Gondolom, a jobb érzésű politikusokat is bántja, amikor a többség képviselőjeként hülyézik őket, ráadásul feltételezik róluk, hogy feleségük és barátnőjük mellett egy vak komondort is tartanak. Az általánosítás bélyeg, már nem is ragasztják, sütik a homlokra, az érzékeny bőrűek ettől sziszegnek. A filmben a főszereplő egy meghallgatáson József Attilát idézi: „a mosónők korán halnak…”, és bár tudom, hogy ez nem igaz, a katonák, a bányászok, olykor az izgalmat nehezen viselő focidrukkerek a sorvezetők, de mégis csak tévézünk, isszuk a sört, miközben az asszony könyékig turkál a mosogatólében.

Nos, ezért restelkedtem az évszázaddal ezelőtt játszódó történet miatt, a nőknek már akkor is rosszabb volt, ugyanazon munkáért kevesebb pénzt kaptak, és bár nem vagyok anyagias, a bakancslistára soha nem kerülne fel, hogy személyi számomban az egyest kettesre cserélném. Mindenesetre a film csodásan adja vissza a kor hangulatát, ha valakit kevésbé szórakoztatna a történet, az időutazást akkor is izgalmasnak találná.

Unalomról persze szó sincs, annál több a küzdelemről, az álmokról, az önfeláldozásról. Londoni nők küzdenek politikai jogukért, feláldoznak családot, gyereket, biztonságot, olykor az életet is. Sok mindenkinek tudnám ajánlani Sarah Gavron Szüfrazsett című remek moziját, de leginkább Magyarország azon felének, ahol az emberek nem járnak szavazni, urnát csak a temetőben látnak, közügynek pedig azt tartják, amikor elsötétedik a tévé képernyője.

Nagyszerű a Szüfrazsett forgatókönyve, Abi Morgan már a Vasladyvel is bizonyított, a képi világ Eduard Grau érdeme, a színészek pedig annyira hitelesek, hogy – mint már említettem – szégyenkeznem kellett a sok bunkó, érzéketlen, vaskalapos pasas miatt.

A mosónő-főszereplő Carey Mulligan ráadásul egy régi igazságot is bizonyított, a tehetség vagy inkább mesterségbeli tudás, vetkőzés, szilikon zacskók, izmos fenék nélkül is felfedezhető.

Maryl Steep rajongónak is van jó hírem. Kedvencük nemrég arra panaszkodott, hogy már unja az Oscar-gálákat, rendszeresen kell Hollywoodba járnia különböző alakításokért szobrocskákat átvenni. Lehetséges, hogy most otthon maradhat, tévén nézheti a felhajtást, mert mostani karraktere (Emmeline Pankhurst, a szüfrazsett mozgalom vezetője), aligha kap jelölést.

Jót hoz viszont az ír John Wayne, Brendan Gleeson. Kezdetben középkategóriás krimikben zsaruként verte a rossznépet, aztán feltűnt a Harry Potter mesékben, most pedig a lelkiismeretével és a kötelességével vívódó felügyelőként lépi át a saját árnyékát.

A stáblistát böngészve derül ki, hogy Szüfrazset tulajdonképpen egy lánybanda műve, nem nyomta másra a melót: játszott rendezőként, íróként, producerként a női lelkek hangszerén, talán mondta is: fiúcskák, ti most hamisak lennétek.

Szóval, itt vagyunk 2015-ben, eltemetve Margaret Thatchert, és Európa legtekintélyesebb vezetőjének elfogadva Angela Merkelt. A nők szülnek, választanak és választhatóak, már jártak az űrben, nyaranta falatnyi tangákban, topokban mászkálnak, a ketrecben harcosként püfölik egymást, és nekünk, férfiaknak önbecsülésként már csak annyi marad, hogy a fociban értjük a les szabályát.

Szüfrazsett, színes, feliratos, angol filmdráma; szereplők: Carey Mulligan, Helena Bonham Carter, Meryl Steeep és Brendan Gleeson. Rendező: Sarah Gavron. Országos bemutató: 2015. november 26.