Most, hogy a Magyar Állami Operaház is bemutatta a Don Quijote-t, alkalom nyílt arra, hogy a balettet szerető közönség lubickolhasson a klasszikus orosz balett műélvezetében.
Ludwig Minkus zenéjére Marius Petipa koreográfiájával 1869-ben mutatta be a balettet a moszkvai Bolsoj Színház, később a szentpétervári Cári Balett az átdolgozott változatát. A ma is táncolt változatok az Alekszandr Gorszkij-féle módosításokat veszik alapul.
Mindebből a nézők pezsgő zenére, mediterrán, napfényes, könnyed históriát látnak, amelyben megjelenik Don Quijote is vitathatatlan méltóságával. De főképp a derűs, spanyol hangulatot, szerelmi játékokat, kacérkodást, hódítást és lendületes táncokat élvezheti.
A habkönnyű történet csak alkalom a bravúros táncokhoz, amelynek a csúcsán most is a nagy kettős szárnyal. Most jól. Vagy lehet mondani változóan jól. A Kitrit táncoló Radinya Dace, aki a Lett Nemzeti Balettől érkezett 1998-ban a Magyar Állami Operaházba, nagyon jó, már-már fergeteges. Majoros Balázs, Basil borbélyt, a vőlegényt táncoló fiatalember jó. Még távol van a fergetegestől. De a közönség így is méltányolta. Nála szárnyalóbbnak látszott a fiatal szolgát táncoló Szegő András.
Az Operaház vasárnap délelőtt is játssza a Don Quijote-t. Telt házzal, fiatalokkal, gyerekekkel. Így egy új generáció is megszeretheti a balettet, és kaphat olyan élményt, emlékeket, mint amilyenek a mai felnőttek őriznek a hajdani nagy balettelőadásokról.
