Méltó helyszíne volt a búcsúztatásnak Ferihegy, az a történelmi terminál, amely a levegőből, madártávlatból nézve egy repülőt formáz. 1933. február 19-én indult útjára a Gerle 13, fedélzetén a gépet tervező Bánhidi Antallal, valamint Bisits Tiborral. A 12 000 km-es repülés rekordkísérletnek számított: akkoriban túrarepülő még nem teljesített ekkora távot. Bánhidiék célja azonban nem pusztán egy rekord felállítása volt. A Gerle 13 különleges teljesítményével a magyar aviatika helyzetére kívánták felhívni a figyelmet – külföldön és Magyarországon egyaránt.

Ma a déli harangszó előtt 13 perccel vágott neki az új expedíciónak Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotóriporter: „Ugyanazt szeretnénk megismételni, mint elődeink, és hellyel-közzel megpróbáljuk tartani az akkori útvonalat is” – mondta el Hankusz a felszállás előtti sajtótájékoztatón. Hozzáfűzte: az 1933-i túra pontos menetrendjét azonban nem tudják reprodukálni, mert „el kell kerülnünk a veszélyes politikai-háborús körülmények miatt nem látogatható országokat, például Szíriát”.

A berepülési engedélyek beszerzése nem volt egyszerű, de két hónap alatt sikerült elintézni azokat, az expedíció így a tervek szerint érintik Ausztriát, Olasz-, Francia-, Spanyolországot, Marokkót, Algériát, Tunéziát, Líbiát, Egyiptomot, Izraelt, Jordániát, Ciprust, Török- és Görögországot.

„Nem ígérem meg, hogy nem fognak letartóztatni” – fűzi hozzá tréfásan a fotós, arra utalva, hogy nem mindenhol szeretik, ha fotóznak. Nekik viszont engedélyük van rá. Sőt, az expedíció másik fő célja egy exkluzív képanyag elkészítése. Az út kiemelt támogatója a National Geographic magazin, neki készít légi felvételeket és videót is. Elmondása szerint óriási elismerés és felelősség ez a megbízás, ráadásul a világcég támogatását már a túra megkezdése előtt sikerült elnyerniük.

Hankusz elmondta, hogy a még működő szicíliai vulkánokról is készít majd egyedülálló fotókat, és az egyiptomi magyar nagykövetség segítségével Kairó környékére is alapos fotótúrákat terveznek.

„Ezüstpiros szárnyú, karcsú kis gépmadár” – írta repülőjükről Bánhidi Antal A Gerle 13 útja című könyvében, amely Földi Zoltánt annyira fellelkesítette a nyolcvanas években, hogy elhatározta: egyszer megismétli majd a rekordtúrát. Bár saját gépüket, a Magnus Fusiont fehérbe öltöztették, és egyik szponzorukról, a Szentkirályiról Vízangyalnak keresztelték el, a leírás Földi Antalék gépére is illik. A 100 lóerős, négyhengeres gép nagyon gyors és kis fogyasztású – sorolta a pilóta a Fusion előnyeit. A karbonszálakkal erősített, műanyag repülő 95-ös autóbenzinnel repül, egy tankolással 800 km-t tud megtenni, ami mintegy öt óra repülési idő.

Amikor a nyilatkozatok és a számtalan közös fotózás után irányba kellett állítani a gépet, a pilóta és a fotós saját erővel tette. A Magnus Fusion üres tömege ugyanis nincs300 kg, a gép kabinjában pedig családiasan szűkös a hely. A motor a harmadik próbálkozásra indult be, majd egy tiszteletkör után kigurult a felszállópályára.

Földi rögtön demonstrálta a magyar gyártású Magnus Fusion előnyeit, mert nagyon rövid nekirugaszkodás után már a levegőt hasították a légcsavarok. Egy iskolakör után, a régi ferihegyi felszállópálya betonjától pár méterre húztak át a tapsvihar és az integető szponzorok, média képviselői előtt, hogy Sármellék felé vegyék az irányt, ahol még tankolnak a jóféle magyar benzinből.

Az érdeklődők a magnusexpedition.com oldalon és a Facebookon is követhetik az emlékexpedíciót, ugyanis Hankusz Kálmán a túrán minden nap készít képanyagokat, videofelvételeket, amelyeket az expedíció honlapja mellett a Presztízs Magazin oldalán is meg lehet tekinteni.

Aztán, majd 30 vagy esetleg valamivel több nap elteltével együtt fogadhatjuk a hazatérő bátor magyar fiatalembereket…