Herczog Edit az EP strasbourgi plenáris ülésén zajló vitában a tanácsülés politikai sikereként értékelte, hogy az alapítók szellemében az unió történelmének eddigi legradikálisabb integrációs, a tagállamok szolidaritására alapozott döntéseit sikerült meghozni. Ugyanakkor a szocialista politikus úgy fogalmazott, történelmi a csúcs abból a szempontból is, hogy az alapítók szellemével ellentétben egy új, gazdasági vasfüggöny kialakítására kínál lehetőséget az a javaslatcsomag, amely kizárólag az euróövezet tagállamainak és bankjainak megmentésére koncentrál.
A képviselő szerint fájdalmas, hogy az egykor álmodott egységes Európa helyén két világ épül, ennek a következményei tragikusak lehetnek. Herczog felhívta a figyelmet arra, hogy a héten 80. születésnapját ünneplő Horn Gyula két hatalmas világrend árnyékában képes volt átvágni a vasfüggönyt, Orbán Viktor viszont az EU vezetőinek szemet hunyásával építheti a falat Magyarország és az unió közé, ebben a tanács legfrissebb döntései még segítséget is nyújtanak.
Sokba kerülhet a fogyasztóknak a Nabucco-ügy
„Sem a magyar olajtársaság, sem a hazai energiafogyasztók érdekeit nem szolgálja, hogy a miniszterelnök átgondolatlan bejelentései nyomán a MOL gázüzletága oda-vissza táncol a Nabucco-szerződésből” – fogalmazott Herczog Edit, miután bejelentették, hogy a társaságnak a konzorciumban érintett leányvállalata, az FGSZ mégis részt vesz a Nabucco West elnevezésű, az eredetinél 2000 km-rel rövidebb vezetékben.
A szocialista EP-képviselő szerint vagy a fogyasztókat és a MOL-t is hátrányosan érintő kormányzati háttérstratégiáról, vagy – ahogy erre a múlt két évben már bőséggel volt példa – ötletszerű döntésekről, kapkodásról van szó Nabucco-ügyben. Bármelyik legyen is, ettől biztosan nem lesz olcsóbb a háztartási gáz, hiszen a fogyasztói energiaárak tartós letörése kizárólag az európai stratégiába illeszkedő, következetesen megvalósított nemzeti energiastratégia mentén lehetséges.
Mindazonáltal a szocialista energiapolitikus üdvözli, hogy megvan a kormányzati szándék a részvételre a kezdeményezésben, hiszen a források évek óta hangoztatott és szükségszerű diverzifikálása, illetve az egységes európai fellépés hosszú távon kedvező alkupozícióhoz vezethet. Ugyanakkor a képviselő sajnálja, hogy ehhez az a több hónapos vesszőfutás kellett, amely a MOL pozícióit nemcsak a konzorciumban, de a tőkepiacokon is rontotta, és ártott az ország megítélésének is.

