Fogy a magyar: népmozgalom, 2010. január–szeptember

Az idén január–szeptember között az esztendővel ezelőttinél kevesebb gyermek született, és a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A havonkénti születésszám egyenetlenül alakult, februárban és márciusban még kis mértékben meghaladta az előző évit, a többi hónapban viszont lényegesen elmaradt tőle. A csökkenés mértéke különösen a május és szeptember közötti öt hónapban volt számottevő, amikor a születések száma átlagosan 11,2%-kal volt alacsonyabb a 2009 azonos hónapjaiban mértnél. 

Az év kilenc hónapjában összességében 5030-cal (6,9%-kal) kevesebb gyermek született, mint egy évvel azelőtt. A 
halálozások száma 2010 első negyedévében 6,2%-kal csökkent, a többi hónapban viszont több vagy közel 
ugyanannyi halálozást regisztráltak, mint a múlt év azonos hónapjaiban. Összességében 2009 kilenc hónapjához 
mérten 1034-gyel (1,1%-kal) kevesebb halálozás történt. A házasságkötések száma – a júliusi emelkedés ellenére – 
továbbra is csökkenő irányzatot mutat. A 2010 kilenc hónapjában kötött 29 491 házasság 1970-nel (6,3%-kal) 
kevesebb, mint 2009 azonos időszakában. 

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,8 halálozás jutott, előbbi 0,6 ezrelékponttal, utóbbi 0,1 ezrelékponttal volt 
alacsonyabb, mint 2009-ben. A házasságkötési arányszám 3,9 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás 3,7 ezrelék volt, 0,5 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. 2010 első kilenc 
hónapjában ezer évleszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, 0,4 ezrelékponttal kevesebb 2009 azonos időszakához képest.

A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek eredményeként a 2010. január–
szeptemberi természetes fogyás 27 887 fő volt, közel 4000 fővel (16,7%-kal) magasabb, mint egy évvel azelőtt. A 
nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb 
mértékben, mintegy 16 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 998 ezer fő 
volt.

A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születések száma mindenütt 
csökkent, ennek mértéke Közép-Magyarországon volt a legkisebb és Észak-Alföldön a legnagyobb. A halálozások 
száma Nyugat-Dunántúl kivételével minden régióban mérséklődött. Mindezek következtében 2010 kilenc hónapjában az ország valamennyi régiójában meghaladta a természetes fogyás az egy évvel azelőttit, az emelkedés Észak-Alföldön volt a legnagyobb, Észak-Magyarországon és Közép-Dunántúlon pedig a legkisebb. A házasságkötések száma valamennyi régióban visszaesett, Észak-Alföldön a leginkább és Dél-Dunántúlon a legkevésbé.