Nem könnyű teljesíteni a feltételeket, de érdemes megfelelni a kemény követelményeknek, mert az MKB Bank ösztöndíjának segítségével, s persze a szülők-nevelők támogatásával magasabb iskolai végzettséget érhetnek el az arra érdemes fiatalok. Erről beszélt a mai ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyben az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke is. A politikus hangsúlyozta: az ösztöndíjnak köszönhetően a tehetséges gyerekek anyagi biztonságban bontakoztathatják ki a bennük rejlő képességeket.

A friss ösztöndíjasok.

Tanévenként száz, kiemelkedő adottságú, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalt és gyereket támogat az MKB Bank. Hogy mennyire elkel a segítség, jelzi a következő adat: a mostani tanévben megüresedett 19 helyre csaknem kétszáz érvényes pályázat érkezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz. Az ösztöndíjprogram mindamellett igencsak sikeres: 2014-ben húszra nőtt azok száma, akik így szereztek felsőfokú képesítést vagy szakmát.

Az „MKB ösztöndíjasainak klubjában egyaránt találhatunk közgazdászokat, mérnököket, orvosokat, és akad közöttük régész, informatikus és táncművész is. Sebők András, a bank elnök-vezérigazgatója kiemelte: a programba sem bejutni, sem bent maradni nem könnyű. A pénzintézet azt a feltételt szabta, hogy a (legalább harmadik osztályos) tanuló tanulmányi átlaga legyen 4,5 fölötti, és a család egy személyre jutó havi jövedelme ne haladja meg a 46 ezer forintot. Ha a diák jól teljesít, akár az egyetemi-főiskolai diploma megszerzéséig számíthat az ösztöndíjra. A kilencvenes évek végén még csak húszan részesültek ösztöndíjban, majd számuk elérte a jelenlegi százat. Az ösztöndíjasok egyenként és havonta 16 ezer forint támogatásban részesülnek. Ha valaki nem teljesíti a 4,5-ös tanulmányi átlagot, először csupán figyelmeztetésben részesül, ám a másodszori rosszabb bizonyítvány esetén már kiesik a programból.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az MKB Bank együttműködése nem korlátozódik erre az ösztöndíj-programra, hanem közösen rendezi meg a gyermekek számára a karácsonyi gálaműsort. A hagyományos eseményre több mint ezer, nehéz anyagi körülmények között élő kiskorút hívnak meg a fővárosi Operaházba, a Diótörő mesebalettre.

Az MKB Bank karitatív tevékenysége egyébként nem korlátozódik a gyermekek támogatására. A pénzintézet 2005 óta szponzorálja a magyar férfi kézilabda-bajnokság első osztályában szereplő MKB-MVM Veszprém KC csapatát, illetve 1996 óta a kajak-kenu szövetséget is.

A karácsonyi gyermekgálát az idén december 21-én, vasárnap délelőtt rendezik meg a Magyar Állami Operaházban. A budapesti Andrássy úti dalszínházba rossz körülmények között élő 1200 gyermeket hívnak meg vidékről és a fővárosból egyaránt. Az előadással, az ajándékokkal és a harapnivalóval a bank szebbé, gazdagabbá és felejthetetlenné igyekszik tenni számukra a karácsonyt.