Az ezúttal sikergyanús produkció a Broadway és a West End után a világhírű Trevor Nunn rendezésének átvételével jutott el a pesti Révay utcába, de erről később, lássuk előbb a darab előzményeit!
Ingmar Bergman svéd filmrendező, a filmművészet meghatározó egyénisége 1955-ben azzal szerezte meg első nemzetközi elismerését, hogy az Arany Pálmára jelölt Egy nyári éj mosolya (Sommarnattens leende) című romantikus filmvígjátéka a Cannesi Filmfesztiválon végül is a fura elnevezésű költői humor díját nyerte el. Ez a film lett a témaadó a zenés színjáték létrejöttéhez.
Az amerikai musical pápájaként számon tartott Stephen Joshua Sondheim (*1930), 8 Tony-díj, Oscar-, Grammy- és Pulitzer-díjak tulajdonosa, Leonard Bernstein West Side Storyjának szövegírójaként vált világhírűvé; ma mégis zeneszerzőként tartják igazán számon. Eddig közel kéttucatnyi zenés darabot komponált, köztük 1973-ban mindmáig egyik legnagyobb sikerét, az Egy kis éji zenét (A Little Night Music), amit az imént említett Ingmar Bergman-film hatására írt Hugh Wheeler szövegkönyvével. (Kettejük munkája a gyilkos londoni borbélyról szóló, Sweeney Todd című, ugyancsak nagy sikert aratott horror-musical is.) Az Egy nyári éj mosolyának talán legnagyobb slágere Desirée „Send In the Clowns” című lírai dala, amely a bemutatót követően Barbra Sterisand, Frank Sinatra és Judy Collins repertoárjának is sikerszáma lett.
Érdekes, bár neve nem ismeretlen, de Sondheim a magyarországi színpadokon nem túl sikeres. A Sweeney Todd Nyakfelmetsző címmel horror-operaként 1992-ben megbukott az Erkel Színházban (Miller Lajossal és Koós Jánossal a címszerepben), de az 1999/2000. évadban, Kaposvárott, Ascher Tamás rendezésében bemutatott előadás az Országos Színházi Találkozón és a kritikusok körében is számos díjat szerzett. Az Egy nyári éj mosolya először 1997-ben került a Madách Színházba, Szirtes Tamás rendezésében lényegében sikertelenül ért meg pár előadást, majd a Színművészeti Egyetem musical-osztályával maradt visszhangtalan. Ilyen előzmények után Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója Londonban, a West Enden beleszeretett az ott látottakba, és elhatározta, hogy Trevor Nunn rendezését replika-előadásban elhozzaa magyar közönségnek. Talán nem fölösleges óvatosság, hogy a jelen premiert nyáron megelőzte Keszthelyen egy elő-bemutató, amely ott már sikert aratott. Mielőtt végképp elérkeznénk a Révay utcába, a történet megér még egy kis kitérőt, amely az angol rendezőre vonatkozik.
Sir Trevor Robert Nunn (*1940) angol színházi és filmrendező ugyancsak fényes karriert mondhat magáénak, elvégre a Royal Shakespeare Company és a Királyi Nemzeti Színház művészeti igazgatói székét is elnyerte. Olyan nagy sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Macskák 1981-i ősbemutatója, amelyben – ezt kevesebben tudják – egyetlen dalnak a szövegét nem T. S. Elliot, hanem Trevor Nunn jegyzi, és ez Grizabella híres Midnight (Memory) dala. És ő vitte színre a Starlight Express és Sunset Boulevard című Webber-darabokat, az ő rendezése a Nyomorultak 1985-i bemutatója, és számos más világsiker. A Trevor Nunn által rendezett A Little Night Music produkciót 2008 őszén mutatták be az off-West Enden, a Menier Chocolate Factory színpadán, Hannah Waddingham és Alexander Hanson főszereplésével, majd 2009-ben átkerült egy nagyobb színházba a West Endre. Az előadás 2009-ben a Broadway-n folytatta a sikerszériát, ahol Desiree szerepében Catherine Zeta-Jones, Madame Armfeldt szerepében pedig az 5-szörös Tony-díjas Angela Lansbury lépett színpadra. Frederiket New Yorkban is Alexander Hanson formálhatta meg. A brit előadásoknál volt Nunn asszisztense az a Tom Littler, aki végül most, a Centrál Színházban mestere nyomán megrendezte a magyarított Egy nyári éj mosolya előadást.
A darab magyar címe tehát visszanyúlik Bergman filmjéhez, amely véleményem szerint is jobban kifejezi a mű lényegét, mint a Mozart Egy kis éji zenéjét eszünkbe juttató angol cím. Ez, és a musical remek szövege a kiváló fordító: Fábri Péter, és az értő dramaturg, Baráthy György érdeme. Ettől függetlenül az egész mű valóban adhat okot különféle asszociációkra, akár Mozartra is, hiszen Az éjszaka csodái – lám, most meg egy Weöres Sándor-vers bukkan fel –, sok mindent felszínre hozhatnak, különösen, ha egy kis Szentivánéji álom is belejátszik a történetbe. De mivel ez nem egy Shakespeare Athénjét, vagy Goldoni nápolyi vérmérsékletét tükröző, napfényes, vérbő, déli komédia, hanem Ibsen és Strindberg bágyadtabb napfényű, aurora borealistól megbűvölt skandináv Szent Iván-éjszaka, a harsány kacaj is mosollyá szelídül, s a jellemek is hűvösebb és visszafogottabb északi udvariassággal sértegetik egymást és vesznek maguknak elégtételt.
Trevor Nunnak még egy felismerése van a darab kapcsán, és ez Csehov. Csehov sokszor nevezi darabjait komédiáknak, a délies farce-okhoz szokott hazai néző pedig ritkán érzi a magyar Csehov-előadások elfojtottabb komikumát, főként, ha azok nincsenek is úgy rendezve. Latinovits Zoltán játszotta el úgy Ványa bácsit, hogy a tragédia mögé fel tudta vinni a jellem komikumát is, ráéreztetve, hogy ezek az emberek egyszerre komiko-tragikusak.
Az Egy nyári éj mosolya szereplői ugyanezt a kettős, csehovi komikus-tragikus jellemet hordozzák: egy adott szituációból ügyetlenkedve próbálnak kitörni, hajszolva a boldogságot, amely karnyújtásnyira ott van előttük, mégis alig-nehezen tudják csak megragadni. Tehát nem a színpadi díszlet nyírfáitól, hanem a közösen hűvös szláv–skandináv vérmérsékletű szituációktól, azok felismerésétől és a hősök tehetetlenkedéseitől lesz csehovi a Sondheim színpada, Nunn felismerésében. A szituációk a három pár lényegében egyetlen éjszaka alatt megtörténő kalandjaival, a nyári éj háromféle mosolyával tartalmilag is három részre tagolhatók: a nők szerelmét szimbolizáló értelmi, érzelmi, vagy ösztön-megnyilvánulásokra, a szerelmesek bolond, magányos, igaz típusaira, és a társadalmi rétegek – nemes, polgár, szolga – közötti szerelmi kalandok minőségére.
Ha műfaji oldalról közelítünk, a nézőt segíti, de meg is zavarja a „musical” megnevezés. Nos, a zenés színháznak ez az angolból vett megjelölése ma már olyan tág a revü-musicaltől az operettes darabokon át a drámai alkotásokig, hogy szinte bármit hozhat a műfaj. Sondheim musicaljének az a dramaturgiai jellegzetessége, hogy az átlagnál jóval több benne a prózai színházi elem, és az átlagnál jóval kevesebb a táncbetét, és az sem revü jellegű. Az ének viszont a szöveg szerves része, hiszen elsősorban a szereplők gondolataiként, belső monológjaiként szólal meg, miközben azok egyedül vannak, vagy éppenséggel valakivel prózában társalognak. Kevés a duett, vagy tercett megszólalás, bár azért ilyenre is van példa a műben. De senki sem állította, hogy Sondheim mindig a járt úton halad, sőt jellemzően, inkább mindig valami szokatlan, meghökkent újjal hozakodik elő.
Az Egy nyári éj mosolya azzal indul, hogy öt „civilruhás” alak, valamiféle különös harmóniájú zümmögő éneklésbe kezd. A színlap szerint ők a Liebeslieder-ek (szerelmi dalnokok?), de mintha egy antik dráma kórusa volnának, a darab folyamán mindenütt jelen vannak, mint házi személyzet, vendégsereg, színpadi átrendezést végző díszletmunkások, és kommentálnak, moralizálnak, nosztalgiáznak, néha a szereplőkkel folytatnak polémiát, épp úgy, mint az ógörög drámákban. Balog Tímea, Bende Zsuzsanna, Csapó József, Nótás György és Megyesi Schwartz Lúcia ötös fogata mindig jelenlévő másodlagos főszereplője a darabnak, zavarba ejtően, de egyre megszokottabb természetességgel. Kiváló, operaénekesi adottsággal különös harmóniákat szolgáltatnak, jól játszanak, egyszerre bevonva a történésekbe, és eltávolítva a nézőt a cselekménytől.
Aztán kerekesszékében megjelenik Madame Armfeldt (Törőcsik Mari) és egy pár nagyon szép, lírai mondattal költői magasságba röpítve indítja el a cselekményt. Az északi nap mosolya kezd felderengeni.
Ami ez után következik, azt bevallom, kissé untam. Ez a fél-háromnegyed órás expozíciós rész, amelyben megismerkedünk hőseink egy részével (túl kell rajta esni), az ember ízlelgeti a nehezen megragadható dallamokat, mintha egy kortárs opera részesei lennénk, furcsa minden, még nem szoktuk meg, szóval mást várnánk egy musicaltől. Vannak benne csúcspontok, mint például a papnak készülő Henrik Egerman csellós szerencsétlenkedései, vagy Madame Armfeldt Liezon-dala, de az egész igazában csak az első felvonás záró jelenetében, az Egy weekend lent, vidéken című dal nyüzsgő forgatagában kezd igazán felforrósodni, hogy aztán a második részben 90 percen át már filmszerűen vigye magával a figyelmet párról párra, eseményről eseményre.
Ki kell térnünk a szereplők egymás közti viszonyaira, amit leginkább egy kereszt alakja szemléltethet. A kereszt függőleges szárának tetején áll, pontosabban kerekesszékében ül a nagymama, Madame Armfieldt. Ő afféle kurtizán volt, gazdag és magas rangú férfiak kitartott szeretője, akik révén meglehetős nagy vagyont, és hűvös-reális rálátást szerzett a dolgokra. Törőcsik Mari, a nemzet színészéhez méltó tehetséggel, zseniális egyszerűséggel tölti be a színpadot minden jelenlétével és hangsúlyával. Igaz, nagyszerű humorral teli mondatokat kapott a szerzőtől, miközben unokáját – a kereszt függőleges szárának alján elhelyezkedő – Frederikát igyekszik kiokosítani az élet dolgairól. Patai Anna, az egyik tehetségkutató tévéműsorban feltűnt, de a nyilvános adások során kiesett 12 éves kislány ösztönös tehetséggel „végszavaz” Törőcsiknek, de megkockáztatom: egymás alakítását kölcsönösen emelik is természetes bájú összjátékukkal.
A kereszt két szárának találkozásánál, anyjától és lányától nagyjából egyforma távolságban, középen helyezkedik el Desirée Armfeldt színésznő. Színdarabok vendégfellépőjeként járja az országot, s hogy munkájában és szeretőit is váltogató magánéletében ne háborgassák, kislányát, Frederikát az édesanyjánál nevelteti vidéken, egyszer-egyszer meglátogatva őket. A gyönyörű Nagy-Kálózy Eszter picit adós marad a szerep díva, vagy celeb jellegével, talán távol áll tőle a szerepkör, nem érezzük benne sem a végzet asszonyát, sem az ünnepelt színésznőt, inkább csak azt a hányatott sorsú asszonyt, aki kezd kissé belefáradni az otthontalanságba, és szeretné megtalálni boldogságát ismét felbukkanó egykori szeretője, Fredrik Egerman ügyvéd oldalán. Bohózati szituációkat sem nélkülöző szerepe viszont őt ajándékozza meg a darab legszebb ívű, slágerré lett dallamával, amit Nagy-Kálózy is megrendítően ad elő.
A kereszt vízszintes szárának az egyik oldalán áll Fredrik Egerman ügyvéd (Gergely Róbert), aki friss, de még el nem hált házasságban él második, Anne nevű fiatal feleségével (Ágoston Katalin) és első házasságából való fiával, Henrikkel (Szemenyei János). A szálak itt is kuszák, mert miközben Anne valamiféle női félelemtől hajtva már jó egy éve őrzi a szüzességét még ebbe beletörődő férjétől is, ugyanakkor szereti is a jó svádájú férfit. Talán emiatt sem veszi észre, hogy a házassággal kapott, viszont neveltetése okán kissé frusztrált „fia”, a korban is inkább ő hozzá illő Henrik halálosan szerelmes ő belé. A férjet – már csak kielégületlen vágyai is – visszaűzik újból felbukkant színésznő szerelme karjaiba, aki több okból is örömmel fogadja ezt a régi-új közeledést. Ebben Fredrik házasságán túl „mindössze” nem kisebb akadály áll az útjában, mint a kereszt másik vízszintes szárán álló, ugyancsak nős Carl-Magnus Malcolm gróf (Egyházi Géza), aki viszont a színésznőnek pillanatnyilag féltékeny katonaszeretője – „borsónyi agya” ellenére is. Az ő felesége Charlotte (Kovács Patrícia) viszont az a házasságban csalódott, ám bosszúszomjas intrikus nő, aki felfedi Anne előtt, hogy az ő férjecskéje sem éppen a hitvesi hűség mintaképe. Ebben a csoportban Gegely Róbert jól érzékelteti a vonzerejére hiú, a kalandokba kissé félősen, mégis bemerészkedő, alapjában mégis gyáva férfit, akinek ellenpólusa a gátlástalan és kardcsörtető, Egyházi Géza által életre keltett, felszarvazott katonagróf. Mindkettejük hangja sokszínű érzékletességgel szólal meg. Ágoston Katalin jól hozza a nyűgösen kényeskedő, szűz feleséget, de Kovács Patrícia sokkal színesebb eszközökkel mutatja fel Charlotte lelkének helyzetéből fakadó torzulásait. A színes nőkhöz tartozik még Egermanék házi cselédje, Petra, egy hús-vér népi kanca, aki egyforma örömmel avatná férfivá Henrik fiatalurat, mint amilyen természetes kitárulkozással várja az ölelést a fülledt éjszakán, és énekel arról, hogy egy molnár felesége lesz hamarosan. Balogh Anna ízléses frivolsággal és erotikával, kiváló hangi adottságokkal kelti életre ezt a népi figurát. Hát ezek azok a szerelmi szálak, amelyek ezen az északi fényű nyári éjszakán összecsapnak, majd az éj mosolyában helyre rendeződnek.
A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Tom Littler rendező elmondta, hogy szerte a világban a magyar a harmadik verziója és az ötödik szereposztása az Egy nyári éj mosolyának, de ezt tartja a legjobbnak. Úgy vélekedett: a magyar verzió hű ugyan az eredetihez, fizikai kondíciói – koreográfia, díszlet, jelmez, haj, smink – megegyeznek Trevor Nunn rendezésével. De ez az előadás a színészek személyiségének köszönhetően mégis más és különleges. Nos, David Farley díszlet- és jelmeztervei egyszerűségükkel jól alkalmazkodnak mind a színpad méreteihez, mind a darab pörgését meghatározó gyors mozgathatósághoz. Lynne Page koreográfiája hol elvont, hol konkrét mozgásokat eredményez, látványosságban minimalitásával együtt is kifejező. Jason Carr hangszerelését a Lázár Zsigmond vezette, nem nagy létszámú zenekar mindvégig nagyon magas szinten tolmácsolta. Itt jegyzem meg, hogy a mű valamennyi zenéje keringő ritmusban íródott, de ezek a 3/4 és 6/8 melódiák nagyon különféle hangulattal és érzelmi töltéssel vannak tele.
Mindent egybevetve, remélem, hogy az Egy nyári éj mosolya a Centrál Színház előadásában végre meghozza Sondheim hazai elismertségét is, a közönség szeretetébe fogadja ezt a furcsa északi komédiát, és azért szereti meg, mert egy értékes mű nagyon jó előadásának részese lehet általa.
