A Wallenberg-évforduló egyik kiemelkedő eseménye az Igaz Emberek Társaságának a megalapítása abból a célból, hogy örök és méltó emléket állítsanak azoknak, akik 1944–45-ben – saját és hozzátartozók életének kockáztatásával mentsék és megmentsék az üldözötteket, mindenekelőtt zsidó honfitársaikat, akiket a vészkorszak idején a hivatalos Magyarország – eléggé el nem ítélhető törvények alapján – minden lelkiismeret-furdalás nélkül százezrével kiszolgáltatott az országot megszálló német hatóságoknak, és küldött néhány hét alatt a haláltáborokba. A külföldi, svéd, svájci, vatikáni, portugál és más embermentők mellett derék, tisztességes, bátor, önfeláldozó magyar emberek is, akiknek jórészét név szerint ismeri a történelem, és olyanok is, akiknek a neve örökre homályban marad, mert egy pillanatig sem kérkedtek azzal, amit cselekedtek: hőstetteikkel. Az embermentők a szívükre, lelkiismeretükre, meggyőződésükre hallgatva, igaz emberként fordultak szembe az embertelenséggel, és nyújtottak menedéket, oltalmat embertársaiknak, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt.
A humánum mai emléknapján elhangzott beszédekből tudható, hogy a múlt év végéig 791 magyar embermentő részesült az Világ Népeinek Igaza kitüntetésben. A humanitás rangjának növelésére továbbra is szorgalmazni kell, hogy az emberszeretetre, toleranciára és szolidaritásra nevelés, a háborús embermentők erkölcsi példájának gondozása a kutatásban, az oktatásban is több figyelmet kapjon. A Holokauszt Emlékközpont feladata az embermentés, a zsidó ellenállás és önmentés emlékhelyeinek felkutatása, regisztrálása, gondozásuk segítése, az Igaz Emberek kultuszának ébrentartása és növelése.
A korszakot kutató történészek szerint országszerte és határon túl a háborús embermentési esetek sora vár még felkutatásra, a bizonyító dokumentáció adatbankba rögzítésére. Ebből a célból külön munkacsoportot alapítottak a Páva utcai központban, hogy az iratokkal és adatokkal bizonyítottan embermentők személyét megállapítsa és az iránta tanúsított tisztelet és hála jeléül megörökítse és nyilvánosságra hozza. A Holocaust Közalapítvány közreműködésével – az idei Wallenberg-emlékévben – megalakult az Igaz Emberek Társaságának elnöksége, amely megalapította a „Helytállásért” magyar embermentő elismerést. A kutatóknak és nem egyszer a véletlennek köszönhetően, a vészkorszak után csaknem hét évtizeddel is előbukkannak dokumentumok mindeddig ismeretlen magyar embermentőkről. Őket a nemzetközi rangú izraeli kutató- és emlékközpont, a Yad Vasem Intézet nem tudja „A világ népeinek igaza” kitüntetésben részesíteni, mert ahhoz túlélő tanúkra van szükség.
Azokat viszont, akikről „csak” hiteles bizonyítékok alapján állítható, hogy részt vettek az embermentésben, az idén alapított „Helytállásért” elismerésben részesíti az Igaz Emberek Társasága, feltéve, ha a dokumentumok történészi-levéltári ellenőrzése, hitelesítése alapján egyértelműen bizonyítható: valóban mentették embertársaikat a vészkorszakban, Az Igaz Emberek Társasága elnökségének okleveleit – késői köszönet-nyilvánításként, az egykori embermentők nemzedékek számára példása erkölcsisége nyilvános dicséreteként – első alkalommal ma, a humánum napján ünnepélyes külsőségek között nyújtották át a Holokauszt Emlékközpontban.
A mai ünnepségen részt vett Schweitzer József professzor, nyugalmazott országos főrabbi. A kilencven esztendős tudóst hosszan tartó tapssal fogadták a részvevők, köztük nagykövetek, a budapesti diplomáciai kar képviselői. A zsidó egyházi vezető rövid beszédében leszögezte: „Egykoron minden áldozat bemutatása megszűnik, ám a hála áldozata örökké megmarad, amelyet szívünk meleg üzenetével mutatunk be azok előtt, akik (…) elkövették a nagy művet, hogy ki-ki segítse az ő felebarátját”.
Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Közalapítvány ügyvezető igazgatója beszédében (kattintásra itt a teljes szöveg olvasható) a többi között hangoztatta:
„…Az Igazak helytállása kiemelkedő példa a mának, és szándékunk, hogy fáklyaként világítson a jövőben is. Mert ők voltak azok, akik a gyűlölet, az embertelenség tobzódásakor sem inogtak meg. Mély erkölcsiséggel, önzetlenül, saját biztonságukat, egzisztenciájukat kockáztatva mentették embertársaik életét. Sok leleménnyel segítették a halálra hajszolt zsidó polgárokat, oltalmazták az üldözők szemében mit sem érő emberéleteket. Tetteikkel a magyarság méltóságát őrizték, a nemzeti becsületet védték…
A pusztítás felfoghatatlan méretei, a máig sajgó fájdalom árnyékában találunk szerényen meghúzódó, soha nem dicsekvő magyar nőket és férfiakat. Ők a Gonosz ellenében, a fajgyűlöletet, emberirtást elítélve, tetteikkel gátolva, sokszor védangyalként viselkedtek. Ahol és amikor lehetett, túljártak a megszállott deportálók, a könyörtelen nyilas embervadászok eszén…
A mai ünnepen is hangsúlyozzuk: sújtsa örök szégyen és megvetés a kirekesztés, a deportálás szervezőit, azok készséges és brutális kiszolgálóit, a gyilkosokat! Az embermentőknek pedig járjon mindenkor társadalmi tisztelet, övezze őket örök megbecsülés!
…Önismeretünk, nemzeti önbecsülésünk fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy a közvélemény és a felnövekvő nemzedékek sokkal többet tudjanak a Világ Népeinek magyar Igazairól, az üldözöttek minden mentőjéről. Evégett a feltárt adatokkal, további kutatással és tényekkel bizonyítani kell, hogy a magyar társadalomban a kirekesztő törekvések, az uszítás, a gyűlölet ellenében mindenkor jelen volt és érvényesült az erkölcsi ellenállás, az emberi helytállás. Ezek a nemes példák erőt adnak az antiszemita megnyilvánulások elleni küzdelemben is.”
A Magyar Távirati Iroda tudósítását idézve, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a humánum napja alkalmából a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen hangsúlyozta: vissza kell utasítani mindazt a gonoszságot, amely embereket vagy embercsoportokat méltóságukban megaláz.
A miniszter úgy fogalmazott: szégyenletes bűn az antiszemitizmus, elfogadhatatlan bűn a cigányság megbélyegzése, de legalább akkora bűn rasszizmussal vádolni azokat, akik valójában nem azok. Politikai haszonszerzésből történik az, amikor a politikai ellenfelek egymás fejéhez vágják a rasszista vádakat, ez pedig az áldozatok kárára van – tette hozzá.
Balog Zoltán kiemelte: amikor az Országgyűlésben származásuk alapján gyaláznak valakit, akkor meg kell szólalni, ugyanis vannak most is szellemi örökösei a fajgyűlölőknek, az internet világában pedig nekik könnyebb dolguk van, mint korábban.
A miniszter fontosnak nevezte, hogy a következő nemzedékek megtanulják: „mi soha nem leszünk szövetségesei ilyen gondolatoknak”. Ugyancsak lényegesnek mondta, hogy a zsidó szervezetekkel egyeztetni kell arról, hogyan lehet „méltányosan és tisztességesen” tanítani a holokauszt történetét. Rámutatott: a nemzeti alaptantervbe először írták bele a cigányság történetét.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője emlékeztetett arra: a XX. század diktatúrái idején sokan áldozatul estek a hazugságnak, és „támogatták a támogathatatlant”, amivel szembe kell nézni, mert erre is szüksége van Magyarországnak.
Balog Zoltán rámutatott: akik az embertelenség idején szembefordultak a gyűlölettel, mentették az embereket és a becsületet is, azonban „nem tudták feltartóztatni az emberi gonoszságot és a pusztítást”, de „emléküket minél magasabbra kell emelni”. Hangsúlyozta: „Amikor a történelem igazságáért küzdünk, akkor a saját igazságunkat szeretnénk megőrizni a jelenben”, és akkor „az aktuális politikai helyzetről is beszélünk”.
Az idén tízedik alkalommal megrendezett humánum napi eseményen bemutatták a Holokauszt Emlékközpont két dokumentumfilmjét is. Az egyiknek a főszereplője személyesen is megjelent az ünnepségen. Strausz József, egy munkácsi embermentő család leszármazottja (tessék kattintani!) arról beszélt, hogy szülei egy hatéves zsidó fiút, Strausz József matematikatanárának egyetlen gyermekét rejtették el az otthonukban. Rubin Amos ma Izraelben él, és megmentőinek fiát fogadott testvérének tekinti.
Előrehaladott kora miatt nem vehetett részt a mai emlékünnepségen a Sopronban élő, 1907-ben született, most 105 esztendős Brandeisz Elza tanárnő, aki Soros Györgynek és édesanyjának a megmentéséért megkapta „A világ igaza” kitüntetést. Videóüzenetében hangoztatta: családja számára természetes volt, hogy segítettek a bajba jutottakon. (tessék kattintani!)
Miként tudósításunk bevezetőjében írtuk: a humánum napi megemlékezésen első ízben nyújtották át a „Helytállásért” kitüntető okleveleket. Deme Péter, az Igaz Emberek Társaságának elnöke és Szita Szabolcs professzor elsőként az egyetlen, még élő, 97 esztendős embermentőnek, Nizałowski Ernő egykori katonai pilótának az ünneplő közönség vastapsa közepette adta át az oklevelet. A hadipilóta méltatásából kiderült: Budapesten, lengyel apától és magyar anyától született 1915-ben. Id. dr. Antall József menekültügyi irodájában 1942–44 között tucatjával szöktette és kísérte nyugatra a lengyel menekülteket. Védencei között számos zsidó származású volt, köztük Héczey Endre újságíró, aki később Montrealban halt meg. Bronisław Komorowski lengyel köztársasági elnök 2012. március 22-én a következő szavakkal adta át neki a Lengyel Köztársaság Lovagkeresztjének tiszti fokozatát: „Budapesten három olyan személy volt, aki ezrével mentette az embereket a háború alatt: Wallenberg, a diplomata, Sławik, az újságíró és Nizałowski, a hadipilóta”.
A többi kitüntetett:
Breuer Pál ezredes, posztumusz,
A díjat átvette: dr. Breuer Pál, az embermentő fia.
1944–45-ben Breuer Pál ezredes a 85. újonckiképző ezred parancsnoka volt. A háborús vereség árnyékában arra törekedett, hogy ezredét a németek és nyilasok nem tudják a saját céljaikra kihasználni. 1944 decemberében egy csallóközi községben állomásozott, mikor nyilas propagandisták jelentek meg, hogy Budapest védelmére az ezred zászlóaljainál nyilas alakulatokba katonákat toborozzanak. Az ezredes szóbeli parancsokat adott ki arra vonatkozólag, hogy a zászlóalj tisztjei az embereket a nyilasokhoz való átlépésről beszéljék le.
1945. április 30-án a felső-bajorországi Mittenwaldban Breuer Pál parancsnoksága alatt lévő állományba befogadták, ekként megmentették Dick Gábor, Fried Géza, Friedmann József, Weisz Févics, Lőwy Gábor, Izrael Dezső, Waldmann Ernő zsidó deportáltakat. Az üldözés, a halálos veszély elől védelmükbe vették, mindennel ellátták őket. A tisztikar és a legénység előtt Breuer ezredes parancsban kihirdette, szemléi alkalmával nyíltan hangoztatta, hogy vallási és felekezeti különbség nélkül minden honfitársat meg kell védeni az üldöztetés és németek ellen.
Kiss Pál polgármester, posztumusz,
A díjat átvette: Albert Józsefné, az embermentő lánya
Kiss Pál Hódmezővásárhely polgármestere volt. 1944-ben egy idős zsidó nőt orvosi beutalással védett meg, négy zsidó orvost pedig célzatos légoltalmi orvosi kinevezéssel mentett meg a kisegítő munkaszolgálat elől.
Hódmezővásárhelyt akkoriban még egyetlen légitámadás sem érte, a valóságos légoltalmi feladatokat mindössze néhány gyakorlat jelentette. A polgármesteri kinevezések alig leplezetten a négy orvos mentését szolgálták. Azok közül, akiket akkor munkaszolgálatra elvittek, csak néhányan tértek vissza. Dr. Goldmann István, dr. Deutsch Béla, dr. Heller István és dr. Kertész László orvosok a kinevezéssel túlélési esélyt kaptak, életüket Kiss Pál polgármesternek köszönhették.
A Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város történelmi almanachja 1873–1950 című, 2003-ban kiadott kötet is kiemeli Kiss Pál pozitív szerepét a rend és közbiztonság megőrzésében. A bevonuló szovjet csapatok elől a vezető tisztségviselők zöme elmenekült, ő azonban szolgálati helyén maradt.
Kulifay Imre református lelkész, posztumusz,
A díjat átvette: Kulifay Imre, az embermentő unokaöccse.
Kulifay Imre református lelkészt 1934. szeptember 1-jével a Magyar Református Egyház Zsinata a franciaországi és tengeren túli francia területek lelkészi posztjára, Párizsba nevezte ki. A második világháború előtt, alatt és után óriási felelősséggel foglalkozott a zsidó és politikai menekültekkel, hadifoglyokkal. Több, mint 31 000 foglyot menekített! Ugyanígy segítette a menekülteket az 1956-i forradalom idején és után is.
Kulifay lelkész életének és párizsi lelkészi szolgálatának egyik kiemelt korszaka a második világháború alatti évekre esik, amikor Magyarország területéről is megindult a zsidó családok menekülése a rájuk váró súlyos megpróbáltatások elől. Az egyház tulajdonában fennmaradt nyilvántartási könyvben számos bejegyzés bizonyítja, hogy az áttérések gyors bejegyzésével, keresztlevelekkel Kulifay Imre Párizsban számos zsidót mentett meg. Mindezt kiemelkedő emberségből, mély keresztényi meggyőződésből, isten dicsőségére tette. A kiterjedt életmentésben nagy segítséget kapott feleségétől is.
Magyar Dezső rendőr őrnagy, posztumusz,
A díjat átvette: dr. Juhász Erzsébet, az embermentő lánya.
Szolnokon Steiner Istvánné Rákóczy Erzsébet tizenkét éves fia 1940-ben tért át római katolikus vallásra, így a zsidótörvény hatálya alá esett. A hatósági rendelkezések nyomán 1944. május közepén kénytelen volt a szolnoki zsidó gettóba költözni.
A családnak Magyar Dezső, közellátási rendőr őrmester együttérzésből német hatósági személy korrumpálásával a szöktetést ajánlotta, hogy a fiú elkerülje a Németországba deportálást. A kikötött 6000 pengős összeget az asszony nem tudta előteremteni a német tisztviselő számára, így nem maradt esély a fiú megmentésére.
Az anya és a fiú szenvedésén megdöbbent Magyar Dezső kockázatos lépésről döntött. A deportálást megelőző éjjelen a fiút a vasúti tehervagonból kivette s a kerítésen át kihozta a gyűjtőtáborból. Mindezt a rendőr őrmester minden ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül, tisztán emberségből tette.
Pusztai Lajos és Pusztai Lajosné Skultéti Gizella
házfelügyelő, posztumusz. A díjat átvették: Pusztai László és István, az embermentők gyermekei.
Pusztai Lajos a budapesti, V. kerületi, Falk Miksa utca 6. házfelügyelője volt. Feleségével életmentő jelentőségű, nagy kockázatot vállalt, mert a nyilas uralom idején a lakók nyilvántartásában nem tüntette fel, hogy köztük zsidók is találhatók. A házban a bujkáló zsidók között szökött munkaszolgálatos is akadt, és menedéket adtak szökött katonának is. A nyilas bevonulási parancsokat rendre elszabotálták, következményeként bujkáló zsidó védenceik túlélték az üldöztetést. Pusztai Lajos és felesége Budapest ostroma idején is megvédte a zsidók rájuk bízott vagyonát.
Šedivý László református lelkész, posztumusz,
A díjat a nyitrai református gyülekezet nevében Ficzere Tamás lelkész vette át.
A második világháború idején a nyitrai református templom első lelkipásztora 1942-ben vizsgázott hősies kiállásából. Nem csupán átkeresztelt sok zsidót, hanem bujtatta is őket. Letartóztatását a szlovákiai németek Grenzbote című lapjának 1942. augusztus 12-i és 28-i számában megjelent cikkek készítették elő. Ezek arról tudósítottak, hogy Šedivý lelkész a zsidók segítségével el akarja Nyitrát magyarosítani és pár nap alatt 717 zsidóból csinált magyar kálvinistát.
Šedivýt 1942. augusztus 27-én tartóztatták le. A dokumentumok szerint akkor már több éve állt titokban rendőri megfigyelés alatt. Szeptember 2-án az államrendőrség pozsonyi központjába szállították és 15-én sor került részletes kihallgatásra. A háromoldalaas jegyzőkönyből kiderül: a lelkész elmondta, hogy a tömeges mentés márciusban folyt és a pozsonyiakat helyettesítő minőségében keresztelte. Nagy árat kellett fizetnie humánus tetteiért, mivel ezek a hatalom tudomására jutottak, és feljelentés alapján a református lelkipásztort meghurcolták.
Šedivý Lászlót az ilavai börtönben kegyetlenül megverték, megkínozták. Szellemileg és testileg megtörten tért haza 1945-ben, és röviddel azután, júniusban meghalt.
Szederkényi Engelbert Henrik, posztumusz, tartalékos alhadnagy
A díjat átvette: Szederkényi Csaba, az embermentő fia.
Szederkényi Engelbert Henrik a 10. honvéd élelmező raktárnál a zsidótörvények szabotálásával akadályozta meg több személy kisegítő munkaszolgálatra való igénybevételét. Ezzel elejét vette nemcsak az érintett honvédségi személyek, hanem családtagjaik deportálásának is.
A nyilasok 1944. október közepi hatalomra jutásakor részt vett a fegyveres ellenállásban, amely a laktanyának a nyilas és német csapatoknak való átadását volt hivatva megakadályozni. Tevékenyen közreműködött több száz munkaszolgálatos nyilasterror előli menekítésében, a laktanyában elhelyezésében és megvédésében is. Menekülő zsidókat rejtegetett az otthonában is.
Szederkényi Engelbert Henrik 1944 év decemberéig számos alkalommal önfeláldozóan, saját és családja életét kockáztatva, teremtett olyan helyzetet, amelynek a következtében baloldalisága és származása miatt megfigyelt, üldözött emberek és családjuk életben maradhatott.
