Bábkormány felállításával vádolta meg Orbán Viktor Brüsszelt – emelte ki a lényeget a Politico a magyar kormányfő tegnapi ünnepi beszédéből. Merthogy – fogalmazott, meg akarnak ők szabadulni tőle, s eközben pedig arra szólította fel híveit, hogy ’56 hőseinek mintájára lázadjanak, álljanak ellen az EU-nak. A már unalomig ismert orbáni szólamok idézése mellett azért a cikk arra is kitér, hogy legalább 2500-an haltak meg az október 23-i események idején, 20 ezren megsebesültek és legalább negyedmillió ember hagyta el a hazáját.
Amikor a Politico a NATO-hoz, illetve az EU-hoz való viszonyunkat Orbán értelmezésében írja le, akkor nem mellékesen odatűz egy jelzőt: mi mind ezeknek a szervezeteknek az „állítólagos” szövetségesei vagyunk. Beszámol arról is, hogy az ünneplések előtt pár órával jelent meg: a konzervatívnak tekinthető Magyar Péter TISZA pártja két százalékkal megelőzte Orbánék támogatottságát. Mintegy másfél évtized óta ez az első nagy fordulat a közvélemény-kutatásokban.
Az alapvetően üzleti hírekkel szolgáló amerikai hírügynökség, a Bloomberg éles konfrontációként értékelte a két szónok ünnepi beszédét, amit megelőzött az Orbánt sújtó közvélemény-kutatási eredmény, s közben a forint is gyengülni kezdett a múlt év eleji adatokhoz képest. Ebben közrejátszott, hogy új startot vett az orbáni unortodox gazdaságpolitika a 2026-i választáokra készülvén. Ráadásul a magyar gazdaság nagyban ki van téve a piaci ingadozásoknak – jegyzi meg az írás, aminek szerzője Orbánénál nagyobb teret szentel Magyar Péter beszédének és kitér arra a mozzanatra is, hogy az új ellenzéki politikus bevallotta: őt is becsapta és félrevezette Orbán.
Egy tüntető így nyilatkozott a Bloombergnek: nemcsak Orbán, de az eddigi ellenzék is elvesztette szemében a hitelességét, mert az elmúlt évtizedben csak erősödött a korrupció és az unióellenes retorika. A számítógép-eladással foglalkozó tüntető csak akkor tudott volna megbocsátani Orbánnak, ha politikája képviselte volna az euro-atlanti integrációt. Ezért most már mindenképpen változást akar.
Orbán semmilyen bizonyítékkal, semmilyen ellenőrizhető adattal nem támasztotta alá vádjait, amik szerint Brüsszel az ő kormányának megdöntésére és a bábkormány felállítására készül – olvasható az US News and World Reportban a Reuters helyszíni tudósítása. A brit hírügynökség meg is kereste az Európai Bizottság szóvivőjét, de (egyelőre) senki sem kívánt reagálni Orbán állításaira. Minesetre a tudósító sorolja azokat a történéseket – kezdve az ukránellenességével és oroszbarátiságával, folytatva az ún. békemisszióval, a migrációs politikájával –, amikkel Orbán elszigetelődött és dacosan szembehelyezkedett az Európai Unió többségi akaratával.
Magyar Péter beszédéből viszont kiemelte a tudósító, hogy Orbánnak nincs felhatalmazása 1956 örökségének meggyalázására és az orosz érdekek képviseletére sem. Épp amiatt, hogy tönkre tette az országot a legsúlyosabb korrupciós rendszer kiépítésével és Európa legmagasabb inflációját okozván tönkre tette a magyar gazdaságot. Ismerteti a tudósítás a legfrissebb közvélemény-kutatás eredményét is: országosan még mindig 3%-kal a Fidesz vezet, továbbá azt, hogy Magyar várja a leendő és potenciális képviselők jelentkezését, mert készül a kormányváltásra.
A The Washington Postban is megjelent AP hírügynökségi tudósítás szerint az amerikai lapnak sem volt hajlandó reagálni Brüsszelaz uniós vezetést ért orbáni rágalmakra. Az amerikai tudósítás is fontosnak tartotta megjegyezni: Orbán semmilyen bizonyítékkal sem szolgált az állításait alátámasztandó. Mindenesetre az ország függetlenségéről és szuverenitásáról beszélt, miközben megkérdőjelezhetetlen az oroszok iránti elköteleződése, s és ezzel egyidejűleg hátat fordít a NATO-szövetségeseknek is. A The Washington Post arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán nem tartja lehetségesnek Ukrajna győzelmét, viszont újabb vádaskodásban azt állította – szintén mindennemű bizonyíték híján – hogy győzelem esetén ukrán katonákat akarnak állomásoztatni Magyarországon. Sőt, szláv katonákként említette meg az ukránokat, s emiatti félelmét kivetítve vont párhuzamot 1956-tal. A Magyar-tüntetésre 120 kilométerről érkezett Fábián Juli mindezek kapcsán úgy nyilatkozott az AP-nek, hogy szabadságot akar, újra szabadon élni, visszanyerni nemzeti szimbólumainkat és demokráciát. Csipes Tamás pedig – egykori Fidesz-szavazóként – arról beszélt, hogy 8-10 éve jött rá: a Fidesz már nem az, amivel megnyerte a változást akarók rokonszenvét. Valamilyen vagy bizonyos változásra tényleg szükség van.
Az orosz news.ru (Hírek) portál viszont azt emeli ki, hogy Orbán szerint ismét keletről akarnak Zelenszkij terve alapján szláv katonákat telepíteni Magyarországra. Majd a cikk írója – szakértőket megszólaltatva – magyarázza meg, miért nem nyerheti meg Ukrajna ezt a háborút.
Az ugyancsak orosz Daily Moscow pedig úgy interpretálja Orbán beszédét, mint akit nem ijeszt és nem félemlíthet meg Brüsszel, nem tart puccstól, és nem lesz az EU bábja. Amikor azt idézi az orosz lap, hogy Orbán szerint a magyar nép harcolni fog a függetlenségéért, azt már nem teszi hozzá, hogy épp úgy, mint tette azt 1956-ban.

