A múlt évtizedek változatos történelmének szinte minden fontos kelet-európai és magyarországi vezetője felbukkan a memoárban, s a feljegyzések az intimitásokról is árulkodnak. A rendszerváltás előtt szinte semmit sem tudtunk a hajdani szocialista országok vezetői találkozóinak valóságos légköréről, a párt-klisék mögé rejtett résztvevők személyes viselkedéséről, stílusáról. Ebben a könyvben képet kapunk erről is.

Előkerülnek nem várt momentumok is: az utóbbi 20-30 év politikai vezetőinek, a tv- és sajtóhírek főszereplőinek zártkörű társaságban megnyilvánuló viselkedésformái, kapcsolattartási gesztusai. A szerző élvezetes stílusának köszönhetően néhány tőmondattal, kilépéssel a szigorú etikettből máris előttünk áll az ember, akit csak szónoklatokból, közéleti megnyilvánulásokból ismertünk. A felvázolt kép Janus-arcú: gyökeresen más személyt látunk a nyilvánosság előtt, és mást a protokollt elhagyó egyéniség modora vagy éppen modortalansága szerint.

Naplót kap kézbe az olvasó, a mindennapok részletes mozaikjait. Ezért szinte napról napra követhetjük a volt varsói – egyben a fehér-oroszországi Minszkben is akkreditált – nagykövet programját. Látszólag rutinszerűen peregnek az események, és úgy tűnik föl, az államközi forgatókönyvek rendezte körforgásban minden változatlan, ám mégis van egy alaptéma, amely folyamatosan ott lüktet: annak az izgalma, hogy miképp látnak bennünket, magyarokat más nemzetek vezetői, művészei, irodalmárai és politikai ügyeskedői is. Ez megunhatatlan.

Ormos Mária akadémikus, történész professzor írja a könyv bevezetőjében: „Mennyiben szubjektív mégis ez az írás? Abban, hogy Hárs Gábor egyetlen ponton és egyetlen szereplő esetében sem rejti véka alá saját véleményét. A jegyzetekhez, dokumentumokhoz gyakran tartoznak értelmezések, és a partnereket szerzőnk mindig jellemzi saját szemszögéből. E beállítások nem párthoz vagy intézményhez igazodnak, nem aszerint osztódnak, hogy ki hová, mely áramlathoz vagy intézményhez tartozik (tartozott), hanem egyéni érdemek, érdemnek tekintett emberi tulajdonságok szerint keletkeznek. E véleményekkel valaki egyetérthet, de vitathatja is. Lehet azonos nézeten, de akár az ellenkezőjén is. A dolgozat nagy érdeme azonban, hogy az egykori szöveg (feljegyzés, irat, közlemény stb.) jól elkülönül a véleménytől, és így a munka meghatározó, legnagyobb részének ismeretanyaga még annak az olvasónak is a kezében marad, aki a kommentárokat tekintve – mondjuk – semmiben sem ért egyet Hárs Gáborral.

Kezdő történészeinket, és mindenkit, aki többet szeretne tudni a magyar és a Magyarországhoz közeli államok helyzetéről, közéletéről, biztatok, hogy bátran lapozza ezt az adatokban bővelkedő, színes, és humorban is gazdag olvasnivalót.”

Részlet a könyvből: „Másnap reggel gyönyörű napsütéses havas idő van, már korán ott lebzselek a „lengyel” villa előcsarnokában, hátha akad valami teendőm. Nem kell sokat várnom. A lépcsőn maga Gomułka jelenik meg, körülnéz, majd odalép hozzám. Kérdi, Brezsnyev elvtárs megérkezett-e. Igen, válaszolom. Akkor menjünk oda hozzá – így Gomułka. Nincs még nagy tapasztalatom, de rosszat sejtek. Bizonyára azt gondolja, hogy én is a lengyel delegációhoz tartozom, talán még a fizimiskámra is emlékszik az előző esti reptéri «incidens» miatt. De nincs mit tenni, el kell vele indulnom ki a házból, előre a havas ösvényen a szovjet delegáció villája felé. Annyit még meg tudok tenni, hogy odaszólok az egyik kormányőrnek, riasszák a lengyel küldöttséget, valaki rohanjon utánunk, nehogy már nekem kelljen tolmácsolni a lengyel–szovjet «csúcstalálkozón».

Szerencsére jó pár száz métert meg kell tennünk, így van rá esély, hogy időben leváltanak. Már feltűnik a szovjet villa, amikor ijedten konstatálom, hogy nagy csapat élén éppen felénk közelít a szovjet pártvezér. Mögöttünk sehol senki, ott szaporázzuk kettesben Gomułkával. Brezsnyev is észreveszi lengyel kollégája közeledtét, néhány másodperc, s már össze is ölelkeznek, ahogy az szerető elvtársak között szokás. Riadtan nézem a jelenetet, majd még jobban megrémülök, amikor Brezsnyev rám néz, s barátságosan kezet nyújt (szerencsére velem nem akar csókot váltani). Már el is hangzik az első mondat, amikor lihegve megjelenik mögöttem a lengyel tolmács. Nekem meg nincs más választásom, gyorsan behátrálok a legközelebbi havas bokorba.

Így lehettem «résztvevője» az utolsó Brezsnyev–Gomułka-találkozónak. (Pár hét múlva a lengyel tengermelléken kitört a munkásfelkelés, amely elsöpörte 56 hősét, a reformerből az évek során kemény dogmatikussá vált Gomułkát.)”

A két kötetből álló naplót a Publio adta ki elektronikus és nyomtatott változatban is.

Hárs Gábor: Történelem közelnézetből. A nagykövet naplója. Első kötet: Diplomataélmények: pártfőtitkároktól választott országvezetőkig; második kötet: Varsói évek és végjátéka.