A digitális írástudás elsajátítása egyre fiatalabb korban kezdődik, és egyetértés van abban is, hogy a programozás a jövő nyelve. A Logiscool délutáni iskolák iránti érdeklődés is bizonyítja, hogy a szülők részéről az igény máris megvan. Az idén januárban alakult mindössze háromnegyed év alatt már a harmadik suliját nyitja, és a most átadott budai iskola az első, amely a fővárosi gyerekek számára jött létre az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola volt épületében; ez az eddigi legnagyobb iskola is.

A hálózattá terebélyesedő iskola sikerét az élmény alapú oktatási módszer adja, hiszen a diákok már az első órák végére egyszerű saját programokat, játékokat írnak. Az alapokat gyerekek számára kifejlesztett programnyelvvel oktatják, az algoritmikus gondolkodást gép nélküli játékokkal is fejlesztik. A tanévi délutáni kurzusok mellett rendkívül népszerűek a Logiscool nyári programozótáborai is, már az első évben több száz gyerek vett részt a számítógépes játékkészítő, „hacker” és robotprogramozó táborokon.  

„Bárki megtanulhat programozni! Hiszünk abban, hogy a jövő legfontosabb tudásának elsajátítása lehet élvezetes és vidám dolog. A nyelvtanulás fontosságát ismertük fel 10–15 évvel ezelőtt, most emellett hasonló fontosságot kap a programozás is, hogy digitális írástudókká váljanak gyermekeink – hangoztatta dr. Breuer Anita, a Logiscool ügyvezető igazgatója. – Valamennyi intézményünkben figyeltünk arra, hogy a diákoknak modern, inspiráló, környezetet alakítsunk ki. Ezt szolgálja, hogy mindenkinek saját laptopja lehet, és a belsőépítészeti tervezés is ezt a célt szolgálja”.

A speciális tananyagra épülő kurzusokat a gyerekekhez korban legközelebb álló egyetemisták tartják, akik hamar megtalálják a közös hangot a 7–17 évesekkel. A Logiscool diákjai játszva és alkotva, szinte észrevétlenül tanulják meg a programozás alapelveit, rejtelmeit. A feladatok megoldása felkeltheti, vagy növelheti az érdeklődést a matematika, vagy fizika iránt is, így az iskolai eredmények is javulhatnak. Természetesen nem lesz mindenkiből programozó, de a megszerzett tudás, a logikai gondolkodásmód, a problémamegoldó képesség szinte bármely munkaterületen hasznosítható felnőttkorban.