Fábián Évi: 88 magyar nő feketén-fehéren – egy kötetben

„Rengeteg albumot nézegettem és feltűnt, hogy a nők csak itt-ott szerepelnek bennük, kivéve, ha a szépség a téma. Szerettem volna egy olyan könyvet, amelyben a nők előtt tisztelgünk, legyenek ők tudósok, sportolók, színeszek, mozgalmárok, bármik, lényeg, hogy a saját területükön hiteles, értéket teremtő személyek” – mondta Fábián Évi, fotográfus.

„Egy kiállításom alkalmával, a megnyitóbeszédben a következő hangzott el: Csukják be a szemüket. Képzeljék el, ahogy a régi középiskolájukban felmennek a lépcsőn, belépnek a tanterembe, leteszik a táskájukat, beülnek a padba, majd felnéznek a tanárra, a táblára, végignéznek a kifüggesztett képeken, hazánk nagy íróin. Kiket látnak? Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, Ady Endre… Női arcképet nem látunk. Pedig lányoknak és fiúknak egyaránt szükségük van női példaképekre.”

A „Nők Magyarországon” című könyv első kötete után a szerző újabb portréalbummal jelentkezik, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban élő és munkálkodó, fantasztikus eredményeket elért nőkre.

„Elzának, a hatéves kislányomnak ajánlom a «Nők Magyarországon, 2» kötetet, és természetesen az összes magyar tini lánynak, aki még nem tudja, mit válasszon hivatásául, azért, hogy, ha majd döntést kell hoznia, fel se vetődjön benne az a gondolat, hogy ez vagy az nem női szakma, bizonyos dolgokért ne lenne érdemes küzdeni, hanem a lehetőségek sokasága közül tudjon választani magának, ne ismerjen lehetetlent. Az albumba fotózott nők példaképként jelenhetnek meg előttük.”

A 88 magyar, 19–90 év közötti nőt felvonultató kötet két év munkájának eredménye. A fotográfus-szerző a fényképek elkészítésénél nem alkalmazott stylistot, sminkest, fodrászt, mert az adott személyt úgy kívánta megörökíteni, ahogy a portréalany magát szerette volna megmutatni.

„Fábián Évi könyve nem egyszerű női portré-gyűjtemény. A személyiségeket saját környezetükben mutatja be, és olyan rövid jellemrajzokat illeszt a felvételek mellé, amelyek csak a lényeget, a jelentőset emelik ki az életükből, a jelenükből és a karakterükből. Az olvasó így nemcsak a fotográfiákról olvassa le a sokszor arcról is ismert, sokszor viszont a tetteikben kimagasló alakok vonásait, hanem a leírtakkal párosítja a látottakat. Fábián művészete, lényeglátó látásmódja a szépségüket és a jelentőségüket egyaránt kiemeli. Bárki olvassa és nézi is ezt a könyvet, mind ugyanazt fogja gondolni: hogy mennyire jó büszkének lenni ezekre az alkotó, tevő, gondolkodó nőkre, akik a munkájuk és a hivatásuk mellett élik meg a nőiségüket, nemükhöz kötött és azon messze túlmutató szerepeiket” – ajánlja a könyvet Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze.

Fábián Éviről: Fotográfus. 17 éves koráig hat iskolában tanult, három országban. Aztán hazatért, elsajátította a fényképész szakmát, az egyetemen germanisztika és művészetmenedzsment szakon végzett. Megfigyelő, felfedező, lát és láttat. Fotóriporteri munkái mellett szívesen fordul a szociális témák felé. A portréfotózást, a személyes kapcsolatot az alanyaival lehetőségnek tekinti, hogy jobban megértse és ábrázolja a világot. „Az élet huncutságai és a saját kapkodásaim megtanítottak arra, hogy ha türelmed van, mindened van.” Két éve Berlinben él a családjával.

A könyv először szeptember 6-án, a Pozsonyi Pikniken lesz kapható, ahol a szerző délután 3 órától dedikálja a magánkiadásban megjelenő könyvét a Kossuth Kiadó standjánál az újlipótvárosi Pozsonyi úton, a Radnóti és a Wallenberg utca között.

 

A Kossuth Kiadó piknikkosara

A Kossuth Kiadó hagyományosan ott lesz a pozsonyi pikniken szeptember 6-án, szombaton délelőtt 10 óra és este 10 óra között, Budapesten, a XIII. kerületben, a Pozsonyi úton.

Az évek óta egyre népszerűbbé váló eseményen a Kossuth Kiadó standja, a Raoul Wallenberg és a Radnóti Miklós utca között lesz megtalálható.

Gazdag választékot kínál a pikniken részt vevőknek a Kossuth Kiadó, Magyarország egyik nagy könyv- és hangoskönyv-kiadója. A kínálatban szereplő művészeti, természettudományos, gasztronómiai albumok, kiadványok, gyerekkönyvek, sikeres regények, szórakoztató művek 20–50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg.

A legszélesebb érdeklődést is kiszolgáló választékot tovább bővíti a kiadó által megjelentetett

BBC History világtörténelmi magazin, a BBC GoodFood világkonyha-magazin és a TV Paprika magazin, amelyek korábbi lapszámait kedvezményes egységáron kínálják.

A piknikre látogatók találkozhatnak azokkal a szerzőkkel, akik a Kossuthnál megjelent könyveiket dedikálják:

 

11–12 óra között

Inkey Alice No de Alízka! Kép-mesék a magyar film történetéből (Noran Libro Kiadó)

Gurmai Beáta író és Cornides Ágnes illusztrátor dedikálják Világszám című mesekönyvüket. (Naphegy Kiadó)

 

13–14 óra között

Kertész Edina író dedikálja a Pötyi és Pepita nyomoz című sorozatban megjelent Rejtélyes kulcs és A zenélő doboz című könyveket (Naphegy Kiadó)

Molnár Krisztina Rita író dedikálja Maléna kertje című meseregényét. (Naphegy Kiadó)

 

14–15 óra között

Bitó László Boldogabb élet – jó halál (Eutélia – eutanázia) (Noran Libro Kiadó)

László Ágnes az Értékteremtők, 2014 című könyvet Harasztÿ István (Édeske), a könyv egyik szereplője társaságában dedikálja (Kossuth Kiadó)

 

15–16 óra között

Fábián Évi Nők Magyarországon, 2 portrégaléria – 88 magyar nő feketén-fehéren egy kötetben

Lendvai Ildikó dedikálja a Lendvai Ildikó–Herényi Károly Csendes ulti tíz ülésben című könyvet (Noran Libro Kiadó)

 

16–17 óra között

Csepeli György–Bruckner Éva–Csepeli Miklós

A tengerszemű hölgy rejtélye – A Zámoryak történetei (A könyv ismertetője itt olvasható, tessék kattintani!)

 

17–18 óra között

Horváth Péter Kedves Isten (Noran Libro Kiadó)

 

18–19 óra között

Sára Julia Mamiko nappalai (Noran Libro Kiadó)

 

19–20 óra között

Kováts Kriszta dedikálja a Kováts Kriszta – Nádasdy Ádám Budapest bámészko című, CD mellékletet tartalmazó könyvet (Kossuth Kiadó)

 

20 órakor kezdődik a gyertyafényes dedikálás

Szántó T. Gábor a Kafka macskái könyv szerzője minden dedikáltató olvasót szeretettel vár egy pohár borra. (Noran Libro Kiadó)