Százhúsz országban tett látogatásának élményeiből született ez a kis gyűjtemény, amelyben helyet kapnak vulkánok, építészeti csodák, történelemórák és forró éjszakák is.
A nyolcadik évtizedéban járó grafikus a felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte az építész karon, ahonnan két fontos dolgot is magával vitt és megőrzött: az építész látásmódját és Makovecz Imre barátságát. Az 1956 forró napjaiban Nyugat-Németországba menekült, és le is telepedett. Grafikusként végzett, Berlinben és Rómában tanult, majd Bonnban elvégezte a pedagógiát is. A tanári munka mellett pantomim-művészként is dolgozott, amire többször úgy utal a beszámolója közben, mint a letisztultság művészetére.
Ez egyébként rajzainak is ismertetőjegye. Fekete-fehér, egyszerű vonalakkal dolgozik, tökéletesen harmonikus arányokkal.
A könyvből ínyencségek között is szemezgethet az olvasó, kóstolót pedig a könyvbemutató perceiben kaphatott. A vendég szerző pedig sok-sok kérdést. A válaszokból kiderült, hogy nyolcévesen a bátyjával együtt Münchenben volt, amikor bevonultak Bajorországba a felszabadító amerikai csapatok. Meg azt is, hogy ma 29 olyan ország van a világon, amelybe terror- vagy egyéb veszély miatt nem célszerű jegyet váltani, mi több, be sem lehet jutni. Dámosy a 29-ből húszban mégis járt már. És az is kiderült, hogy Malajzia fővárosát, Kuala Lumpurt magyarul Sárospataknak mondanák.
A jóízű beszélgetés közben a hallgatóság megtudta, hogy Dámosy egyik (szabad)verséből kimaradt egy sor, így jelent is meg. A költeményt – ugyancsak ízelítőként, elvégre a vendéglátó-ipari múzeum a rendezvény házigazdája – most teljes terjedelmében közre adjuk. Címe: Emberi Sorsvonal. Íme:
„Egyéves korában sokszor fáj a hasa.
Tízéves korában szeretne nagy lenni.
Húsz éves korában meg akarja váltani a világot.
Harmincévesen véget akar vetni életének.
Negyvenévesen rájön, nem is baj, hogy ezt nem tette meg.
Ötvenéves korában már sejti, nem fogja a világot megváltani.
Hatvanévesen ráeszmél, van itt még valami más is.
Hetven éves korában még egyszer szerelmes lesz.
Nyolcvanéves korában minden nap egy ajándék.
Kilencvenévesen a sok ajándékkal már nem tud mit kezdeni.
Századik születésnapján a mennyből röhögi ki örököseit.
Pedig húszévesen nemzeti hőssé válhatott volna, csakhogy akkor nem lőtték agyon.”
Dámosy saját szavaival: „Könyvem címe lehetne „Nyolcvan év alatt a Föld körül” is, hosszú életem útjairól számolok itt be. Két német nyelvű útikönyvemből és az utóbbi tíz év meg nem jelent kézirataiból ollóztam ki és fordítottam magyarra legjobb tudásom szerint ezeket a történeteket – germanizmusomért és pesties stílusomért éppen ezért elnézést kérek. Történeteim kimazsolázott kivonatok, egyéni megfigyelések, sokszor talán szemtelenek is, ezért is a cím: «Úton – Útszélen». A legmeredekebb részleteket eleve kihagytam annak tudatában, hogy a toleranciaküszöb magassága Európán belül is változó. Olyan kalandjaimról is írok, amelyeknek tanulságai a mai fiatal magyar utazó honfitársaimnak jó tanácsul is szolgálhatnak. Sok benne az egyéni vélemény, nem kötelező átvenni őket. Azt viszont az olvasó hamar megállapíthatja, hogy a könyv tartalmának zöme nem útszéli. Írott szövegemet rajzolt naplórészletek egészítik ki. Befejezésül: csak az igazat írtam, mert már gyerekkoromban megtanultam, hogy a hazugság bűn.”
