A piac pezsgését jól mutatja, hogy az idei évközi időszakra már eddig 40 tarifamódosítást hirdetett meg az érintett 15 biztosító. A legnagyobb mértékben ezúttal a középkategóriás (76–150 kW teljesítményű) autók díja drágult.

(Forrás: netrisk.hu/kgfb-index.html)
Az év elején még a 2014-i évkezdethez hasonló szinten állt a személyautók kgfb-átlagdíját mutató index, azonban az idei díjgörbe eddig teljesen eltérő pályát mutat a tavalyitól: tavaly január-februárban végig a 20–21 ezer forint közötti sávban maradt a mutató, február második felére már a 25 ezres szintet is sikerült áttörnie.
„A díjak emelkedése elkerülhetetlennek látszik. Az alacsony üzemanyagár miatt az eddiginél többen és többet használják az autójukat, így a károkkal kapcsolatos költségek is emelkednek. Mivel nálunk az egyik legalacsonyabb átlagdíj a földrészen, aannyiból ez a költségnövekedés már nem gazdálkodható ki – mutat rá a díjemelés egyik meghatározó okáraSebestyén László, az online biztosításközvetítésben piacvezető Netrisk.hu vezérigazgatója. – A múlt évek során drasztikusan csökkent díjak korrekciója tehát törvényszerű, és várakozásunk szerint a növekedési tendencia (ha az előző két hónapban mutatott ütemben nem is) várhatóan az év egészében fennmarad. A továbbra is jelen lévő erős piaci verseny ezt a mozgást legfeljebb tompítani tudja majd.”
A Netrisk.hu adatai szerint továbbra is a kárt nem okozó módon vezető autósok számíthatnak a legkisebb mértékű emelésre, a díjak leginkább a gyengébb bónuszkategóriákban lódultak meg. Új irányzat azonban, hogy ezúttal a középkategóriás (76–150 kW közötti teljesítményű) ágazatban volt észlelhető a legnagyobb díjnövekedés: a B10 kategóriájú autók tarifái átlagosan 23,1 százalékkal, az A0 kategóriás személygépkocsik kgfb-díjai 41,1 százalékkal emelkedtek alig több mint másfél hónap alatt.
A szokatlanul élénk piaci folyamatokat jól jellemzi, hogy a biztosítók igyekeznek követni áraikkal a változásokat: január óta 40 díjmódosítást hirdetett meg az érintett 15 biztosító.
„Az erőteljes díjnövekedés ismét fokozottan ráirányítja a figyelmet a díj-összehasonlítás fontosságára év közben is – hangsúlyozza a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Immár az autósok több mint fele tartozik az érintettek körébe: csak tavaly újautó-vásárlások, illetve használt autók behozatala vagy belföldi megvásárlása nyomán közel 700 ezer személyautó-tulajdonosváltás történt.”

