A háromnapos kiállítás, vásár és konferencia kiváló lehetőséget teremt, hogy a magyar vállalkozások közvetlenül az igényeiknek megfelelő kínai gyártókkal egyeztessenek – mondta a kiállítás egyik szervezője, Kóczé Judit. – Ez alkalommal 40 kínai gyártó mutatja be termékeit, és részt vesznek a kiállításon magyar pénzügyi, logisztikai, reklám és más szakterületek vállalkozásai.

A CECZ Közép-európai Kft. szervezésében kerekasztal-beszélgetésen ismerhették meg a hazai cégek képviselői a kínai piac sajátosságait, és kaptak tanácsokat tapasztalt szakértőktől. Elmondták, hogy aki Kínával akar üzletelni, tudnia kell, hogy egészen mások a hatezer esztendős üzleti hagyományokkal rendelkező ország szokásai, mint a nyugatiaké. Nagyon fontos a jó kapcsolat, nem szabad gyors eredményekre számítani. Egy-egy sikeres üzletet legalább egy év, de gyakran inkább hosszabb idő munkája előzi meg. 

Körültekintően kell kiválasztani a partnert, a terméket és a piacot. Kínával üzletelni életforma – mondta az egyik résztvevő – bármikor el lehet kezdeni, és sosincs vége. Akkor kezdi el érteni az ember a kínai üzleti világot, ha már legalább tíz év tapasztalatot szerzett.

Vannak Kínát már jól ismerő hazai cégek, amelyek a kezdő vállalkozóknak azt ajánlják, hogy három hónap alatt feltérképezik a piacot, hogy termékeikkel lehet-e eredményesen üzletelni – és hogyan.

Nagyon fontos a szállítás, a logisztika. Ezzel is részletesen foglalkoztak a kerekasztal-beszélgetésen. Elhangzott, hogy Kínában rendkívül jól szervezett logisztikai lehetőségek vannak. Modern raktár-rendszerek, amelyeket jól őriznek, nem fordul elő, hogy áru elvész, az áru biztonságát rendkívül fontosnak tartják. A konténerek útját végigkövetik az elektronikus rendszerek. Nagyon jól szervezett a hajós szállítmányok útja a fontos európai kikötőkbe, és onnan tovább vasúton vagy közúton. Működik a Skybridge megoldás is, amely például az árut repülővel viszi Dubajba vagy Alma Atába, és onnan szállítják tovább vasúton vagy hajón a rendeltetési állomásra Európában.

Ne féljenek kérdezni – bíztatták a hazai vállalkozókat a tapasztaltak.