaszadók 69%-a minősítette az ország számára nélkülözhetetlennek az Akadémia működését, és 60%-a gondolta úgy, hogy az intézmény nyitott a külvilág felé.

Az egyes foglalkozásokba vetett bizalom mértékét a felmérés szerint az alsó táblázat mutatja. Ez alig változott a 2021-es felméréshez képest, változatlanul a tudósokba vetett bizalom a legnagyobb.

A Medián felmérése az egyes intézmények és az egyes foglalkozások iránti bizalomról
(1–5 skála: 1 – egyáltalán nem bízik meg; 3 – bízik is, meg nem is; 5 – teljes mértékben megbízik)

Intézmények
MTA 3,9
MMA 3,6
NAV 3,1
Kúria 2,9
Alkotmánybíróság 2,9
ÁSZ 2,8
MNB 2,6
Köztársasági elnök 2,5

Foglalkozások
Tudósok 4,2
Orvosok 3,8
Bírák 3,1
Papok, lelkészek 2,9
Újságírók 2,7
Bankárok 2,7
Politikusok 2,3

A kutatás rákérdezett az MTA és a politika kapcsolatára is. Azzal, hogy „a tudománynak teljesen függetlennek kell lennie a politikától, ezért a kormánynak nem szabad beleszólnia az MTA működésébe” 69% értett egyet, míg azzal, hogy „az MTA állami pénzből működik, ezért a kormány feladata felügyelni, hogy a társadalom számára hasznos kutatások szülessenek”, 29% értett egyet. (Minél fiatalabbak a válaszolók, annál inkább az első állítással értenek egyet. A 18–29 évesek 87%-a értett egyet az első állítással, és mindössze 10%-a a másodikkal.)

A A magyar társadalom továbbra is a tudósokban és az Akadémiában bízik a legjobban bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Spanyol és kínai kutatók egy forradalmian új nanorészecske-kezelést fejlesztettek ki, amely hatékonyan visszafordítja a kognitív hanyatlást azáltal, hogy segít az agynak meggyógyítani önmagát.

Egy nemrégiben egereken végzett tanulmányban a terápia mindössze egy óra alatt eltávolította az Alzheimer-kórral kapcsolatos toxikus fehérjéket, és helyreállította a hat hónap alatt elvesztett kognitív funkciókat. A hagyományos, csupán a tüneteket célzó kezelésekkel ellentétben ezek a nanorészecskék „szupergyógyszerként” hatnak, helyreállítva a vér-agy gátat, amely általában a betegség korai szakaszában megsérül, lehetővé téve a károsodás terjedését az agyban.

Az LRP1 fehérje reaktiválásával a kezelés lehetővé teszi az agy számára, hogy kiürítse a salakanyagokat, jelentősen csökkentse a gyulladást, miközben fokozza a véráramlást. Mindössze három injekció után a tesztalanyok drámai javulást mutattak a memóriájukban és viselkedésükben, és néhány hónapon belül visszatértek a normális aktivitási szintjükhöz.

Bár még kísérleti fázisban van, ez a megközelítés alapvető változást jelent az idegtudományban, elmozdulva az egyszerű plakkoldástól az agy belső védekező mechanizmusainak és hosszú távú egészségének helyreállítása felé.

Forrás: Spanyol és kínai kutatói konzorcium. Nanorészecskékkel mediált LRP1 reaktiválás az Alzheimer-kórban előforduló fehérjék eltávolítására és a vér-agy gát helyreállítására. Signal Transduction and Targeted Therapy.

A Szupergyógyszer az Alzheimer – kór ellen bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A Brookhaven Nemzeti Laboratórium fizikusai az amerikai Relativistic Heavy Ion Collider (RHIC) részecskegyorsítójában olyan kísérleti eredményre bukkantak, amelyet korábban csak elméletben sejtettek: virtuális kvantum részecskékből valódi anyag keletkezhet — olyan, amit a detektorok ténylegesen észlelnek. Ez nem holmi sci-fi, hanem aktuális fizikai felfedezés.

Mi a kvantumvákum, és miért nem üres?

A klasszikus fizika fekete-fehér logikája szerint a vákuum az „üres tér”. A kvantummechanika és a kvantumtérelmélet viszont azt mondja: a vákuum sosem teljesen üres. Olyan energiaingadozások zajlanak benne, amelyek során rövid időre párokban részecskék és antirészecskék — úgynevezett virtuális részecskék — jönnek létre és tűnnek el. Ezeket a pillanatnyi jelenségeket korábban csak közvetett hatásaik alapján ismertük — most viszont egy kollaboráció közvetlenül kapcsolta össze őket a megfigyelhető részecskék létrejöttével.

Hogyan keletkezik a semmiből valami?

A részecskegyorsítóban protonokat gyorsítanak majdnem fénysebességre, és ütköztetik őket egymással. Ezek az ütközések robbanásszerű energiafelszabadulást hoznak létre, ami elegendő ahhoz, hogy a vákuumban felbukkanó virtuális részecskepárok energiát kapjanak, és valódi, mérhető részecskékké váljanak. A STAR nevű detektorral több millió proton–proton ütközést elemeztek. Különösen a lambda hiperonnak nevezett részecskéket és az antitest párjaikat (antilambda) vizsgálták — ezek olyan rövid életű részecskék, amelyeknek van egy kvantumjellemzőjük: spinjük, egy belső „forgásirányuk”).

A kvantum ujjlenyomat: spin-igazságvizsgálat

A virtuális kvark–antikvark párok, amelyek a vákuumban felbukkannak, mindig együtt, entangláltan, azaz spin szerint összehangoltan léteznek. Ha az ütközés során ezek a párok valós részecskékké alakulnak, akkor nyomukban a keletkező lambdák és antilambdák spinjeinek is össze kell hangolódniuk — mint kvantum-ikrek. És éppen ezt találták meg: amikor lambdák és antilambdák közel keletkeznek egymáshoz, a spinjeik 100%-ban összehangoltak — olyan precízen, ahogy az virtuális pár eredetileg “forgott” a vákuumban.

Ez meglepő, hiszen a legtöbb más részecskének véletlenszerű spinje van az ilyen ütközésekben — csak a vákuumból „átmentett” kvantum-információ ragadt meg ebben az esetben.

Miért nagy felfedezés ez?

Ez a megfigyelés első alkalommal kötött össze közvetlenül egy kísérleti jelet a kvantumvákumból származó állapotokkal — vagyis a látszólag „semmiből” való valódi anyaggá alakulással. Korábban tudtuk, hogy a vákuum tele van ingadozásokkal — most viszont először tanúi lettünk, hogy ezek az ingadozások miként öltenek testet valódi részecskékben, és sajátos kvantum-jellemzőik továbböröklődnek. Ez nemcsak a vákuum fizikai megértésének soron következő lépése, hanem egy ablak is a kvantum és klasszikus világ közötti átmenet megértésébe — hogyan lesz a kvantum „szellemtörténetből” tényleges matéria. A megfigyelést a vezető nemzetközi STAR Collaboration publikálta a Nature folyóiratban – ami önmagában is ritka elismerés.

Ez az eredmény még nem ad választ az Univerzum legnagyobb kérdéseire — például arra, miért van sokkal több anyag mint antianyag az univerzumban –, de új kísérleti eszközöket ad a fizikusok kezébe ezen kérdések vizsgálatához.

Források: Scientific American) (phys.org) (bnl.gov) (connectsci.au) Hashem-al Ghali Facebook, (Wikipedia)

A cikk az MI segítségével készült

A Semmiből valami: érzékelték a kvantumvákumból származó anyagot bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Forrás: faz.de Évek óta azt halljuk: mikroműanyagot eszünk, iszunk, lélegzünk, és már nemcsak a tengeri halakban, hanem vérünkben, agyunkban, heréinkben és a méhlepényben is ott van. A kép apokaliptikus volt, a címek kattintásra készen álltak, a következtetés pedig egyszerűnek tűnt: a modern ember belülről is műanyaggá válik. Most azonban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung egy kényelmetlenebb kérdést tesz fel: mi van, ha mindez túl gyors következtetés volt?

Nem tévedés, hanem hiányos tájékoztatás

A bécsi egyetem professzora, Lea Ann Dailey szerint nem arról van szó, hogy a kutatók tévedtek, hanem arról, hogy a bizonytalanságot nem mondták el elég hangosan. A mikroműanyag-kutatás fiatal, az analitikai módszerek kiforratlanok, a mérések érzékenyek – és közben egy érzelmileg túlfűtött társadalmi vita várta az eredményeket.A tudomány tette a dolgát: mért, talált, publikált. Csak épp nem tette hozzá eléggé: „ez még kísérleti fázis, pilot tanulmány”. A közvélemény viszont nem pilot tanulmányokat olvas, hanem címeket. És a címek már készen szállították a félelmet.

A mikroműanyag legnagyobb trükkje: mindenhol ott van

A kutatók legnagyobb ellensége maga a műanyag. Ott van a levegőben, a laborasztalon, a pipettában, a mintatartóban, sőt még abban a zacskóban is, amelyben a szervmintát tárolják. Így amikor mikroműanyagot találnak egy szövetben, a legnehezebb kérdés nem az, hogy mit mértek, hanem az, hogy mikor került oda. A „heilbronni fantom” legendás esete – amikor éveken át egy nem létező sorozatgyilkos DNS-ét követték, amely valójában egy gyárban dolgozó nőé volt – ma már tankönyvi példa. És pontosan ugyanez a veszély leselkedik a mikroműanyag – kutatásra is: kontamináció, amit ténynek hiszünk.

A test nem tengervíz

A gond ott válik igazán komollyá, hogy az emberi szövet nem egy pohár víz. Zsírokból, fehérjékből, sejtekből áll, amelyek a mérés során úgy viselkedhetnek, mintha műanyagok lennének. A tömegspektrométer nem kérdezi meg: zsír vagy polietilén? Csak jelet lát. Ezért fordulhat elő az a kínos lehetőség, hogy a nagy vihart kavart „mikroműanyag az agyban” eredmények valójában az agy zsírtartalmát mérték újra. Ha így van, akkor ez módszertani tanulság.

Akkor megnyugodhatunk?

Nem. De pánikra sincs ok. Biztosnak tűnik, hogy:

• nyelünk mikroműanyagot,
• kis része át is juthat a szervezeten,
• de hogy mekkora mennyiség épül be a szövetekbe,
• és hogy ez konkrét betegségeket okoz-e, arra ma még nincs megbízható válasz.

Ez a bizonytalanság nem a tudomány kudarca. Ez a tudomány őszinte állapota.

A valódi veszély: amikor a félelem megelőzi a tudást

A mikroműanyag sztori figyelmeztetés is. Nem arra, hogy „nem kell komolyan venni”, hanem arra, hogy a tudományos eredmények értelmezése legalább olyan fontos, mint maga a mérés. Ha túl korán kiáltunk katasztrófát, elveszítjük a hitelességet, elbizonytalanítjuk a közvéleményt, és végül akkor nem figyelnek ránk, amikor már tényleg kellene. A legrosszabb forgatókönyv nem az, hogy kiderül: kevesebb mikroműanyag van bennünk, mint hittük. hanem az, hogy a valódi környezeti és egészségügyi veszélyek zajában már senki sem tud különbséget tenni mérés, feltételezés és riogatás között.

A Mikroműanyag mindenhol – vagy mégsem? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az egyik legfigyelemreméltóbb fejlesztés nagy intenzitású ultrahangos hanghullámokat használ arra, hogy a levegőben láthatatlan „útvonalakat” hozzon létre, amelyek mentén az elektromos szikrák irányított módon haladhatnak. Bár ez az úgynevezett „akusztikus vezeték” technológia jelenleg még kísérleti fázisban van, a jövőben lehetővé teheti az érintkezésmentes elektromos csatlakozásokat és az olyan intelligens interfészeket, amelyek teljesen csatlakozók és hagyományos kábelezés nélkül működnek.

A hang által irányított energiaátvitel mellett a finn innováció a fényt és a rádiófrekvenciákat is kihasználja az összetett energiaellátási problémák megoldására. A magánszektor „power-by-light” rendszereket fejleszt, amelyek nagy teljesítményű lézerekkel továbbítanak elektromos energiát távoli vevőkhöz, miközben kritikus galvanikus leválasztást biztosítanak olyan veszélyes környezetekben, mint az atomerőművek vagy a nagyfeszültségű állomások.

Ezzel párhuzamosan a rádiófrekvenciás energia-begyűjtés terén elért eredmények a környezetben jelen lévő hullámokat a „Wi-Fi az energiához” elvének megfelelően hasznosítják, ami akár több millió eldobható elem kiváltását is lehetővé teheti az alacsony fogyasztású IoT-érzékelőkben. E technológiák együttesen egy rugalmasabb, kábelmentes infrastruktúra felé mutatnak utat a globális ipar számára.

Forrás: University of Helsinki. Wireless Electricity Transmission: Breakthroughs in Acoustic and Laser-Based Power. University of Helsinki News.

A Vezeték nélküli energiaforradalom bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„Ez az élet alapvető koordinációs központja: fenntartja a vérkeringést, a légzést és mindazt, ami életben tart minket” – magyarázza Marcello Ienca. A Müncheni Műszaki Egyetem mesterséges intelligencia- és idegtudományi etikaprofesszora szerint azonban ennél sokkal többről van szó: „Az érzelmek, a kötődés, a gondolatok, az emlékek, a hiedelmeink – mindaz, amit mi és a jogrendszerünk emberinek tekint, és amire a személyes identitásunk épül – mind az agyban dolgozódik fel.”

Virginia Mahieu, a Centre for Future Generations agytechnológiai igazgatója egyetért: „Számomra az agy az, ami minket azzá tesz, akik vagyunk.” Éppen ezért most van itt az ideje annak, hogy beszéljünk belső irányítóközpontunk védelméről. A neurotechnológiák elárasztották a piacot – különösen az elmúlt tíz évben –, kormányoktól a Big Tech cégekig óriási befektetések hajtják őket.

Ezek a technológiák képesek ingerelni vagy leolvasni az idegrendszer információit. Orvosi szempontból hatalmas a nyereség: már most segíthetnek a mozgás és a beszéd helyreállításában, hamarosan pedig akár a látás visszaadásában is. Óriási potenciál rejlik bennük a neurológiai és mentális zavarokkal élők számára.

Ienca és Mahieu is üdvözli ezt az előrelépést. „Sőt, azt mondanám, erkölcsi kötelességünk fejleszteni a neurotechnológiát a tudományban és az orvoslásban” – mondta Ienca. Ugyanakkor mindketten nyugtalanok az etikai kérdések miatt, különösen az egészségügyön kívüli alkalmazások esetében. A fogyasztói neurotechnológiai eszközök jogi szürkezónában robbannak be a piacra, és ma már a neurotech piac mintegy 60%-át teszik ki.

„Ha olyan technológiákat fejlesztünk, amelyek hozzáférést biztosítanak az emberi agyhoz és hatást gyakorolnak rá, akkor az ember legbelső lényegéhez férünk hozzá” – mondta Ienca, hangsúlyozva, hogy az agy védelme alapvető emberi jogi kérdés. Erre még visszatérünk.

Amennyire csak lehet: érzékeny adatok

Sokan már most is követjük a lépésszámunkat, pulzusunkat vagy alvásunkat olyan viselhető eszközökkel, mint a Fitbit vagy az Apple Watch. Az utóbbi években ehhez csatlakoztak a „wellness” címkével árult neurotechnológiai viselhető eszközök is.

Gondoljunk alvást javító fejpántokra vagy olyan fejhallgatókra, amelyek állítólag mérik a koncentrációnkat. Ezek nem invazív módon rögzítik az agyi aktivitást – vagyis nincs szükség műtéti beavatkozásra. Ez gyakran elektroenkefalográfiával (EEG) történik, amely a fejre helyezett kis szenzorokkal érzékeli az agy elektromos jeleit. Ezeket egy agy–számítógép interfész (BCI) értelmezi, közvetlen kapcsolatot teremtve az agy és a külső eszköz között.

A potenciális előnyök óriásiak – de a kockázatok is, néha egészen disztópikus irányba csúszva. Az egyik fő etikai aggály az adatvédelem. „Az idegi adatok rendkívül prediktívek, információban gazdagok: képesek jelezni jelenlegi és jövőbeli egészségi állapotot, pszichológiai hajlamokat, szándékokat, preferenciákat – mindent, amit fel lehet használni az ember ellen vagy a viselkedése és hiedelmei befolyásolására” – mondta Ienca.

„Óriási a manipuláció és az ártalom kockázata” – figyelmeztetett, különösen a tudományos és orvosi szférán kívül. „Az idegi adat nyilvánvalóan az egyik legérzékenyebb adat, amit csak előállíthatunk” – tette hozzá Mahieu. És a veszély nemcsak a nyers adatokban rejlik: az abból levont következtetések is extrém módon kiszolgáltatottá tehetik a felhasználókat, ha az adatokat visszaélésre vagy az eredeti kontextuson túl használják fel.

Beleegyezés az ismeretlenbe

A cikk írása közben azon kaptam magam, hogy eljátszom a gondolattal: egy koncentrációt segítő fejhallgató nem is hangzik rosszul. EEG-t és MI-t használ, méri a fókuszszintet, az adatokat egy alkalmazásba küldi, ami segít finomhangolni a szokásaimat és a munkarutint.

Mint sokan mások, én is gyakran elfelejtek szünetet tartani, halogatok, és már átéltem a kiégést. Talán mindenkinek jól jönne.

De várjunk csak: mi van akkor, ha a főnököd a termelékenység növelése érdekében kötelezővé teszi az ilyen eszköz viselését?

„Ez már beleegyezési kérdés” – mondta Mahieu. „Ha a munkáltatód előírja, hogy viseld ezt az eszközt, valóban mondhatsz nemet? Ha büntetés jár érte vagy elesel egy előléptetéstől, akkor hatalmi egyensúlytalanság alakul ki, ami nagyon megnehezíti a valódi beleegyezést.”

Ienca szintén aggódik a munkahelyi neurotechnológia miatt, utalva arra, hogy Kínában már most is használják egyes munkahelyeken a dolgozók megfigyelésére, koncentrációjuk fokozására vagy a termelési tempó szabályozására. „Ez újfajta kényszerhez és diszkriminációhoz vezethet” – mondta, megjegyezve, hogy a munkáltatók olyan idegi adatok alapján hozhatnak döntéseket, amelyek egy jövőbeli neurológiai vagy pszichiátriai betegség kockázatát mutatják.

De még munkahelyi nyomás nélkül is bonyolult a beleegyezés.
„Nagyon nehéz beleegyezni valamibe, amikor mi magunk sem tudjuk pontosan, mibe egyezünk bele” – mondta Mahieu, hangsúlyozva, hogy a beleegyezés jelentős része tudattalan folyamatokra vonatkozik.

A legtöbben – magamat is beleértve – már most is beleegyezünk az ismeretlenbe, amikor például egy app telepítésekor végiggörgetjük az ÁSZF-et és rákattintunk az „elfogadom” gombra. A neurotechnológiával ez egy teljesen új dimenziót kap.

Ezek az eszközök gyakran több száz euróba kerülnek, néha bőven ezer fölé mennek. Ha már ennyit kifizettél, még valószínűbb, hogy gondolkodás nélkül rányomsz az „elfogadom”-ra, csak hogy rendesen működjön.

Különösen igaz ez akkor, ha az eszköz működéséhez biometrikus adatok gyűjtésére és feldolgozására van szükség.
„Nyilvánvalóan beleegyezel, de valóban tudod, mibe?” – tette fel a kérdést Mahieu.

A Neurorights Foundation 2024-es tanulmánya szerint a fogyasztói neurotech cégek gyakran nem tájékoztatják megfelelően a felhasználókat, és az adatok megosztása, értékesítése bevett gyakorlat. De még anonimizálás esetén is fennáll az újraazonosítás veszélye: „Olyan ez, mint egy ujjlenyomat” – mondta Mahieu.

Ideiglenes szuperemberek

További probléma a félrevezető állítások sora. Sok fogyasztói neurotechnológiai termék orvosilag megalapozottnak tűnik, anélkül hogy ezt bizonyítékok támasztanák alá.

„Úgy fogalmaznak, hogy elkerüljék az egyértelmű orvosi állítást. Utalnak betegségekre, például ADHD-ra – ez nagy sláger –, vagy azt mondják, hogy segítenek a tüneteken, ami nem ugyanaz, mint kezelni azokat” – magyarázta Mahieu.

A fogyasztók számára szinte lehetetlen megkülönböztetni a valódi tudományt a marketinghájptól. A legrosszabb reklámok között Mahieu olyan MI-generált hirdetéseket is látott, ahol egy fehér köpenyes figura áll egy anatómiai ábra előtt.

És ott van még az „emberi képességfokozás”: neurotechnológia használata arra, hogy „a normálisnak tekintett szint fölé emeljük az emberi képességeket”. Bár ez még nem jelent meg a piacon, már most aggályokat vet fel – például doppingként vagy jobb jegyek elérésére használva.

„Az emberek mindig is a jobb teljesítményre törekedtek” – mondta Mahieu –, „de amikor drága technológia kezd intelligenciát ‘turbózni’, teljesen új etikai kérdések merülnek fel.”

Mind Mahieu, mind Ienca említi a katonai felhasználást is. Egyfelől a neurotechnológia segíthet a katonák kezelésében és rehabilitációjában. Másfelől azonban disztópikus irányt vehet: tömeges megfigyeléshez, kognitív hadviseléshez, kihallgatáshoz vagy hazugságvizsgálathoz használhatják, alapvető jogokat sértve.

Az emberi képességfokozás és az „ember–gép integráció” a hadsereg számára is vonzó – ezt az ENSZ Leszerelési Kutatóintézetének (UNIDIR) jelentése is megemlíti. A cél: a katonák kognitív és fizikai teljesítményének növelése, valamint az ember és a katonai technológiai rendszerek integrálása, hogy lépést tudjanak tartani a modern hadszínterek egyre komplexebb követelményeivel – különösen az MI térnyerésével.

A jog a saját elménkhez

a és a pszichológiai folytonosság joga.

„Ez azon az felismerésen alapul, hogy az emberi agy és elme védelme alapvető, és előfeltétele minden más jog és szabadság védelmének. Ha elveszítjük a szabad gondolkodás képességét és jogát, akkor minden más szabadságot is elveszítünk” – mondta, megemlítve a véleménynyilvánítás, az egyesülés és a sajtó szabadságát.

A jelenlegi emberi jogi keretek érintik a „mentális integritást” (EU Alapjogi Charta) és a „gondolatszabadságot” (ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata). Ez utóbbit történetileg főként vallásszabadsággal összefüggésben alkalmazták.

„Ez fontos, de nem magára a gondolatra vonatkozik, hanem annak külső megnyilvánulására” – mondta Ienca.
„Ami hiányzik, az a gondolatszabadság védelme neurobiológiai szinten: nemcsak az, hogyan jelennek meg a gondolatok a társadalomban, hanem az is, hogyan védjük meg őket az agyunkon belül.”

Előrelépés történt 2025 novemberében, amikor az UNESCO elfogadta első globális neurotechnológiai etikai standardját. Ienca a 24 szakértő egyike volt, akik a szöveget kidolgozták. Örül az eredménynek, de hangsúlyozza: szükség van kötelező jogi szabályozásra és felelős iparági innovációra.

Tudományos trükközés

Egyelőre fogyasztóként nehéz eligazodni a neurotech világában. „Végső soron politikai változásokra van szükség, mert nem a fogyasztónak kellene viselnie a felelősséget” – mondta Mahieu.

Ennek ellenére van néhány tanácsa azoknak, akik neurotechnológiai eszköz vásárlásán gondolkodnak. Először is: ne dőlj be a marketingnek. „Nincs olyan kapcsoló az agyban, ami minden problémádat megoldja. Ez egy szó szerinti idézet, amit techcégektől hallottam.”

Ha mentális egészségi problémákkal küzdesz, továbbra is az orvos a legjobb opció – ha elérhető.

Ha mégis eszközt vásárolnál, alaposan nézd meg a cég honlapján a tudományos bizonyítékokat. Néhány terméket valóban lektorált tanulmányok és klinikai vizsgálatok támasztanak alá – sokat viszont nem.

„Gyakori trükk, hogy rengeteg tanulmányt mutatnak, de azok nem magáról az eszközről szólnak, hanem az általános technológiáról” – mondta Mahieu. Ez azt jelenti, hogy meg kell nézni: a tanulmány konkrétan említi-e azt a terméket, amit megvennél. Ez ijesztően nehéz feladat. Egy módszer a Ctrl+F használata az eszköz nevére, de még így is bonyolult lehet értelmezni az eredményeket.

Ez különösen igaz a bolygóideg-stimuláció esetében. Maga a technológia jól megalapozott, de a legtöbb kutatás beültetett orvosi eszközökkel történik, nem pedig bőrön viselhető fogyasztói termékekkel.

Ezért Mahieu és a Centre for Future Generations szakértői egy uniós szintű szabályozási keretet sürgetnek a fogyasztói neurotechnológia számára: piaci felügyeletet, egységes belépési pontot, szigorúbb marketing-szabályokat és átlátható adatvédelmi iránymutatást. Addig azonban nagyrészt rajtad múlik, hogy megvédd a gondolataidat, az elmédet és az identitásodat – vagyis lényegében önmagadat.

A Amalie Holmgaard Mersh: Szerencsejáték az agyunkkal bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.